Fényévekre Európától

A finnországi svédek sanyarú sorsáról.

Idestova három évtizede annak, hogy a pozsonyi finn kereskedelmi kirendeltségen akadt dolgom: üzleti partneremet kellett meglátogatnom néhány ügyes-bajos kérdésben. Az Új Szó akkori szerkesztőségével csaknem szemben álló, Gorkij utcai épületet könnyen megtaláltam, viszont hosszasan tanulmányoztam a bejáratnál elhelyezett táblát. Úgy tűnt, hogy az idegen nyelvű szöveg jóval hosszabb a szlováknál. Ezek szerint nyelvrokonaink meglehetősen szószátyárak, nyugtáztam magamban, majd felballagtam a második emeleti irodába. A tárgyalás végén a kirendeltség vezető munkatársát, S. mérnököt megkérdeztem, hogy mi az oka a hosszú finn szövegnek. Ő értetlenül nézett rám: ?Hát maga nem tudja, hogy Finnországban a svéd hivatalos nyelv??. Döbbent arcom láttán elmosolyodott: ?Tudom, hogy maguk, magyarok kétszer annyian vannak itt nálunk, a részarányuk is duplája a lakosság keretén belül, de hát Finnország egy demokratikus, európai állam?.  Eme apró cinkosság határozottan jól esett, hiszen szlovák értelmiségi körökben egyre nyíltabban hangoztatták már ebben az időben, hogy a dolgok helytelen irányban mennek. Ez egyben reményt is nyújtott, hogy változás esetén talán jobbra fordulhatnak saját ügyeink is.

A helyzet ebben az időben a lehető legrosszabb volt: egyre hevesebb támadásokat intéztek iskoláink ellen, hamarosan már börtönnel is fenyegették azokat, akik ki mertek állni legalapvetőbb emberi jogunk, az anyanyelvi oktatás mellett. Így aztán, bár nem hittem, hogy megérem egy demokratikus rendszer kialakulását, azért reménnyel töltött el, ha ez egykoron bekövetkezik, talán a mi legalapvetőbb gondunk is rendeződik.

Munkahelyemre visszatérvén, átszellemült arckifejezésemet látván, kollégáim rákérdeztek: merre voltál? Európában ? feleltem. A történetet hallván összenéztek: úgy látszik, ezek a magyarok nem férnek a bőrükbe. Ez az epizód visszarántott a valóságba.

Egy évtized sem telt el, amikor a vasfüggöny leomlásával úgy tűnt,  elérhető közelségbe került, hogy az internacionalizmus álságos jelszavával folytatott elnemzetlenítést végre felváltja a józan ész hatalma. Annál is inkább, mivel számomra természetes volt, hogy Dana K.-nak, kedves munkatársnőmnek ? annak ellenére, hogy földrajzból és történelemből jóval jobb volt nálam -, fogalma sem volt arról, hogy hol rendezték meg a potsdami konferenciát. Rövid úton tisztáztuk, hogy csak arról van szó, az érintett várost Postupimként ismeri. Jót derültünk azon, hogy nekem köszönheti, ha egyszer elvetődik Berlinbe, akkor kérdezősködés nélkül is megtalálja a közelben fekvő nevezetes települést. Ugyanígy természetesnek vettem azt is, hogy olyan városokba vágyik, mint Viedeň (Bécs), Dráždany (Drezda), Lipsko (Lipcse), vagy Benátky (Velence). Akkor sem kaptam le a fogasról őseim rozsdamarta véres kardját, amikor Ostrihomot (Esztergtom), Vacovot (Vác), Budapeštet, Miškovect (Miskolc), Debrecínt (Debrecen), Segedínt (Szeged), Päťkostoliet (Pécs) vagy éppen Blatný Potokot (Sárospatak) emlegette.  Viszont ő sem botránkozott meg azon, hogy én a régi történelmi események kapcsán az ő anyanyelvén Prešporoknak hívtam az egykori  koronázó várost, sőt magyarul is kiejthettem Pozsony nevét. Természetes ösztöneiben ott élt, hogy mindenki annak nevezze a környezetében és akár a távoli vidékeken előforduló dolgokat, aminek saját nyelvi közmegegyezése alapján akarja. Annál is inkább, mivel még a ?nagy testvér? hazájában is mindenki logikusnak vette azt, hogy Nagy Péter nem Leningrádot, a hős várost, hanem Pétervárt alapította.

Ennek a természetellenes állapotnak a hazai Kánaán bekövetkeztével szerencsére vége szakadt: először is kiderült, hogy átlagon felüli jogokkal rendelkezem, majd újabban azt is megmondják, hogy mi az, amit eddig én másként ismertem. Emiatt egyre gyakrabban kapom azon magam, hogy irigylem a sorsomat. Így aztán nem csoda, hogy elkezdtem sajnálni szegény finnországi svédeket. Még belegondolni is szörnyű, hogy háromszáz-ezernyien kénytelenek tíz svéd nyelvű napilap között válogatni, hogy több rádió- és tévéadó zavarja meg őket helyes véleményük kialakításában. Közben bizonytalanságukat csak növelheti, hogy három felsőfokú tanintézmény (Abo Akademi, Svéd Társadalomtudományi Főiskola, Svéd Közgazdasági és Kereskedelmi Főiskola) között kell tétován választaniuk? bizonyára a szeparatizmus melegágya a finnországi svéd egyházmegye? a svéd laktanyáról már nem is szólva, ahol az őrmester saját anyanyelvükön ordítozik velük. Bár ezt az elkorcsosult helyzetet látva még az is elképzelhető, hogy a hangját sem meri felemelni. A svéd irredentizmus melegágya lehet a független iskolarendszer, ahol olyan tankönyveket adnak ki, amibe a többségi nemzetnek, vagyis a finneknek nincs beleszólása, úgy nevezik a településeket, helységeket, hegyeket és völgyeket, folyókat és tavakat, ahogyan az nekik tetszik.

Nyugodtan borítékolható, hogy csak rosszat szül  Kalevala országában, amikor mindazon településeket kétnyelvűnek tekintik, amelyekben a svéd lakosság aránya eléri a nyolc százalékot, miközben a nagyvárosokban ugyanennek a státusznak a megszerzéséhez elegendő háromezer svéd ajkú állampolgár.

Az utóbbi időben egyre többet gondolok S. mérnök úrra, akivel bő két évtizeddel ezelőtt megszakadt a kapcsolatom. Őszintén remélem, hogy jó egészségnek örvend. Hosszú élet helyett csak azt kívánom neki, hogy érje meg Balassi Bálint, Batsányi János, Berzsenyi Dániel, Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre, Krúdy Gyula, Kaffka Margit, Móricz Zsigmond, József Attila, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Nagy László, Németh László, Örkény István csodálatos nyelvének, édes anyanyelvemnek egyenjogúsítását a szülőföldemen. Hogy nekem is oly sanyarú sors jusson ki, mint a finnországi svédeknek.  Gyanítom, amikor ez beteljesül, akkor a Guiness-rekordok könyvében toronymagasan vezetni fogja a legidősebb földlakók listáját. A finnek meg jobban teszik, ha tanulnak azoktól az országoktól (tippem is van, hol szerezhetnék meg értékes tapasztalataikat), ahol átlagon felül biztosítottak a kisebbségek jogai. Nyugodtan állítható, van mit behozniuk. 

                                                                                                                    

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>