Az álmok érméje

 Alfred Nobel legjelentősebb tettéről.

Alfred Nobel

Augustus római császár bizalmas embere, Maecenas lovag neve minden kultúrnyelvben a bőkezű adakozásai miatt maradt fenn. Kései utóda, az autodidakta zseni, feltaláló és gyáros Alfred Nobel mecénási igyekezetében ókori elődjével szemben már nemcsak a költőkre, de a kutatókra is gondolt: 1890-ben keltezett végrendeletében az élettan és az orvostudomány legjelesebb képviselőit is a nevét viselő díjban kívánta részesíteni, amelyet jelentékeny vagyonának kamatai alkottak. Éles előrelátásáról tanúskodik, hogy egy évvel halála előtt, 1895. november 27-én testamentumát kibővítette, melynek értelmében már a fizika és a kémia területén működőket, valamint a békéért legtöbbet tevőket is jutalmazni kívánta.  Ez utóbbi döntése igazi telitalálatnak bizonyult: épp a huszadik század elején beinduló természettudományos forradalom biztosította a Nobel-díj páratlanságát: olyan felfedezésekért osztották ki, amelyek gyökeresen megváltoztatták az emberiség életét, ennek eredményeként egy magánkezdeményezésként indult elismerés a világ legóhajtottabb díjává nőtte ki magát. Ehhez viszont az is kellett, hogy a leghozzáértőbbek dönthessenek a  sorsáról. Nobel végakaratának szellemében a fizikai és kémiai felfedezések terén a Svéd Tudományos Akadémia, az orvosi, ill. élettani kutatásokban a Királyi (Karolinska) Intézet, az irodalom terén a stockholmi Akadémia, míg a békéért legtöbbet tevők ügyében a norvég parlament öttagú bizottsága illetékes.

Bár elvileg elmondható lenne, hogy az idén immár száztizedszer sereglenek össze az egyes tudományágak legjelesebb képviselői, a tények egy kissé másról tanúskodnak: több esetben nem került sor a díjkiosztásra, mivel nem találtak méltó jelöltet Alfred Nobel arcképét viselő aranyérmére. Így például 1916-ban csak az irodalmi díjat osztották ki, persze többször megesett, hogy egyik-másik gazdátlan maradt, míg a második világháború idején 1940-42 között a harci cselekmények okán három éven át szüneteltették az odaítélését.

Érdemes néhány szót ejteni azokról a kevéssé ismert tényekről, és aránylag gyakran felröppenő tévhitekről, amelyek e különleges aurát kölcsönző díj születéséhez hozzájárultak.

Bár svéd származású a család, Alfred életének legnagyobb részét külföldön töltötte: mindössze négyéves, amikor Oroszországba költöznek, ahol édesapja állami támogatással kohókat épít, majd később fiaival együtt jelentős szerepet játszik a bakui kőolajmezők feltárásában. Alfred a kor jeles kémikusától, Nyikolaj Nyikolajevics Zinintől sajátítja el a vegyészet alapjait. Huszonhat évesen tér vissza szülővárosába, Stockholmba, ahol néhány éven keresztül magánúton vegyészeti tanulmányokat folytat.

 Zinin még 1853-ban hívja fel az ifjú svéd gyáros figyelmét a rendkívül robbanékony nitroglicerinre, melyet bányászati célokra lehetne felhasználni. Őszintén szólva már ebben az időben is felvetődik hadi célokra való alkalmazásának lehetősége, olyannyira, hogy az orosz tüzérség  a krími háborúban kísérleti jelleggel be is veti. Miután a tanítómestere útmutatásai alapján végzett kísérletei közben Nobel   laboratóriuma 1862-ben felrobban, elhatározza, megpróbálja a vegyület  explodáló képességét fékezni. A szerencse mellé szegődik: megfigyeli, hogy a kovaföld által felitatott nitroglicerin ütésre nem robban, gyutacs alkalmazásával viszont eredeti  tulajdonságait megőrzi.. Az 1866-ban általa feltalált dinamit kapcsán terjedt el a vélemény, hogy évtizedekkel később épp amiatt alapítja meg a róla elnevezett díjat, mivel lelkiismeret furdalás gyötri, hogy ezt a robbanószert katonai célokra is felhasználták. A valóságban a dinamitnak szinte egyáltalán nem volt stratégiai jelentősége, annál inkább másik szabadalmának, a füstnélküli lőpornak. Ezt viszont ő maga ajánlja fel a francia kormánynak ? tekintve, hogy 1869-től st. Sévranban tevékenykedik -, amikor visszautasítják, laboratóriumát Olaszországba, San Remóba helyezi át. Itt két lőporgyárat alapít, továbbá egyet Németországban, hazájában pedig ágyúöntő műhelyt üzemeltet. Tizennégy gyárból álló vállalatbirodalmának legfényesebb gyöngyszeme szűkebb pátriánkban található: 1873-tól Pozsonyban működik Dynamit Nobel néven, amely a feltaláló halálakor már kétszázhatvanegy épületből áll, több mint ötszáz alkalmazottal a város és Magyarország legnagyobb ipari üzemeinek egyike. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy Nobel ötvenmillió frankra becsült vagyonának jelentékeny része az egykori koronázó városban született, tehát a pozsonyiak járultak hozzá a legnagyobb mértékben a világ legbecsesebb kitüntetésének alaptőkéjéhez.

Gyakran az a kérdés is felvetődik, Nobel vajon miért nem gondolt végrendelete megfogalmazásakor a királyi tudomány, a matematika képviselőire. Egyik életrajzírója, Manfred von Ardenne röppentette fel azt a legendát, hogy több mint harminc évvel fiatalabb házvezetőnője és élettársa, a bécsi Sophie Hess volt a ludas a dologban, akit egy alkalommal félreérthetetlen helyzetben tetten ért egy fiatal magyar tüzértiszt-matematikussal, Kapiváry Kapyval, tehát e szerelmi megcsalattatás miatt ilyen sajátos módon állt bosszút. Eltekintve e meglehetősen gyanús névtől – amennyiben valóságos alakról van szó -, a fiatalember csakis csaló lehetett, mivel e rövid jellemzés kísértetiesen illik a legnagyobb magyar matematikus-katonára, Bolyai Jánosra azzal a kis különbséggel, hogy ő Nobelnél harminc évvel nem fiatalabb, hanem idősebb volt és a fentiekben említett szerelmi légyott előtt egy emberöltővel jobblétre szenderült. Sokkal inkább hihető a szakértők véleménye, akik szerint Nobel csupán a négy alapműveletet ismerte, így nem volt tisztában a matematika gyakorlati jelentőségével. Aligha csodálkozhatunk ezen egy oly korban, amelyet a tanulatlan autodidakta zsenik jellemeztek. Gondoljunk csak Nobel legnagyobb kortársaira: a fél analfabéta George Stephensonra, a gőzmozdony megszerkesztőjére, minden idők legnagyobb kísérleti fizikusára, a könyvkötő Michael Faradayra és legtermékenyebb feltalálójára, Thomas Alva Edisonra.

Minden kitüntetés értékét a díjazottak névsora adja meg. Érdekes módon e tekintetben tarkább az összkép, mint gondolnánk. Nem számítva a tényt, hogy az irodalmi és a béke-díj esetében szükségszerű egy adag szubjektivitás, még a természettudományok képviselőinél is számtalan parázs vitára adott okot az odaítélés. Erre a legjellemzőbb példa az atomkutatás egyik legnagyobb alakjának, Ernest Rutherfordnak esete, aki egy életen keresztül nehezményezte, hogy ?csak? kémiait kapott, holott saját, korszakalkotó felfedezései mellett csaknem egy tucat tanítványa fizikai Nobel-díjának születésénél bábáskodott. Albert Einsteint 1908-tól évente jelölték e díjra a speciális relativitáselmélet kidolgozása okán, míg végül tizennégy év múltán kapott egyet, azt is a fényelektromos jelenség magyarázatáért, amit viszont az első magyar Nobel-díjas, a pozsonyi Lénárd Fülöp nehezményezett, tekintve, hogy az ő felfedezését öntötte Einstein végső formába. Számunkra ugyancsak fájó tény, hogy Einstein általános relativitáselméletének igazolásához nélkülözhetetlen Eötvös-inga megalkotóját is többször jelölték e díjra, de a fizika magyar fejedelme nem kapta meg.   E kisebb-nagyobb kisiklásoktól eltekintve elmondható, hogy a természettudományos Nobel-díjak a legjobb kezekbe kerültek, ez adja meg igazi rangjukat.

Örvendetes módon egy tucatnál is több  magyar tudós is részesült ebben az elismerésben,  valamennyi kategóriában (az utolsót, a Nobel-emlékérmet a közgazdaság területén 1969-től adják ki, a Svéd Bank megalapításának háromszázadik évfordulója tiszteletére 1968-ban alapították és a Svéd Tudományos Akadémia ítéli oda).

Közismert, hogy csupán Szent-Györgyi Albert és Kertész Imre tevékenykedett hazájában a díj átvételekor, azt már kevesebben tudják, hogy a ?legmagyarabb? természettudományos díj Békésy György nevéhez fűződik, aki budapesti kutatásai során jutott el a fülben kialakuló hangérzet helyes magyarázatához, viszont amerikai állampolgárként kapta meg ? jóval később.

A Nobel-díj legalább akkora elismerést jelent napjainkban, mint az ókori Athénban az olimpiai bajnoki cím. Ennek megfelelően két kézzel kapnak a leggazdagabb országokban a kitüntetettek után. Jellemző adalék, hogy a világ legnagyobb Nobel-díjas ?importőre?, az Egyesült Államok, míg az ?exportőrök? között a legelőkelőbb helyeken Közép-Európa szerepel. A világranglistán Magyarország a negyedik: a legutóbb kitüntetett Kertész Imre ikivételével valamennyi Nobel díjasa külföldön él(t) illetve hazájából eltávozott.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>