A csillagok közelében

Ötven éve járt először ember az űrben.

Hihetetlen, de tény: nem a műszaki fejlettségére oly büszke Egyesült Államok küldte az első embert az űrbe, hanem a lenézett, elmaradottnak tekintett Szovjetunió. Nem csoda, hogy lórúgásszerű sokként érték meg az Újvilág lakosai a fél évszázaddal ezelőtti megaláztatást. Pedig volt idejük rá felkészülni, hiszen négy és fél évvel korábban, 1957. október 4.-én épp a nagy ellenfél tudósai állították földkörüli pályára az első műholdat, a Szputnyik 1-et, egy hónappal később pedig már Lajka kutya, az első élőlény is eljutott az űrbe. Amit persze az akkori legfelsőbb moszkvai vezető, Nyikita Szergejevics Hruscsov propaganda célokra megfelelően ki is aknázott, hangsúlyozva a szocializmus fölényét a kapitalizmus felett. Amikor 1961. április 12.-én a TASSZ hírügynökség világgá kürtölte, hogy az első ember megjárta a világűrt a Vosztok I űrhajó fedélzetén, mindenki számára világos volt, hogy új korszak kezdődött az emberiség történetében.

 A kor optimista hangulatára jellemző, hogy a történtek után olyan közhangulat alakult ki, hogy az ezredfordulóra akár a Marson vagy a Vénuszon is otthagyja lába nyomát az ember. Hogy e derűlátás miért volt alaptalan, az külön történet, viszont érdemes felidézni a fél évszázaddal ezelőtti eseményeket és azok előzményeit. A nevezetes napon egy kék szemű, mindössze százötvenhét centiméteres, huszonhét éves orosz katonatisztet zárt szívébe a világ: Jurij Alekszejevics Gagarin minden túlzás nélkül igazi szupersztár lett, pedig csupán az volt az érdeme, hogy túlélte a tragédiával is fenyegető utazást. Ugyanis az űreszköz fejlesztői attól tartva, hogy az emberi szervezet nem képes elviselni a fellövéssel és a súlytalansággal járó nagy megterhelést, teljesen automatizálták a repülés minden mozzanatát.

Nem csoda, hiszen csupán egyetlen, közvetett tapasztalat állt a rendelkezésükre: Lajka kutya űrkalandja 1957 novemberében. A szerencsétlen állat Hruscsov féktelen ambíciójának az áldozata lett, aki megparancsolta, hogy az októberi forradalom negyvenedik évfordulójának a tiszteletére élőlényt kell feljuttatni az űrbe. Koroljov, a főkonstruktőr hiába próbált tiltakozni, elodázni a startot azzal az indokkal, hogy mindenképp meg kell tervezni a visszatérő egységet, ha egyszer embert kívánnak küldeni az űrbe, a diktátor nem engedett. Így aztán a kabin túlhevülése következtében az amúgy is halálraítélt eb – ötnapi élelmet biztosítottak neki, az utolsó adagban méreg volt – néhány óra múltán elpusztult.

Évtizedeken keresztül az a hír járta, hogy a Főkonstruktőrként emlegetett kutatásvezető nem is létezik, a rakétakutatásban éllovas, hadifogolyként elhurcolt német tudósok állnak a kivételes sikerek mögött. E legenda terjesztőinek az eszébe sem jutott, hogy a legzseniálisabb rakétamérnököt, Werner von Braunt épp az amerikaiak kaparintották meg; még ő sem volt képes felvenni az ukrán mérnökkel a versenyt. Mert a hidegháború idején kiélezett küzdelem folyt a világűr meghódításáért is, arról nem is beszélve, hogy mekkora hadi értéke volt a technológiai fölény megszerzésének.

Szergej Pavlovics Koroljov műszaki zsenijére jellemző, hogy már huszonhárom éves korában vezető tervezőnek nevezik ki a kor egyik legjelentősebb irodájában, Andrej Tupoljev mellé. A karrierje töretlenül ível felfelé, mígnem 1938-ban szabotázs vádjával letartóztatják. Méghozzá amiatt, ami a későbbiekben biztosította az erőfölényt a szovjet rakéták számára. A harmincas években ugyanis még nem dőlt el a kérdés, hogy szilárd vagy folyékony üzemanyag alkalmazása a megfelelőbb-e. Sztálin ipari kémek garmadáját küldte Amerikába, hogy ezzel is tengernyi pénzt takarítson meg a kutatásoknak. Az Újvilágban szilárd üzemanyaggal dolgoztak, így amikor legközelebbi munkatársa, az ugyancsak ukrán Valentyin Petrovics Glusko (ukránul Hlusko) feljelentette Koroljovot, hogy erőlteti a folyékony üzemanyaggal való kísérleteket, még hihetőnek is tűnt a képtelen vád. A rá kiszabott tíz év büntetésből csak kettőt kellett letöltenie, de ez is hajszál híján az életébe került: szívbetegséget szerez, az alultápláltság miatt minden foga kihullik, állkapcsa eltörik, legyengült szervezetét tífusz támadja meg. Nagy nehezen sikerül őt kiszabadítani a kolimai munkatáborból, ekkor kényszermunkásként visszahelyezik előző munkahelyére. Ki más is lehetne itt a főnöke, mint maga Glusko? Koroljov azzal folytatja a munkát, amiért oly kegyetlen árat fizetett: folyékony hajtóanyagú rakéták tervezésével, mit sem sejtve arról, hogy a németországi Peenemünde titkos bázisán Werner von Braun is ugyanerre a következtetésre jutott. Ekkor még a német kutató van fölényben: már az elején rájött, hogy etilalkohol-folyékony oxigén keverékét kell használni, míg Koroljov éveket veszt azzal, hogy benzin-oxigén keverékkel dolgozik. Ez utóbbi égési hőfoka magasabb, ami túlhevülést, káros oxidációt okoz. Közben 1944-ben London fölött megjelennek a nácik ?csodafegyvereként? számon tartott tizennégy méteres V-2 óriásrakéták. Ez a Braun-konstrukció lesz később az interkontinentális, majd az űrrakéták alapja.

A Vörös Hadsereg vezetőinek persze megmozgatja a fantáziáját a gigantikus méretű V-2. Olyannyira, hogy Németország elfoglalása után a tíz évvel korábban még közellenség, akkor épp kényszermunkás Koroljovot angyalbőrbe bújtatják, ezredesi rangot adományoznak neki, a nagy diktátornál meg elintézik, hogy kapja meg a Becsület-érdemérmet(!). Mindezt csak azért, hogy vizsgálja át a ?Braun-hagyatékot?, az értékes aktákat vigye haza, majd nekik is szerkesszen ilyen csodafegyvert.  Azért illúzióink se legyenek: az amerikaiak ugyanezt teszik azzal a különbséggel, hogy ők a nagy német konstruktőrt is hazaviszik ?emlékbe?.

Koroljov természetesen nemcsak arra jön rá, hol követett el hibát, de arra is, miként ötvözhetők az ő tervei Braunéval. Most már könnyű helyzetben van: Glusko főnökeként szabadon valósíthatja meg elképzeléseit. Viszont a kettejük közötti rivalizálás Koroljov haláláig tart, aki ? érthető módon ? képtelen megbocsájtani munkatársának egykori galád tettét.

A hadvezetés megkapta, amit akart: egyre nagyobb rakétákat, amelyekből a későbbiek folyamán kifejlesztették a ballisztikus, majd az interkontinentális rakétákat. Koroljov azon tervéről, hogy tudományos célokra használják fel ezt a találmányt, hallani sem akarnak. A fordulat Sztálin halála után következik be: Hruscsov gyorsan felismeri az űrkutatás hatalmas propagandalehetőségeit, szabad kezet ad a konstruktőrnek. Aki persze azonnal beleütközik az első, megoldhatatlannak tűnő akadályba: az etilalkohol ugyan biztosítani tudja az óránkénti öt és félezer kilométeres sebességet (ötszörös hangsebesség!), viszont az űrbe való kijutáshoz ennek a háromszorosára lenne szükség. Ráadásul ahhoz, hogy el tudjanak szakadni a Föld vonzásköréből, nemcsak sokkal nagyobb tolóerőt kell a rakétának kifejtenie, de az üzemanyagnak könnyűnek is kell lennie. Ezt Koroljov a hidrogénben találja meg. Hogy mennyire rátapintott a lényegre, mi sem bizonyítja jobban, hogy napjainkig minden űrrakétát vele hajtanak meg.

A további események már jól ismertek: a Szputnyik-1 elsöprő sikere, Lajka utazása, majd Gagarin fellövése. A nevezetes április 12.-i napon greenwichi idő szerint reggel hat óra hét perckor indult az első űrutas a Koroljov tervezte Vosztok-1 űrhajóval, másfél óra alatt  egy kört tett meg bolygónk körül. Ellipszis alakú pályájának legtávolabbi pontja  háromszáztizenöt, legközelebbi százhatvan kilométer volt bolygónk felszínétől.

Gagarint visszatérte után Hruscsov királyi fogadtatásban részesítette, teleaggatta kitüntetésekkel, a Lenin mauzóleum mellvédjén magát és az ifjú őrnagyot milliós tömeggel ünnepeltette. Az első űrhajós körbeutazta a világot, mindenütt a béke követeként fogadták: az emberek fellélegeztek, hogy talán a fegyverkezési versenyt felváltja a békés versengés. Sajnos ez a szimpatikus fiatalember oly sokakhoz hasonlóan képtelen volt kezelni a hirtelen rászakadt népszerűséget, minden bizonnyal ez okozta a vesztét. Házassága megromlott, majd jó orosz szokás szerint inni kezdett. Csakhogy közben a csillagvárosi űrhajósközpont kiképzését is vezette, ennek keretén belül repült is. Két héttel harmincnegyedik születésnapja után, rossz időjárási viszonyok között, MIG 15-ös vadászgépe a földnek csapódott.

John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök Gagarin repülésének hírére dührohamot kapott, majd egy hónap múltán elmondta nevezetes beszédét, amely szerint az évtized végéig embert kívánnak a Holdra küldeni. Szó se róla, merész terv volt, hiszen csak a következő évben kerülte meg John Glenn, az első amerikai a Földet. Tehát a verseny folytatódott. Mindaddig, míg Koroljov szíve bírta. Nem sokáig: 1966 januárjában egy rutinműtétet végeztek rajta, amely után nem tudták visszahozni a narkózisból. Csak ötvenkilenc éves volt. Nem akadt méltó utóda, aki fel tudta volna venni a verseny Werner von Braunnal. Ha ez a műszaki zseni nem egy őrült diktatúrában kénytelen élni, másként alakul az űrhajózás története.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>