A reneszánsz zseni születésének háromszázharmincadik évfordulóján
Napjainkban a közszolgálati televízió hatásának köszönhetően – amely e címen sorozatot is sugárzott – sok szó esik a „nagy könyvről”, amely mindannyiunk életét döntően befolyásolta. Általában regényről van szó, viszont sok olyan jelentős alkotás született, amely népek, országok fejlődését befolyásolta. Közülük is kiemelkedik a Bél Mátyás alkotta mű, amely a magyarországi gazdasági fejlődés és hazája modernizálásának az alapjává vált. 
Isaac Newtont, a klasszikus fizika megalkotóját az emberiség díszének nevezték. Hazai kortársa ugyan „csak” a Magyarország dísze jelzőt érdemelte ki, viszont tevékenysége meglehetősen mélyen befolyásolta a tudományosság, ezen belül a történelemtudomány, a földrajz és néprajz későbbi fejlődését.
A legszerencsésebb korok egyikében élt: a tizennyolcadik század a felvilágosodás kora, nem véletlenül nevezik az ész századának, amelyet a gondolkodás felszabadítása, a nagy társadalmi változásokra, sőt forradalomra való felkészülés jellemzett, eközben tájainkon heroikus tettekre is sarkallt.
A háromszázharminc évvel ezelőtt, 1684. március 24-én született Bél Mátyás nem kevesebbre vállalkozott, minthogy egy olyan munkát tesz az asztalra, amely megalapozza hazája felzárkózását a világ élvonalához. Bár négy nyelven beszélt, kora gondolkodásának megfelelően a latint tartotta a legfontosabbnak, hogy mindenütt megértsék gondolatait. Ennek érdekében fiatal korától kezdve a hagyományos latin nyelv ápolását tűzte ki célul. Ezért lesújtó véleménnyel volt Comenius Orbis pictusáról, amely szerinte vulgáris latin nyelven íródott. Talán ennek a túlzott igényességnek estek művei áldozatul: olyan választékos nyelven írt, hogy egyes fordulatai még a klasszikus latin szerzőknél is csak ritkán fordulnak elő, így nem akadt szellemi hagyatékának méltó fordítója ezért kéziratban maradt műveit napjainkig nem tudták kiadni.
„Nagy könyvének” a gondolata – amelyet kezdőszavából Notitiaként ismer a nagyközönség – 1718-ban fogant meg az agyában, amiről egy lipcsei barátjának írt levele tanúskodik. Ebben felvázolja, hogy szeretne egy olyan összefoglaló munkát megjelentetni, amely megismerteti az olvasóval Magyarország történetét, néprajzát, városait és falvait, bemutatná földrajzát, éghajlati viszonyait, ásványi kincseit, iparát és mezőgazdaságát. Kitérne a jogrend, a vallás, a szokások ismertetésére.
Az áhított nagy cél megvalósítása érdekében 1723-ban Nürbergben latin nyelven megjelenteti
A régi és az új Magyarország leírásának előfutára című könyvét, amelyet kezdőszavából csak Prodromusnak neveznek, ez meghozta Bél számára a tudományos körök elismerését: az angol Királyi Társaság és a berlini tudományos akadémia is a tagjai közé választja.
Bél már az 1723-as könyvében felvázolja későbbi nagy művének körvonalait: egy több ezer oldalas történelmi-földrajzi műben gondolkodik, amely három kötetben, hármas tagolásban – Történelem, Földrajz, Természet címen – jelenne meg. 
A Prodromus zajos sikere és a világ tudományos köreinek elismerése nagyot lendített a kitűzött cél elérésében: végre a bécsi udvarban is felfigyeltek rá, az uralkodó hajlandó volt támogatni, ami egy ilyen kivételes méretű munka esetében egyrészt az államkincstár pénzcsatornáinak a megnyitását, másrészt pedig az állami hivatalnokok közreműködésének biztosítását jelentette.
Bél Mátyás figyelme minden részletre kiterjedt: nemcsak a nagy mű megjelenését, de értékesítését is biztosítani akarta. Ezért már az előkészületi munkák idején, 1733-ban a lipcsei Nova acta eruditorumban megjelentetett róla egy tudósítást, amelyben Európa kilencvenegy nagyvárosa könyvterjesztőinek a neve szerepel, ahol megrendelhető e kivételes, nagyszabású munka.
Vállalkozásához sikerült megnyernie III. Károly király – VI. Károly német-római császár – támogatását, munkatársául pedig Mikoviny Sámuelt, a magyar térképészet megalapítóját. 
E körültekintő előkészületek után negyvenéves korában látott munkához, amelynek első kötete egy év múltán, már 1735-ben megjelent, az ország fővárosát, Pozsonyt mutatja be.
A következő évben nyomdafestéket látott a második kötet is, amely Túróc, Zólyom és Liptó megyét taglalja. A harmadik, 1737-es kötet Pest, Pilis és Solt vármegyéről szól.
A negyedik – sajnálatos módon az utolsó – már az új uralkodó, Mária Terézia korában, 1742-ben jelent meg, Nógrád, Bars, Nyitra, Hont és Kis-Hont vármegye leírásával.
Az ötödik kötet előkészítése közben Bél Mátyás súlyos agyvérzést kapott. Bár még ezt követően hét évig élt, főművén igazán komoly munkát már nem tudott végezni.
Eredeti tervei szerint a többi harmincnyolc vármegyét az ötödik és hatodik részben jelentette volna meg, míg a hetedik kötet a kiegészítéseket tartalmazta volna. Sajnos súlyos betegsége ennek kivitelezését már nem tette lehetővé.
A Notitia kiadatlan részeinek sorsa tragikusan jellemző: Bél Mátyás özvegye eladta ugyan Batthyányi József kolozsvári püspöknek, viszont szállítás közben a bárka felborult a Dunán, a papír annyira átázott, hogy a szöveg sok helyen olvashatatlanná vált. Batthyányi később, esztergomi érsek korában, a megmaradt írásos anyagot előbb Pestre, majd Pozsonyba szállíttatta. Halálát követően Esztergomba kerültek. A teljes szöveg azóta sem jelent meg.
Így aztán Bél Mátyás legendás „nagy könyvének” csak töredéke hozzáférhető az olvasók számára. Az is csak latinul, tekintve, hogy napjainkig nem akadt fordító, aki neki mert volna gyürkőzni az igényes szövegnek. Akkor talán kiadót is lehetne keresni, amely végre hozzáférhetővé tenné talán minden idők legjelentősebb történelmi-földrajzi magyarországi munkáját a legszélesebb olvasóközönség számára.
Ozogány Ernő
A cikk megjelent az Új Szó Presszó rovatában