Merániai Gertrudis halálának nyolcszázadik évfordulóján
Kétszeresen különleges nap volt szombaton: pontosan nyolcszáz évvel ezelőtt ölték meg II. András magyar király feleségét, ráadásul 1213. szeptember 28. ugyancsak szombatra esett. A hír bejárta a korabeli Európát, a merénylet előkészületeinek egyik mozzanata évszázadokon át egyetemi tananyag volt, a magyar irodalom óriásának, Katona Józsefnek köszönhetően pedig a hazai közvélemény körében a legnagyobb port felvert esemény, amely vetekszik Julius Caesar vagy John Fiztgerald Kennedy meggyilkolásának ismeretével. De miért is mozgatta meg annyira a kortársak fantáziáját, és mi okból ismeri ? meglehetősen pontatlanul ? a nagyközönség és minden iskolás Merániai Gertrúd halálának körülményeit?
Az összeesküvők nemcsak, hogy körültekintően felkészültek, de jóváhagyást is kértek tervükre. Nem is akárkihez, az ország egyházi vezetőjéhez, János esztergomi érsekhez fordultak. Az elhíresült, Európát bejárt választ szinte mindenki ismeri: ?A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem?. Első pillanatra szembeszökő, hogy az írásjelek hiánya kétféle értelmezést tesz lehetővé. Az egyik szerint az érsek ellenzi a tervet: ?A királynét megölni nem kell, félnetek jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem, ellenzem?. Viszont a másik egyetértést sugall: ?A királynét megölni nem kell félnetek, jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem ellenzem?.
De miért is fordultak János érsekhez? Érintett volt az ügyben: a merániai királyné tékozlásán és rokonainak osztogatott birtokok láttán felháborodott nagyurak akkor látták elérkezettnek az időt, amikor a halicsi hadjáratban részt vevő uralkodó, II. András felesége, férje távollétében öccsét, Bertholdot kinevezte kalocsai érseknek, vagyis az ország második legnagyobb egyházi méltóságának. Az esztergomi érsek két tűz közé került: egyik oldalon egyetértett az elégedetlenkedőkkel, a másikon viszont a tízparancsolat értelmében nyíltan nem állhatott melléjük. Ekkor született meg a nevezetes levél, amely ráadásul latinul íródott. Nyelvészek szerint az eredeti szöveg jóval árnyaltabb, ennek megfelelően többféleképpen értelmezhető, mint a magyar fordítás.
A legfelsőbb körök által kitervelt akciót rendkívül gondosan előkészítették: olyan helyet és alkalmat választottak ki, ahol legkönnyebb feltűnés nélkül, felfegyverkezve a királyné közelébe férkőzni. Erre a legmegfelelőbb az a vadászat volt, amelyet Gertrudis a Magyarországra látogató VI. Lipót osztrák herceg tiszteletére rendezett. A pilisi erdőben a királyné fogatát tőrbe csalták, őt és kíséretének jelentős részét megölték, maga Lipót is állítólag csak a szerencsének köszönhette megmenekülését.
A történészek egy része elmarasztalja II. Andást, hogy hazatérve csak egy merénylőt végeztetett ki, a többiek egy kis dorgálással megúszták a dolgot. Ebben az ügyben érdemes idézni a hatszáz évvel később élt jogász, Katona József drámájának sorsdöntő sorait. Amikor Gertrudis jobbágynak próbálja alázni Bánk bánt, az érintett ekképp válaszol:
?Nem úgy van, asszonyom! – Én urad
S bírád vagyok; míg a király oda
Lészen, királyod is vagyok?.
A szerző nemcsak a legnagyobb magyar írók egyike, de kitűnő szakember is volt. Soraiból kitetszik a korabeli közjogi helyzet: a király akadályoztatása idején a nádor, esetünkben Bánk volt Magyarország legfőbb ura. Vagyis a királyné volt az ő alattvalója, így aztán Gertrudis a kalocsai érsek kinevezésével hatalombitorlást, köznyelven felségárulást követett el. Amit a középkorban halállal büntettek. Ennek megfelelően az erdőben lejátszódó esemény nem gyilkosság, hanem ítélet végrehajtás volt. Így aztán András szeretett felesége érdekében, aki huszonnyolc évesen vesztette életét, többet nem tehetett.
Felesleges hangsúlyozni, hogy az ügy politikai súlya és jogi vonatkozásai miatt az esztergomi érseket a pápai udvarba is beidézték. Az érintett természetesen azt a változatot adta elő, amely ellenkezését bizonyította. III. Ince pápa elfogadta az érvelést, Jánost felmentette a gyilkosságban való cinkosság vádja alól.
Természetesen az egész világon elterjedt ez a zseniális válasz, amely akkora sikert aratott, hogy a pápával jó kapcsolatokat ápoló Boncompagno da Signa, a bolognai egyetem híres professzora 1235-ben kiadott Rethorica novissimájában (Új szónoklattan) idézi, ezzel évszázadokra bevonult gyakorlatilag minden egyetem tananyaga közé.
II. András szeretett feleségét a tett színhelyéhez közeli cisztercita apátságban temettette el, amely a török hódoltság idején elpusztult, sokáig úgy tudták, hogy Gertrudis földi maradványainak is nyoma veszett. Viszont a múlt század hatvanas éveiben a mai Pilisszentkereszt területén kezdett feltárási munkák közben a romok közül előkerültek a királynéi szarkofág töredékei, amelyekből megállapítható volt, hogy oldalain szabadon álló, karcsú oszlopok voltak, közöttük tornyocskákkal ékesített épülethomlokzatok. Az árkádok alatt domborműként kifaragott, eredetileg aranyozott és festett férfi és női alakok találhatók, egyesek uralkodói jelvényekkel. A szarkofág fedőlapját a királyné egészalakos szobra díszíti. A lelet 1990-ben a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményében nyert elhelyezést.
Halálának körülményeihez hasonlóan rendkívül izgalmas Gertrudis leszármazottainak sorsa is: lánya, Erzsébet, a legismertebb magyar női szent, a Német Lovagrend patrónusa, akiről a kassai csodálatos dómot is elnevezték. Fia IV. Béla néven a második honalapító jelzőt érdemelte ki. Az ő és Laszkarisz Mária gyermekei Árpád-házi Szent Margit, Árpád-házi Szent Kinga és Árpád-házi Boldog Jolán valamint a későbbi V. István király, valamennyien Gertrudis unokái.
V. István ükunokájának, Nagy Lajosnak a lánya Árpád-házi Szent Hedvig, a litvánok megtérítője, a Jagelló ház ősanyja. Mi tagadás, egy démonian bűnösnek kikiáltott királyné kivételes utódai. Ezért is érdemes számba venni a történelmi tényeket.
Gertrudis rosszhírének a forrása Katona József Bánk bánjának a félreértelmezése. A szerző valójában Habsburg ellenes drámát írt, viszont annak is tudatában volt, hogy amennyiben saját korának viszonyait ábrázolja, a cenzúra nem engedélyezi a bemutatását. Ezért, mint az gyakori az irodalomban, egy másik korba helyezve a cselekményt ? amelyen csak egyetlen ponton változtatott: a királynét a palotában ölik meg és maga Bánk a tettes – fejtette ki mondandóját. Tehát Magyarország kiszipolyozásának, értékei elrablásának mértéke a tizennyolcadik-tizenkilencedik századi viszonyokat mutatja be. A szerző, minden igyekezete ellenére, csak fél sikerrel járt: a bemutatót nem engedélyezték, művét színpadon sosem látta, mivel idejekorán elhunyt, viszont annyit el tudott érni, hogy legalább nyomtatásban megjelenjék.
A királyné sokkal rosszabbul jár a drámából írt operában: Erkel Ferenc számára Egressy Béni írta a librettót, aki a műfaj szabályainak megfelelően a végletekig kiélezi a Getrudis és Bánk közötti ellentétet. Ennek megfelelően a legszélesebb közvéleményben kialakult egy szinte ördögi bestia képe.
Jól tudjuk, hogy napjainkban sem idegen a hatalmon levőktől a nepotizmus, a rokonok jó állásokba juttatása, különféle javakkal való jutalmazása. Ebben a tekintetben Gertrudis csak a jó átlaghoz tartozott. Egyébként halála után is ez mindennapi gyakorlatnak számított, például egyik leszármazottja, a fentiekben említett Nagy Lajos édesanyja, Lokietek Erzsébet is ugyanezt tette lengyel rokonaival kapcsolatban, Igazságos Mátyás feleségének, Beatrixnak hasonló cselekedeteiről nem is szólva, ahol a nápolyi rokonság jutott óriási vagyonokhoz, hatalmas birtokokhoz. Természetesen minden esetben a magyar főurak elégedetlenkedése és irigysége közepette, de ha tettlegességig is fajult a dolog, megelégedtek azzal, hogy a felséges férj halála után a kapzsi királynét elűzzék az országból.
A nyolcszáz évvel ezelőtt tragikusan elhunyt királynéról elmondható, hogy nemcsak ragyogó szépség volt, akit férje imádott, de távolról sem volt oly gonosz, mint amilyennek ma hiszik. Az is igaz, hogy nem volt különb a Deákné vásznánál. Ami pedig az irodalmi feldolgozásokat illeti, érdemes úgy nézni e remekműveket, hogy cselekményük valójában hatszáz évvel később játszódik és negatív szereplői valójában nem a merániak, hanem a Habsburgok. Ez nemcsak egy másik kort, de más szemlélet is elhozott. Ráadásul a dualista monarchia összeomlása utáni nosztalgiahullámban olybá tűnik, mintha ez utóbbi család a magyarság jótevője lett volna. Pedig az igazság a Habsburgokról megtalálható Katona drámájában és Erkel operájában.