A tudomány vidám pillanatai

Egy kis előzetes 2011 Szilveszterére.

Se szeri se száma a tudósokról szóló anekdotáknak, amelyek néha csodabogár mivoltukat kívánják igazolni, máskor  gondolatvilágukba próbálnak betekintést nyújtani. Sok közülük igaz, még több nem, viszont jellemzik a kort, melyben éltek, a légkört melyben alkottak. Amiatt is érdemes közülük néhányat feleleveníteni, mivel  e kiváló elmék emberi mivoltukban közelebb kerülnek hozzánk.

A legrégibb történet a matematika atyjáról, Püthagoraszról  terjedt el a köztudatban. Terjesztői szinte kizárólag matematikatanárok, akik az isteni tudomány ismertetését a derékszögű háromszög törvénye felfedezésével kezdik   Eszerint amikor Püthagorasz rájött arra, hogy az átfogó fölé szerkesztett négyzet területe megegyezik a két befogó fölötti négyzet területének összegével, örömében ezer ökröt áldozott az isteneknek. A történet csattanója, hogy azóta rettegnek az ökrök a matematikától.

A legenda annyira hitelesnek tűnik, hogy akár igaz is lehetne. Csakhogy nem az: történelmi kútforrásokból tudjuk, hogy a püthagoreusok hittek a lélekvándorlásban, emiatt  nem fogyaszthattak húst, tehát ökröt sem áldoztak. Bár egyes korabeli rossznyelvek szerint e tilalom onnan eredt, nehogy véletlenül egyik volt kollégájukat egyék meg…

Nagy Sándor

A nagyközönség körében ugyancsak ismert a mondás, amely szerint a királyok számára sincs  külön út a matematikához. Az már kevésbé, hogy az ókori természettudományos világkép kialakítójától,  Arisztotelésztől származik, aki vásott tanítványát próbálta ezzel féken tartani. A tizennégy éves királyfinak esze ágában sem volt tanulni, őt a kardforgatás jobban érdekelte. Hogy e férfias tevékenység iránti vonzódás nem átmeneti szeszély volt csupán, arra a legjobb példa, hogy négy év múltán ifjú hadvezérként megverte a görög seregeket, majd az elkövetkező tíz évben elfoglalta Perzsiát, Palesztinát, Egyiptomot, Babilont és Indiát. Ekkor már Nagy Sándornak hívták. Viszont Arisztotelész intő szavai mélyen meggyökereztek emlékezetében: dicső hadi tettei mellett megalapítja a róla elnevezett Alexandria városát, az ókor legjelentősebb tudományos központját, amelynek többszázezer tekercses kézirattára civilizációnk legfontosabb kútfőjévé vált.

Isaac Newton

A klasszikus fizika atyjáról Isaac Newtonról makacsul él a legenda, hogy egy fejére esett alma indította el benne a tömegvonzás törvényének felismeréséhez elvezető gondolatsort. Egyértelműen kimutatható, hogy ő enélkül is behatóan foglalkozott a kérdéssel, annál is inkább, mivel kortársa, Robert Hooke a testek egymás közötti vonzásának néhány kérdésében megelőzte őt. Viszont nem tudta newtoni eleganciával képletbe önteni. Így amikor a fizika koronázatlan fejedelme kiadta a fizikatörténet legnagyobb hatású művét, a Principiát, Hooke azzal próbált visszavágni, hogy kijelentette: az egészet ellenfele tőle plagizálta. Newton persze nem maradt adósa. Saját tevékenységét értékelve kiemelte, ?ha messzebbre láttam, mint mások, csak azért volt, mert óriásoknak álltam a vállán?. E riposztja nem épp tapintatos utalás volt Hooke alacsony termetére, akit könnyen a hóna alá kaphatott volna.  A matematika terén viszont ő húzta a rövidebbet:  a szakirodalom nagy része is Gottfried Wilhelm Leibniznek tulajdonítja a függvénytan kidolgozását, holott napjainkra bebizonyosodott Newton elsősége a matematika e területén.

 

Michael Faraday

Az eredetileg könyvkötőnek tanuló Michael Faraday minden idők legnagyobb kísérleti fizikusává nőtte ki magát:  egy személyben felfedezte az elektromágnesség csaknem minden törvényszerűségét. Tevékenységét a laikusok ámulata övezte. Erre a legjellemzőbb példa, hogy amikor 1832-ben az angol miniszterelnök meglátogatta őt kutatólaboratóriumában, az egyik készülékre mutatva rákérdezett: mire jó ez a szerkentyű? Mire Faraday: ?Fogalmam sincs, sir, de annyi szent, hogy egyszer az Ön kormánya adót vet ki rá?. Igaza lett: 1880-ban bevezették a villamos áram termelésére az adót a szigetországban.

A közelmúltban ünnepeltük Jedlik Ányos kétszázadik születésnapját. Ebből az alkalomból a nemzet apraja-nagyja megtanulta, hogy nemcsak a dinamót találta fel, de  villanymotort és villamos kisautót is szerkesztett. A szakemberek mintegy hetven újítását, szerkezetét tartják számon, közöttük szódakészítő masináját.

Találmányainak listájáról azonban  hiányzik egyik legfontosabb nemzeti italunk. Szódakészítő gépének használati utasítása szerint a berendezéssel kellemes savanykás ital készíthető, amelynek élvezete csak fokozható, ha a hölgyek citromlével, a férfiak borral elegyítik. Bizton állítható, használati utasításnak a történelem folyamán nem volt még ekkora foganatja: egy nemzet italává vált a kis- és nagyfröccs, a hosszúlépés, meg a házmester (a “laikusok” kedvéért: ez utóbbi három deci bor két deci szódával,  söröskrigliben felszolgálva). Arról nem is beszélve, hogy megalkotójuk már rég  örök álmát aludta, amikor a gulyáskommunizmus idején megszületett ez utóbbi kistestvére, a tömbházmester, amelyet három házmester alkot.  

Max Planck

Max Planck 1900-ban felállított hipotézisével a kvantummechanika tudományának elindítójává vált. Ennek fényében meglepőnek tűnik, de igaz, nem hitte el, hogy a fény energiaadagokban, kvantumokban terjed. Olyannyira nem, hogy 1913-ban Albert Einsteint a Porosz Tudományos Akadémia tagjainak sorába ajánló értékeléséből nem marad ki elmarasztaló véleménye: ?annak ellenére nagy fizikusnak tartom őt, hogy olyan badarságokban hisz, mint a fény kvantumjellege?. A történet csattanója, hogy Einstein ezért a badarságért kapta meg később a fizikai Nobel-díjat, további négy, legalább ennyire jelentős felfedezését nem méltatták hivatalos elismerésre.

Egy alkalommal a már világhírű Planck elfelejtette, melyik teremben kell előadást tartania. Ezért a tanszéki titkárságra sietett: ?Mondják meg, legyenek szívesek, melyik teremben ad elő Max Planck?? Az ügyeletes hölgy nem sok jóval bíztatta: ?Ne is keresse, fiatalember. Ön még túl fiatal ahhoz, hogy Planck professzor előadását megértse?.

John Joseph Thomson, az elektron felfedezőjének George fia ugyancsak  Nobel-díjas fizikus volt. Kettejük  bensőséges családi kapcsolatának különös gyöngyszeme az egyik fennmaradt levél: ?Kedves apám! Ha adott egy gömbháromszög A, B és C csúcspontokkal… ezt követően négy oldal matematikai levezetés következik, majd az aláírás: fiad George?

Enest Rutherford

 

Ernest Rutherford, az első használható atommodell megalkotója, a mesterséges elem-átalakítás atyja, kétségkívül  a tudománytörténet legnagyobbjainak egyike. Ennek ellenére soha nem kapta meg  a fizikai Nobel-díjat.  Viszont “fájdalomdíjként” kémiait kapott. Ennek kapcsán a díj átvételekor tartott beszédében nem kis iróniával jegyezte meg, hogy vizsgálatai során sokféle átalakulással találkozott, hosszú ideig tartókkal és egészen rövidekkel, viszont olyan gyorssal soha, ahogyan ő fizikusból kémikussá alakult.

Isaac Rabi Nobel-díjas (akit egyes lelkes ?nobelológusok? nem teljesen indokolatlanul tekintenek magyar származásúnak, hiszen a történelmi Magyarország területéről ? Kárpátaljáról ? kivándorolt magyar  szülők gyermeke, akárcsak a Berlinben született Polányi János) egyszer úgy jellemezte az elméleti fizikust, hogy még a cipőzsinórját sem tudja megkötni. 

Werner Heisenberg

 Ez pontosan ráillett Werner Heisenbergre, aki huszonkét évesen doktori értekezését igyekezett megvédeni. A bizottság  elnöke, a német kísérleti fizika egyik büszkesége, Wilhelm Wien  mentve a menthetőt ? mivel a dolgozatot meglehetősen zavarosnak találta ? feltett az ifjú doktorjelöltnek néhány, egyetemi alsó tagozatosoknak szóló mentőkérdést. Heisenberg egyiket sem tudta megválaszolni.   Wien felháborodása nem ismert határt: ?Ezt a fiatalembert feneketlen tudatlanság jellemzi!? ? csattant fel. A bizottság másik tagja, a témavezető Arnold Sommerfeld, a róla elnevezett atommodell megalkotója teljes mellszélességgel kiállt ifjú kollégája mellett.   “Páratlan tehetség!”? szállt szembe a Nobel-díjas fizikussal. Wien megkegyelmezett az ifjúnak: hagyta átmenni. Nem kellett döntését megbánnia: néhány év múltán  Heisenberg épp e doktori disszertációjáért vehette át a Nobel-díjat. Igaz, elméleti fejtegetésével Wien haláláig nem értett egyet.

Wolfgang Pauli

Nemcsak  Einstein, de Heisenberg és Wolfgang Pauli is megkísérelte megalkotni a természet minden jelenségét leíró, a relativitáselméletet és a kvantummechanikát egyesítő nagy ?világegyenletet?. A Columbia Egyetem nagytermében telt ház előtt megtartott közös előadásukat Pauli  a következő szavakkal zárta: ?Attól félek, hogy túl őrült ez az elmélet?. Az első sorban ülő nagy klasszikus, Niels Bohr hangosan megjegyezte: ?Én meg attól, hogy nem az?. Neki lett igaza: akárcsak Einsteinnek, nekik sem sikerült a két tudományágat összekötő kapcsot megtalálniuk. Azóta sem sikerült senkinek az  elég ?őrült? elméletet felállítania.

Isaac Newtonról jegyezték fel, hogy a Principia írása közben olyan tempóban dolgozott, hogy néha napokig enni is elfelejtett, az is megesett, hogy ebédelni indult, ehelyett az utcára tévedt, ahol felocsúdott, majd – evés nélkül – visszament a dolgozószobájába, hogy folytassa a munkát. Vele szemben

Erwin Schrödinger

Erwin Schrödinger, a róla elnevezett hullámegyenlet kiötlője jóval kellemesebb munkamódszert választott: kibérelt egy kis hegyi villát a svájci Alpokban, ahova édes kettesben a barátnőjével elvonult a karácsonyi ünnepek idejére. Eközben, valószínűleg nem egészen tudósi szórakozottság okán, de hites feleségét otthon felejtette. (Egyébként a két asszonnyal, akik csodával határos módon jó barátnők voltak,  egy háztartásban élt). E kéthetes,  kellemes vakáció eredményeként megszületett a kvantummechanika egyik alappillérét jelentő hullámegyenlete, amelyért hét év múltán átvehette a fizikai Nobel-díjat. Tettével ékesen cáfolta az ókori görög tudósok elméletét, akik szerint épelméjű tudós messze elkerüli a szebbik nem képviselőit, akiknek legfőbb, eléggé el nem ítélhető tevékenysége, hogy levágják a férfiak szárnyait. Bár meglehet, csak amiatt volt a szabályt erősítő kivétel, mert egyidejűleg két asszonyt szeretett.  

A kvantummechanika legendás vezéralakja, akiről bátran állítható, hogy Einstein mellett a legnagyobb hatást tette a huszadik századi fizikára, az osztrák Wolfgang Pauli leplezetlen őszinteségétől sokan rettegtek. Az atombomba előállításának egyik későbbi kulcsfiguráját, Victor Weisskopfot a következőképpen fogadta első munkanapja alkalmából: ?Ah, milyen fiatal és máris ismeretlen?. Egyik aspiránsának tevékenységét a következőképp értékelte: ?Nem azt kifogásolom, hogy Ön lassan gondolkodik, azt kifogásolom, hogy ahhoz képest túl gyorsan publikál?. Maró humora  még a fizika legnagyobb élő alakját, Albert Einsteint sem kímélte. Egyik  fiatal kollégáját az alábbi levél kíséretében küldte el hozzá: ?Ez a fiatalember jó fizikus, bár nem tudja kellőképp megkülönböztetni a matematikát a fizikától. De ez Önt, kedves Mester, valószínűleg nem zavarja majd, mert a szóban forgó különbséget már jó ideje Ön sem érzi?

Pauli zsenialitásának ékes bizonyítéka a fizika egyik máig ismeretlen rejtélyéhez a finomszerkezeti – un. alfa  – állandóhoz fűződő történet. Erről tudni érdemes, hogy azt a valószínűséget adja meg, hogy az atom körül keringő elektron kibocsájt-e vagy elnyel egy-egy fotont. Értéke 1/137,  úgy lehet kiszámítani, hogy az elektrontöltés négyzetét elosztják a fénysebesség és a Planck-állandó szorzatával. A szakemberek számára ez az elektromosságtan (elektrontöltés miatt), a relativitáselmélet (fénysebesség) és a kvantumelmélet (Planck-állandó) közötti kapcsot jelenti. Amióta sikerült megtalálni, azóta törik a fizikusok a fejüket, hogy miért éppen 137 szerepel az eredményben. Heisenberg szerint aki rájön, feloldja a kvantummechanika valamennyi ellentmondását. A történet szerint Wolfgang Pauli – aki a legközelebb került a megoldáshoz – a mennybe kerülve tudományos érdemei elismeréseképp találkozhat az Istennel, aki abban a kegyben részesíti, hogy válaszol egy kérdésére. Pauli természetesen élete nagy rejtélyére kíváncsi: miért egyenlő alfa egy per százharminchéttel? Az Úr elmosolyodik, sorban írja az egyenleteket a táblára. Hirtelen mocorgásra lesz figyelmes. Megfordul, látja, hogy Pauli nyújtogatja a kezét: das ist Falsch! (az ott hibás) –  mutat az egyik sorra. Az viszont tény, hogy saját sorsát befolyásoló mágikus számnak tekintette a fenti számot. Olyannyira, hogy egy kritikus operáció előtt, amikor egyik munkatársa meglátogatta, kiküldte őt megnézni a szobaszámot. Az ajtón a 137-es állt. A huszadik század legprecízebb fizikusa biztosra vette:  az égi jel arra utal, hamarosan rákérdezhet a dilemmára. Ezúttal sem tévedett: pár nap múltán  elhagyta az árnyékvilágot.

Albert Einstein

Kötetnyi irodalma van az Einstein anekdotáknak, amelyek mögül feldereng legendás fanyar humora. Egyik alkalommal állítólag egy újságírónak legújabb tevékenységét firtató kérdésére azt felelte: “most a relativitással foglalkozom. Ezt úgy kell érteni, ha sikerül bebizonyítanom az elméletemet, akkor a németek azt mondják, hogy német, a franciák, hogy európai, az amerikaiak meg hogy az egész emberiségé vagyok. Ha nem sikerül, akkor az amerikaiak azt fogják állítani, hogy egy újabb lökött európai, a franciák, hogy csak egy fantáziátlan német, a németek meg, hogy csak egy flúgos zsidó?       

Azt követően, hogy az első világháború után a dél-afrikai napfogyatkozás alkalmával sikerült igazolni Einstein általános relativitáselméletének helyességét, az Egyesült Államokba látogató tudóst kétszázezres ünneplő tömeg várta a New yorki kikötőben. A város utcáin nyitott fiákeren kocsikázó tudóshoz odahajolt a mellette ülő Charlie Chaplin: ?Látod, kedves Albert, mindkettőnket másért ünnepelnek. Engem azért, mert mindenki megért, téged meg azért, mert senki sem ért meg?

Paul Dirac

Paul Dirac  meg volt győződve arról, hogy a fizikust fiatalon szállja meg leginkább a múzsa. Őt ráadásul a költészeté is homlokon csókolta, amiről  – ahogy azt Leon Lederman Az isteni atom című könyvében leírja –  egyik fiatalkori verse is tanúskodik:

A megvénülés randa kórság,

Fizikusnak nagy veszély,

Halj meg inkább jó korán,

Mint harminc évnél többet élj.

Nagy szerencséjére nem teljesedett be váteszi jóslata. Ugyanis akkor nem vehette volna át a Nobel díjat (a fizikait, nem az irodalmit), amelyet egy évvel a megadott ?legfelsőbb életkor? után ítéltek meg neki, továbbá nem ismerhette volna meg ? újabb egy év elmúltával ? a Neumann Jánoséknál tartott partin  Wigner Jenő Manci húgát, akivel egy életen át (csaknem fél évszázadig!) boldog házasságban élt.  

Enrico Fermi

Enrico Fermi Nobel-díjas fizikus készítette el Szilárd Leóval közösen a világ első atommáglyáját. Ez is fényesen bizonyította, hogy személyében szinte ideális szimbiózisban él az elméleti és gyakorlati fizikus. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy kivételes  művészi hajlammal is megáldotta a sors. Ennek tanújelét  a brookhaveni kutatóintézet közelében, a Long  Islandi tengerparton adta, ahol fizikus barátaival homokszobrász versenyt rendezett. Igazi latinos olasz módjára felszólította kollégáit, hogy női aktokat formázzanak a nedves homokból. Az ő műalkotása  olyan tökéletesre sikeredett, hogy  sürgősen szét kellett rombolni, nehogy botrányt csapjanak a közelben csemetéikkel fürdőző prűd anyukák.

A későbbi, 1988-as fizikai Nobel-díjas  Leon Lederman fiatal kutató korában egy konferencia szünetében Enrico Fermi mellé ült az asztalnál. Lenyűgözve a fizika egyik legnagyobb alakjának közelségétől, megkérdezte, mit szól az elhangzott előadáshoz, létezik-e szerinte a ká-nulla-kettő részecske. Fermi hosszasan nézett maga elé, majd megjegyezte: ?Fiatalember, ha én fejben tudnám tartani ezeknek a részecskéknek a nevét, nem fizikusnak, hanem  botanikusnak mentem volna?.

Kármán Tódor

 

Kármán Tódor egyike volt azon ?marslakóknak?, akik ? ahogy Szilárd Leó megfogalmazta –  rossz angol kiejtésükkel árulták el magukat. Sőt, ennek a legendának első változata az ő nevéhez fűződik. Az történt, hogy az egyik pasadenai  előadására bejött egy kollégája, akivel pár percig beszélgetett, majd folytatta az  előadást. Csakhogy közben nem vette észre, hogy angolról németre váltott. Alighogy befejezte mondókáját, szemrehányást tett az asszisztensénerk, miért nerm figyelmeztette őt. Mire az érintett csak legyintett: “Ugyan már, professzor úr, olyan pocsék az angol kiejtése, hogy senki sem vett észre semmit“.

Sosem titkolta, hogy a legnagyobbak közé sorolja magát. Amikor élete alkonyán felkérték, helyezze el magát a tudománytörténetben, a következőképp válaszolt: ?Ha nagy tudósnak azt nevezzük, akinek nagy ötletei vannak, akkor Einsteint kell elsőnek sorolni. Neki négy nagy ötlete volt. A tudomány történetében talán csak sir Isaac Newton előzi meg őt, mert neki öt vagy hat nagy ötlete volt.  Korunk minden más nagy tudósa csak egy vagy legfeljebb két nagy ötletet mondhat magáénak. Nekem három volt. Lehet azonban, hogy még több. Igen, talán három és fél nagy ötletem?. Amikor szemére vetették, hogy ez szerénytelenségre vall, Goethe idézettel válaszolt: ?Csak a semmirekellőek szerények?.

Kármán Tódor, a  hangnál sebesebb, szuperszonikus repülőgép megszerkesztője, a világ első űrhajógyárának megalapítója, a második világháború idején az amerikai hadsereg egyik kulcsfontosságú tanácsadója volt. Emlékirataiban megírja, hogy a normandiai partraszállást megelőzően a tengerentúli katonákat a gyakorlati életben fontos, tudományos tanácsokkal látták el. Az előadó őrmester  például elmondta, hogy Amerikával ellentétben az Óvilágban  víz nem 212 Fahrenheit-fokon, hanem 90 Celsius-fokon forr. Erre szólásra jelentkezett az egyik újonc: “bocsánat, őrmester úr, de száz fokon“. Rövid töprengés után az előadó: “igaza van fiam, a derékszög forr kilencven fokon”. 

Kármán nyolcvanegy éves korában, 1963-ban kapta meg élete egyik legjelentősebb kitüntetését, az Egyesült Államok tudományokért érdemérmét, amelyet az elnök kezéből kellett átvennie.  A köszvénytől szenvedő agg tudós a kitüntetés helyszínére menve a lépcső tetején megpihent. John Fitzgerald Kennedy elnök hirtelen hozzálépett, a karját nyújtotta, hogy segítsen Kármánnak. Ő nyájasan ránézett az ifjú államfőre, a következő szavakkal hárítva el az ajánlatot: ?Elnök úr, lefelé nincs szükség segítségre, csak felfelé?

A hatvanas-hetvenes évek folyamán sorra tüntettek a különféle civil szervezetek az Egyesült Államokban az atomenergia felhasználása ellen. Mivel az FBI szakértői attól tartottak, hogy a világ legnagyobb részecskegyorsítója, a Fermilab sem kerüli el a tüntetők haragját, meglátogatták az intézmény igazgatóját, hogy az általa kidolgozott biztonsági intézkedéseket vitassák meg vele. Robert Wilson, aki néhány év múltán,  1979-ben kapta meg a   Nobel-díjat, megnyugtatta az ügynököket: ?Mindenre felkészültem. Ha idejönnek, tartok nekik egy fizikaórát?. Hogy mennyire hatékonynak bizonyult óvintézkedése, arra a legjobb példa, hogy a legutóbbi csaknem negyven évben egyetlen tüntető sem közelítette meg a világ részecskefizikájának legnagyobb fellegvárát.

Leon Lederman

Leon Lederman  egy alkalommal a helyiérdekű vasúton igyekezett  a munkahelyére. Az egyik állomáson  az elmegyógyintézet vagy egy tucat ápoltja szállt fel, köréje telepedtek. Alighogy elindult a szerelvény, a felügyeletükkel megbízott ápolónő létszámolvasást tartott: Egy-kettő-három-négy… maga kicsoda? ?Kérem szépen, én Leon Lederman Nobel díjas fizikus, a Fermilab igazgatója vagyok?. Az ápolónő arcán fáradt mosoly suhant át: …öt-hat-.hét- nyolc…    

A vallás és tudomány különös kapcsolata tárul fel Leon Lederman igaz történetéből. Fiatal fizikus korában készített egy ködkamrát. Ez a szerkezet meglehetősen kényes jószág: vagy nem hajlandó a részecskéket jelezni, vagy ellenkezőleg: a novemberi reggelhez hasonló sűrű ködöt produkál. Ezért elhatározta, hogy újszülöttnek kijáró áldást, bruchát kér rá a rabbitól. Az ortodox rabbi rákérdezett: ?Mi az a ködkamra?? Amikor meglátta, rövid úton kipenderítette a fizikust. A konzervatív rabbi hosszasan szemlélte a kicsikét, majd mentegetőzve elutasította: ?Tudod fiam, a Törvény…. bruchát csak újszülöttre mondhatok?. Mit tehetett, elment a reformista rabbihoz: ?Kérlek mondj egy bruchát a ködkamrámra?.

?Bruchát? Mi az a brucha??

Az elmaradt áldás ellenére Lederman igazán szerencsés fickónak mondhatja magát: egészen a világ legnagyobb részecskegyorsítója, a csaknem háromezer alkalmazottal működő Fermilab igazgatói tisztéig vitte, a fizikai Nobel-díjat pedig 1988-ban vehette át a svéd király kezéből.

Szilárd Leó

Végül érdemes újonnan feleleveníteni a marslakók legismertebb legendáját – összesen négy változat forog közszájon -,   amelyet Francis Crick, a DNS kettős spiráljának felfedezője jegyzett fel, aki ezért 1962-ben részesült Nobel-díjban. A Szilárd Leó nevéhez kapcsolódó változat szerint  egy fogadáson Enrico Fermi népes társaságban a civilizációk kialakulásának folyamatáról elmélkedett. Elmondása szerint a Tejútrendszerben legalább százmillió, a mi Napunkhoz hasonló csillag van. Ebből több millió körül  a Földünkhöz hasonló bolygó kering.  Tehát szükségszerű, hogy egynéhányon közülük a miénkhez hasonló élőlények és civilizációk alakultak ki.  Viszont ha ezek sokkal fejlettebbek nálunk, akkor esetleg égi vándorútra kelnek, hogy meglátogassák a környező élőlényeket. Miután megszólalásig hasonlítanak az emberekre, a látogatásukat talán észre sem vesszük. Ha pedig itt vannak közöttünk e rendkívül intelligens lények, hogyan ismerjük fel őket? – tette fel a szónoki kérdést. Ezt a közelében álló  Szilárd Leó nem hagyhatta ki: “Itt vannak közöttünk. Kicsit furcsa az angol kiejtésük. Magyaroknak mondják magukat”.

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>