Élő mítoszok

Dőrejárás Tejfalun.

Bő negyven évvel ezelőtt az izmosodó elektronikus média izgalmas élő közvetítésben számolt be a mohácsi busójárásról, érzékletesen bemutatva, hogy milyen páni félelem lett úrrá a betolakodó török katonákon, akik fejvesztve menekültek a faragott maszkos szörnyek elől. A vértelen győzelem emlékére az óta is, több mint ötszáz éve megrendezik ezt a nemes népi hagyományt. A néprajzosok hangja már ekkor sem hallatszott az égig, így hosszú időnek kellett eltelnie, mire közismertté vált, hogy bár igaz lehet az egyszeri történet, viszont a sokác népi hagyomány ennél lényegesen régebbi: gyökerei az ősi hitvilágba nyúlnak. Ugyanebben az időben Claude Lévi-Strauss a dél-amerikai indiánok mítoszait állította a figyelem középpontjába. Kutatásai épp azt célozták, miként öröklődik az ősi hitvilág akár több évezreden keresztül. Amiatt kellett az őserdők mélyére mennie, mivel itt még külső hatások híján megfigyelhette a szinte érintetlenül továbbélő hagyományt. Európában ilyet nem láthatott. Vagy ha mégis, csak nehezen kihámozhatóak egy-egy népszokás egymásra rakódott rétegei. Akárcsak a földbe süllyedt Trója romjai, ahol a régészek már idestova másfél évszázada azt firtatják, vajon hány rétegből áll, hány korból maradtak fenn az egyes töredékek.  Ha nem is sok, de azért akad szűkebb pátriánkban is látnivaló. Ezek egyike a téltemető-tavaszváró örömünnep, a busójárás édestestvére, a dőrejárás, amely egykor az egész Kisalföldön ismert és elterjedt népszokás volt. Az iparosítás eredményeként fokozatosan elhalt, csupán néhány településen élt tovább. Közülük is legizgalmasabb a tejfalusi dőrejárás, amely azon túl, hogy megszakítás nélkül napjainkig fennmaradt, magában hordozza mindazokat az elemeket, amelyek a hosszú évszázadok folyamán rárakódtak. E néphagyományról tudni érdemes, hogy a mérsékelt égövi pogány ember ősi félelméből táplálkozott: az ősszel látszólag elhaló természet felélesztését szolgálta, hogy ismét eljöjjön a tavasz.

Bolondozó dőrék

Ennek érdekében a látók – sámánok – segítségével a természet erőihez fohászkodtak, áldozatot mutattak be, hogy túlélésüket, termékenységüket, szaporodásukat biztosítsák. A múlt homályába vész, hogy őseink milyen rítusokkal édesgették magukhoz az éltető tavaszt, a dőrejárásban viszont nyomai tetten érhetők: a természetet jelképező szimki a népi játék végén meghal – az egyik szereplő megöli -, viszont csodálatos feltámadása jelzi, amely egyben az utolsó farsangi vigasság kezdetét is jelenti, hogy a természet csak látszólag pusztul el télen, tavasszal újjászületik. Jellegzetes sámánszereplő a telet megjelenítő szalmaember: a benne elrejtőzött dőre a mítoszjáték végén elhagyja a felgyújtott maszkot, hiszen csupán a dermesztő tél pusztulása hozhatja magával az éltető tavaszt.

Dőrejárás 1930-ban

Egykor minden kisközösség legfontosabb feladata volt fennmaradása, szaporulatának biztosítása. Ennek érdekében különféle termékenységi varázslatokat alkalmaztak. Jellemző az ősi dilemma a tyúkról és a tojásról. Viszont egy sor nyelvben – minden bizonnyal latin közvetítéssel – az emberi élet egyik hordozóját is “tojás(ocská)nak  hívják. Ez a varázslat a tejfalusi dőrejárásban is tetten érhető: a dőrék a tyúkólból elcsenik azok tojását, akik nem fogadják szívesen közeledésüket, a drótos pedig beszögeli a tyúkól ajtaját, hogy a gazda tojása zápuljon meg, terméketlenséget hozva állataira és egész családjára. Amennyiben nem volt esküvő farsang idején, vénlánynak öltözött dőre húzza végig a terméketlenséget jelképező száraz csököt a falu utcáin.

Ősi germán hagyomány túlélése a dőrejárás meszelője: e női alak a hagyományoknak megfelelően varázserővel bír, ezért tanácsos jóban lenni vele: meszelőjét a ház falán végighúzva elűzi a rontó szellemeket, de jaj a rossz embereknek: kormos lével hoz rontást a háziakra. Az ókorra utal a fordított ember is, amely megnevezése ellenére valójában Janus-arcú: előre és hátra is van arca, ruházata és cipője is kettős, az óvatlan megfigyelő nem tudhatja, melyik irányba néz. Nem is fontos: egyik arca a múltba, a másik a jövőbe tekint.   Részben mitikus szereplőknek tekinthetők a kereszténység felvétele után feltűnő ördögök.

A medvetáncoltató medvéjével 1930-ban

A népi játék gerincét az esküvői menet és a bolondozó mesteremberek adják. Ők a dőrejárás legfiatalabb résztvevői, bár megjelenésük az ókori Róma szaturnália-játékait idézi. A hajdanvolt birodalomban az új évet, amely márciusban kezdődött, féktelen vigasságokkal ünnepelték, amelynek jellemzője volt a szerepcsere: az urak szolgálták fel az ételt-italt dorbézoló szolgáiknak, a mesteremberek is épp az ellenkezőjét tették, mint egész évben: a hentesek nem árulják, hanem beszedik a húst a meglátogatott családoktól, a tojásárus is tojásszedővé vedlik, a borbélyok hatalmas faborotváikkal előszeretettel “szőrtelenítik” a közelállókat, közöttük a nőket, a  cirkuszi medve pedig a menyecskékkel táncol, enyeleg.  A bolondok szánjának-szekerének – az időjárástól függően – ferde lapján az engedetlen lurkókat csúsztatják le az ördögök. Az esküvői menet menyasszonya már karján tartja megszületett kisdedét, így járják végig a falut, ételt-italt gyűjtögetve. Eközben folyamatosan húzza a cigánybanda a talpalávalót. A dőrék bekopognak minden házhoz, ahol étellel-itallal kínálják őket, a vőfély megtáncoltatja a ház asszonyát, majd odébbállnak. E népi játék ősi jellegét kiemeli, hogy napjainkig csak férfiak vehetnek részt benne. A női szerepeket is ők játsszák, akárcsak a középkori vásári játékokban, színházi előadásokban.

A tejfalusi dőrejárás minden bizonnyal egyike a legősibb, fennmaradt népi mítoszjátékoknak Európa-szerte. Emiatt megérdemli a kitüntető figyelmet. A múlt homályába vész, hogy egykor mikor játszották, de évszázadokon keresztül húshagyókedden került rá sor, annál is inkább, mivel éjfélkor kezdődött a húsvétot megelőző böjti időszak a nagybőgő temetésével. A huszadik század kezdetén átették farsangvasárnapra, majd a legújabb korban farsangszombaton rendezik meg. Ez idén épp a mai napon. Aki nem ismeri, nem tudja, miből maradt ki. Aki igen, örömmel siet e csallóközi községbe, hogy ismét részese lehessen.

 

                                                                                                    

Comments are closed.