A mi arab kincsünk

A történelemkönyveket lapozva vagy akár napjaink írott és elektronikus sajtóját figyelve az emberben olyan érzés támad, hogy másfélezer éve egyfolytában baja van az európai civilizációnak az arabbal, a későbbiekben az iszlámmal. A felszínen maradva persze mindez könnyen bizonyítható. Még csak fel sem tűnik a hétköznapi életben számtalan olyan fogalom, sőt tudományág, amelyről már az első pillanatban nyilvánvaló, hogy az arab kultúrkincs része. Arab számokat használunk. Az iskolában algebrát tanulunk. A számítógépesek algoritmus nélkül elvesznének. A modern orvostudományt Avicenna, igazi nevén Ibn Szina alapította meg. Ha van hozzá eszünk, egyetemre járunk.

Az első közvetlen találkozás a két civilizáció között az ötödik században jött létre, amikor a Nyugat-római Birodalom bukása után a görög tudósok Bizáncba, majd egyre keletebbre menekültek, kapcsolatba kerülve arab kollégáikkal. Ehhez tudni érdemes, hogy a világbirodalommá növő Rómában is nagyrészt görögök művelték a tudományt, akik anyanyelvükön tették közzé munkájuk eredményét. Olyannyira nagy pusztítást végeztek a germán törzsek Róma meghódítása után, hogy a reneszánsz koráig, nagyjából ezer évre megbénították az európai tudományt. Ezzel szemben az arabok tárt karokkal fogadták a menekülő görög tudósokat. Volt ugyan egy szörnyű intermezzo, de ezért a katonák és politikusok a felelősek, mint a világ ezernyi bajáért a múltban, jelenben és a jövőben egyaránt.

Omar kalifa, a mohamedán állam megalapítója 641-ben Alexandria elfoglalásakor tűzre vettette azt a csodálatos könyvtárat, ahol nyolcszáz évvel korábban az ókori tudomány legnagyobb alakja, a szirakuzai Arkhimédész tanult, így indokolva parancsát: “Vagy olyasmiket tartalmaznak ezek a könyvek, amik benne vannak a Koránban, akkor feleslegesek? vagy ellenkeznek azzal, amit a Korán mond, akkor károsak. Mindenképpen tűzrevalók. Bár fenntartásokkal viseltettek az arabok a keresztény kultúrával szemben, a tudomány eredményeit elismerték, sőt sokat is tanultak belőle. A görög kultúrkincs megmentését elsősorban a szíreknek köszönhetjük. Az ország nesztoriánus keresztény tudósai fordították le szír nyelvre a görög tudományos munkákat. Mivel egyúttal hittérítők is voltak, nemcsak a környező országokba jutottak el, de megfordultak Indiában, sőt Kínában is. Persze magukkal vitték a görög tudomány eredményeit is.  A rokon arabok tőlük tudták meg, micsoda kincs birtokába jutottak. Ennek hatására a bagdadi uralkodók külön fordítóirodákat létesítettek a görög tudományos művek hozzáférhetővé tételére. Mai szemmel meglepőnek tűnhet, de épp ennek hatására meginduló szellemi pezsgés vezetett el az egyetemek megszületéséhez.

Szívesen mondanánk azt, hogy Európáé az elsőség a felsőfokú oktatás megszervezése terén. Ilyenkor felvetődik Pithagorász, Platón és Arisztotelész neve is, akik valamennyien saját iskolát tartottak fenn. Igaz. De az ő iskoláikat a napjainkban a művészvilágban ismert mesterkurzusokhoz lehet hasonlítani, ahol az alapító által művelt résztudománnyal foglalkoztak. A szervezett, generációról generációra öröklődő intézményt elsőként az arabok vezették be. A mecsetek mellett alakultak ki azok a tanintézmények, amelyek a kor legfontosabb kérdéseit felsőfokon tárgyalták. A helyszín eleve adta, hogy az elsőszámú tudomány a teológia volt. Ahhoz viszont, hogy előre meg lehessen határozni a mozgó vallási ünnepeket, ebből következően naptárat tudjanak szerkeszteni, megfelelő jártasságra kellett szert tenni a csillagászat, tágabb értelemben a természettudomány területén. A lélek mellett természetesen a testet is karban kell tartani, ezért orvosokat is képeztek. Ahhoz, hogy megfelelően érvényre tudja az ember juttatni a gondolatait, grammatikát és retorikát is tanítottak, ezt a bölcselettudomány fogalommal jelölték. A mintegy ezerkétszáz évvel ezelőtt kialakult szervezeti felosztás a mai napig érvényes. A teljes szervezettségű, hagyományos egyetem mind a négy kart – hittudományi, természettudományi, bölcselettudományi és orvosi –  tartalmazza, a részleges szervezettségű ebből legalább kettőt. A többi csak egyetemnek mondja magát.

Hogy mekkora volt a civilizációs különbség a két világ között, az is mutatja, hogy a kilencedik század elején Nagy Károly és az Ezeregyéjszaka meséinek főszereplője, Harun al Rasid diplomáciai kapcsolatainak felvételekor a Német-Római császár fő gondja a papok írástudatlanságának megszüntetése volt, ugyanekkor a keleti egyetemeken a hallgatók Arisztotelész, Euklidész és Ptolemaiosz munkáiról folytattak vitákat.

A görög-arab kultúrkincs részben Szicílián át jutott el Európába, oly módon, hogy a normannok 1085-ben visszafoglalták a szigetet, virágzó kultúrát találva, részben pedig a spanyolországi, a toledói, segoviai és salamancai arab egyetemek révén.  al Kwarizmi

A matematika terén mindenképp érdemes kiemelni  a kilencedik században élt Mohammed  ibn Musa al-Khwarizmi nevét, már csak amiatt is, hogy az ő nevének elferdítéséből származik az algoritmus szó. Ennél azonban sokkal többet tett: Hiszab al-dzsebr w´al mukabalah című összefoglaló munkájában megalapította az algebra tudományát.   Könyve latinul Ludus algebrae almuc-grabalaeque címen jelent meg. Tudománytörténeti érdekesség, hogy az al-dzsebr (helyreállítás) eredetileg a csontok összerakását jelentette, így hívták a csontkovácsokat is. Hogy mennyire beépült ez az európai kultúrába, arra jellemző példa, hogy Cervantes Don Quijote regényének “Tükrös lovagja” is az algebristához megy kificamodott tagjaival. Ugyancsak al-Khwarizmi ismertette meg a művelt világgal az “indusok számjegyeit” is, vagyis a tízes számrendszert  és a nulla fogalmát. Az ő nyomán került az európai nyelvekbe a ziffer, chifre szó is, amely a sifr – üres – arab szóból ered, a nulla megjelölésére szolgált. Annak ellenére, hogy munkája latin fordítása Algoritmi de numerus indorum címet viseli, hamarosan – nem kis részben e zseni szellemi kisugárzásának hatására – csak arab számokként kezdték jelölni.

      Avicenna – ibn Szina

A nyugati világra a középkorban a legnagyobb hatást a tizenegyedik században élt Abu al Huszein Ibn Abdallah Ibn Szina, latinosan Avicenna gyakorolta. Már gyermekként teológiát, jogot és fizikát tanult, tizenhat évesen pedig orvos lett. A bokharai uralkodó, Nouh ben Mansur fejedelmet súlyos betegségéből kigyógyítva igazi sztár lett belőle. Híresek voltak filozófiai előadásai, és az iszlám világban nem épp jó szemmel nézett mulatozásai, dorbézolásai, ahol tanítványaival együtt csoportosan még a szerelem oltárán is áldoztak, mai szóhasználattal élve csoportos szexpartikon vett részt. Viszont több mint száz könyvet megírt. Az Al-Sefa- Gyógyulás – című munkája miatt a modern orvostudomány megalapítójának tartják. Ebben leírja a beteg előző saját és családban előforduló betegségekre való odafigyelés fontosságát. Napjainkban is fontos diagnózisfelállító módszer, az előbbit egyéni, az utóbbit családi anamnézis szóval jelölik.

Ahmad al-Biruni

Abu Arrayhan Mohammed ibn Ahmad al-Biruni nevét biztos, hogy alig ismeri valaki. Viszont aki eljut a középiskoláig, meg kell tanulnia, hogy a szögfüggvényeket egységnyi sugarú kör segítségével lehet ábrázolni. Nos, ezt tette ő le a matematika asztalára. 

Szent István kortársa volt az egyiptomi arab Abu Ali al-Hasszán ibn al-Hasszán ibn al-Haitham. Optika című munkája latinul is megjelent, nevét Alhazemre ferdítették. A tudományág megalapítása és elnevezése egyaránt az ő érdeme.

A matematika, fizika és a bölcselettudományok terén több száz olyan arab illetve iszlám tudós működött, akik neve a mai európai ember számára ugyan ismeretlenül hangzik, de nélkülük aligha lenne az Óvilágban komoly tudomány. Elég csak arra utalni, hogy az ipari forradalmat megelőző reneszánsz azzal kezdődött, hogy a görög tudósok munkáit latinra fordították. Nem egy esetben, mivel az eredeti elveszett, arabból vagy kopt szír nyelvből  kellett ezt megtenni. Az oroszlánrészt ebben két középkori tudós Bath-i Adelard és  Gherardo de Cremona vállalta magára, akik a fenti arab tudósok munkáit is közkinccsé tették.

al-Haitman - Alhazem

Bár Konstantinápoly eleste évszázadokra szomszédos, ellenséges szuperhatalmakká tették a Német-Római Császárságot és az Oszmán Birodalmat, a tudományos együttműködés nem szűnt meg. Napjainkban is akkor teszünk jót, ha azt keressük, ami összeköt bennünket. Mert akkor az is kiderül, hogy sokkal több a kapocs, mint a szétválasztó elem.

Comments are closed.