Ganz Ábrahám halálának száznegyvenedik évfordulóján.
Napjainkban, amikor a modern ipari termékek iránt érdeklődők Nyugat-Európára, Amerikára vagy Japánra vetik vigyázó szemüket, elképzelhetetlen, hogy szűkebb tájainkon születnének olyan korszakalkotó találmányok, amelyek ránk irányítanák a világ figyelmét. Pedig nem is olyan régen, a tizenkilencedik század közepétől, három emberöltőn át Buda, majd Budapest számított a gépipar Mekkájának. Aki korszerű terméket akart vásárolni, annak a Ganz és társa gyárral kellett felvennie a kapcsolatot. A gépipar zászlóshajójával. Azzal a gyárral, amelyet szerény körülmények között a névadó Ganz Ábrahám alapított, aki lerakta a későbbi rohamos fejlődés alapjait, amelynek eredményeképpen a huszadik század elején már négy országban több tízezer munkást foglalkoztatott e hírneves gyár-együttes. Bár neve közismert, a magyar fővárosban utcát is neveztek el róla, ennek ellenére aránylag keveset tudunk e jeles férfiúról, aki választott hazájának gépiparát megalapozta, sőt az ő cégének nevéhez fűződik a kor szenzációjának számító villamossági ipar fellendítése is. 
Ganz Ábrahám Tell Vilmos hazájában 1814. november 6.-án Unter-Embrach kisvárosban látta meg a napvilágot a helyi református kántortanító harmadik gyermekeként. Egyedüli fiú volt a családban, ami a későbbiekben döntő mértékben meghatározta életét. Édesanyját ugyanis tízéves korában elvesztette, édesapja ismét megházasodott, ebből a frigyből öt gyermek született. Mivel a kántortanítói fizetés kevésnek bizonyult a népes család eltartásához, Ábrahámnak tizenöt éves korában meg kellett szakítania tanulmányait, ácsinasnak szegődött. Csakhogy a fa nem ragadta meg igazán fantáziáját, még felszabadulása előtt elment tanoncnak Eschner vasöntőhöz, a későbbi legendás Eschner-Vyss gépgyár alapítójához. Húszévesen szerezte meg mesterlevelét, amellyel nekivágott a nagyvilágnak. Belekóstolt a németországi, franciaországi, ausztriai és olaszországi gépgyárak munkájába, mindenütt igyekezett elsajátítani a legérdekesebb mesterfogásokat. Huszonhét évesen, 1841 augusztusában érkezett meg Pestre. A lehető legjobbkor: Széchenyi István épp ekkor kezdeményezte a József Hengermalom Társulat gőzmalmának a megépítését. A ?legnagyobb magyar? ? ahogy Kossuth Lajos jellemezte ? azt szorgalmazta, hogy a berendezéseket Magyarországon gyártsák le. Így lett Ganz Ábrahám a gőzmalom öntődéjének alkalmazottja. Külhoni tapasztalatait kamatoztatva hamarosan első öntőmester lett, majd azt követően, hogy az 1842-es Első Magyar Iparmű-kiállításon nagy sikert arattak az általa készített öntvények, kinevezték őt az öntöde és a gépjavító műhely vezetőjévé. Hogy mekkora hévvel tett eleget kötelességének, arra jellemző példa, hogy 1843-ban, amikor a folyékony vas a jobb szemébe fröccsent, kioltva szeme világát, azzal zárta le a balesetet: ?a fél szem oda, de az öntés sikerült?. A malom vezetősége pontosan tudta, mekkora kincs számára a svájci szakember, ezért az öntöde hasznából részesedést fizetett Ganznak, amiből 1844-ben telket és házat vásárolt magának. Mint az sejthető volt, a további hasznot már cégalapításra fordította: először öntődét állított fel, majd 1845-ben megvásárolva a szomszédos telket újabb kemencét tervezett. Kis üzemében háztartásokban használható öntöttvas tárgyakart állított elő. Az 1846-os iparmű-kiállításon remek öntöttvas kályháival aratott sikert, elnyerte a kiállítás ezüstérmét, valamint József nádor bronz érmét is. A magyar szabadságharcból a maga módján ugyancsak kivette a részét: ágyúkat és ágyúgolyókat öntött a honvédsereg számára, amiért az osztrák hatóságok perbe fogták. Szerencséje volt: svájci állampolgársága miatt többévi várfogság helyett hat hét elzárásra ítélték, viszont ezt is felfüggesztve kapta, tekintve, hogy az osztrák diplomácia nem mert újat húzni a gyáros hazájával.
Ganz Ábrahám egyik nagy felismerése volt, hogy a tömegtermelés teszi lehetővé a gyár nagymértékű fejlesztését. Ehhez a Pest-Vác vasútvonal 1846-os megnyitása adta meg a döntő lökést, mivel ennek hatására Magyarországon is nagyszabású tervek készültek az ország vasútvonalainak kiépítésére. Érdemes tudni, hogy a kocsikhoz ebben az időben Európában kovácsoltvas abroncsú kerekeket gyártottak. Ezzel szemben Amerikában és Angliában kéregöntést alkalmaztak, amelyet 1812-ben John Burns talált fel. Ennek a lényege, hogy nem homokformába öntötték a folyékony vasat, hanem acéltégelybe, amely a keletkezett hőt gyorsan elvezetve egyúttal edzette is a futófelületet. Ez ugyan sokkal kopásállóbb kerekeket eredményezett, viszont gondot okozott, hogy az öntvény gyakran beégett a tégelybe. Ganz ötlete nagyon egyszerű és hatékony volt: olyan elválasztó réteget kísérletezett ki, amely egyrészt meggátolja a beégést, másrészt növeli a vasfelület keménységét, kopásállóságát. Eljárását érdemes tőle idézni: ?Hogy tökéletes keményöntvényt, úgynevezett kéregöntvényt kapjunk, főeszközül antimonium anyagot használunk. Ezt finomra őröljük és festéket vagy masszát csinálunk belőle. Az öntvényforma borítófalát bekenjük, majd megszárítjuk, és a formát összerakjuk. Végül 100 fokra felhevítjük és a folyékony vasat a formába öntjük. A merevedéskor azon a helyen, ahol az öntvényforma falát az említett anyaggal bekentük, üvegkeménységű réteg keletkezik, amely ? aszerint, hogy a borítófalat vékonyabban vagy vastagabban kentük be ? 2, 3 vagy 4 milliméter vastagságú lesz?.
A tizenkilencedik század ötvenes-hatvanas éveiben a kontinentális Európában egyedül Ganz üzeme alkalmazta a kéregöntést. Az antimon használatának köszönhetően viszont termékeinek minősége túlszárnyalta az amerikai és angliai gyárakban előállított vasúti kerekek minőségét, aminek következtében szerte a világon tőle rendelték e terméket. Az osztrák, német, francia és orosz vasutak kizárólag Ganz termékeket vásároltak. A rohamos fejlődés hatására 1858-ban új gyártelepet létesített, ahol 1866-ig csaknem kilencvenezer kereket gyártott le. A fejlesztés érdekében megvásárolta Ransomes és Biddel angol találmányát a vasúti váltók szívcsúcsainak gyártására. Ezt is továbbfejlesztette, kéregöntéssel állította elő, amelyet természetesen szabadalmaztatott. Így ez a termék is óriási erkölcsi és anyagi hasznot hozott számára.
Egyedülálló találmánya volt a mozdonyok menetirányának megváltoztatására szolgáló fordítódob, amelyet Vasutak megfordítására szolgáló kereszteződés címen szabadalmaztatott.
A vasút mellett más termékeket is gyártott: elsősorban hídelemeket, például az ő üzemében készültek a Lánchíd kereszttartói, a szegedi híd öntvénydarabjai. Sasszemmel ismerte fel az igazi tehetségeket. A Pesten tanulmányúton levő Mechwart Andrást azonnal szerződteti, aki hamarosan malomipari hengerszékeket tervez, amelyeket ugyancsak a Ganz-féle kéregöntéssel állítanak elő. Ezzel ismét utcahossznyi előnyre tesznek szert a konkurenciával szemben. Ugyanis nem hiába hívják a búzát acélos magnak: felülete oly kemény, hogy még a henger őrlőfelületét is elkoptatja. Emiatt több gyár porcelánból kezdte gyártani az őrlőfelületet, amely törékenysége miatt nem igazán vált be. Viszont a kéregöntésű hengerfelület még az acélos búzán is kifogott. Ráadásul Mechwart páratlan érzékű üzletembernek is bizonyult, aki Ganz halála után a világ egyik legnagyobb vállalatává fejlesztette a gyár-együttest.
Nem volt olyan nemzetközi ipari kiállítás, ahol a Ganz-termékek nem taroltak: a párizsi világkiállításon három bronzérmet, a svájci iparmű-kiállításon ezüstérmet, a londoni világkiállításon bronzérmet szereztek.
A hazai ipar fellendítésében szerzett érdemeiért 1863-ban Buda díszpolgárává választották, 1865-ben Ferenc József állami kitüntetésben részesítette. 1867 novemberében látványos keretek között ünnepelték meg a százezredik vasúti kerék kiöntését. Ebből az alkalomból valamennyi alkalmazottja és családtagjai részére díszvacsorát adott. Közép-Európában egyedülálló módon vállalati betegpénztárt és nyugdíjalapot létesített.
Vállalatán kívül családi kötelékei is Magyarországon tartották: 1849-ben feleségül vette a budai városbíró, Heiss Lőrinc Jozefa nevű lányát. Gyermekük nem született, ezért két rokon árva lányt fogadtak örökbe. Csak a munkájának élt, mai szóval workoholistának nevezhetnénk. Olyannyira túlhajszolta magát, hogy 1867 decemberében súlyos idegösszeomlást kapott. A betegségével járó mély depresszió hatására száznegyven évvel ezelőtt, december 15.-én önkezével veztett véget életének.
Fogadott hazája nem feledkezett meg a dicső svájciról: Ybl Miklós tervei alapján a Kerepesi úti temetőben mauzóleumot építettek, amelyben feleségével együtt 1913-ban helyezték el földi maradványait. Budán utcát neveztek el róla. Eredeti öntődésében 1964-ig folyt a munka, ezt követően a berendezéseket konzerválva Öntödei Múzeummá alakították át a hírneves gyárat, amely napjainkban is látogatható. A Ganz Ábrahám által emelt épület 1997 óta műemléki védelmet élvez. Találmányai, ipari tevékenysége elvitte a magyar ipar hírnevét a világ minden tájára.