Johann Bernoulli halálának kétszázhatvanadik évfordulóján.
Vannak családok, amelyek nagybetűkkel írták be nevüket a művészet vagy a tudomány történetébe, mivel több tagjuk is múlhatatlan érdemeivel vívta ki az utókor elismerését. Ezek közé tartozik a svájci Bernoulli-dinasztia, amely nyolc világhírű matematikust és fizikust adott az emberiségnek. Különösen a két testvér, Jacob (1655-1705) és Johann (1667-1748), valamint ez utóbbi fia, Daniel (1700-1782) emelkedett ki közülük.
Jacob Bernoulli a bázeli egyetem matematikatanáraként működött, ebbéli minőségében foglakozott a valószínűségszámítással. Tudományos eredményei napjainkig az egyetemi képzés alappilléreit alkotják, az általa bevezetett Bernoulli-féle számok a felsőfokú matematika részét képezik. Jacob nemcsak a tanítványait készítette fel nagyszerűen, de családján belül is gondoskodott az utánpótlásról: Johann öccsét is ő tanította. Hosszú időn keresztül gyümölcsöző együttműködést folytattak egymással. Például egyik megalapozói voltak a variációszámításnak, foglalkoztak a húrok elméletével és az izom mozgásának fizikájával. Johann adta fel bátyjának a matematika egyik legérdekesebb kérdését, hogy milyen lesz egy tömegpont mozgása a nehézségi erő hatására, ha ismert a mozgás kezdő- és végpontja. Jacob erre a ciklois görbében adta meg a választ. Viszonzásul öccsének az egyenlő kerületű görbék problémáját kellett megoldania. Johann erre kezdetben helytelen választ adott, ami miatt össze is különböztek. Emiatt Johann szedte is a sátorfáját, meg sem áll Göttingenig, ahol egészen Jacob haláláig fizikát és matematikát tanított. Csupán 1705-ben tért vissza szülővárosába, hogy elfoglalja bátyja megüresedett katedráját. Elsősorban függvénytannal foglalkozott, ezen a téren érte el alapvető felfedezéseit. Még bázeli tanárkodása idején, 1692-ben vette fel a kapcsolatot Gottfried Wilhelm Leibnitzel, a modern függvénytan egyik megalapozójával, aki nagy hatással volt rá. Egyébként a német matematikustól származik az integrál megnyújtott S betűje, amelyet a latin összegzés (summarum) rövidítéseként használt. Csakhogy ezt a tudományágat Isaac Newton már korábban megalkotta, ami heves elsőbbségi vitára adott okot a két zseni között. Évszázadokig tartott, mire a tudománytörténészek bebizonyították Newton igazát. A fiatal Johann Bernoulli őszinte csodálattal viseltetett Leibnitz iránt, azonnal az ő pártjára állt. Sűrű tudományos levelezést folytattak egymással, amely számtalan eredménnyel gazdagította a matematikát. A nagyközönség is meggyőződhetett e két nagyszerű elme felvillanásairól, ugyanis 1742-ben, a nagy német tudós halála után kettejük gondolatait kötetben is kiadták. Matematikusi tevékenysége mellett orvostudománnyal is foglalkozott, doktorátusát 1694-ben szerezte meg a bázeli egyetemen. Múlhatatlan érdemeket szerzett a fizikában is, ő vezette be a mechanikai munka fogalmát, neki köszönhetjük az energia kifejezést is. Göttíngeni tevékenysége idején született Daniel fia, aki kétségkívül a család leghíresebb tagja lett. Viszont őt elsősorban fizikai felfedezései tették ismertté.
Tanárként is a legszerencsésebbek közé tartozik: nem csak két fiát, Nicolaus és Daniel Bernoullit vezette be a tudomány rejtelmeibe, de nála szerezte meg tudását Leonhard Euler, a legendás matematikus is. A szegény kálvinista lelkész családjában született fiatalember bejáratossá vált a Bernoulli családhoz, szoros barátságot is kötött Johann mindkét fiával. További híres tanítványa Guillaume Francois L´Hospital volt, aki távolról sem bizonyult hálásnak mestere iránt: a Johann Bernoulli által tartott előadásokból könyvet írt A végtelen kicsinyek analízise (Analyse des infiniment petits) címen, amelyben saját felfedezéseként közölte a Johann Bernoulli által felállított, hányados-függvények határértékeit meghatározó szabályt, amit napjainkig is L´Hopital-szabályként tanítanak az egyetemeken, miközben mindannyiszor hozzáteszik az előadók, hogy ez bizony a svájci matematikustól, Johann Bernoullitól származik. Sajnos ennek a helyzetnek a kialakulásához maga Bernoulli is hozzájárult, mivel ő maga aránylag keveset publikált. Épp a negatív tapasztalatok hatására ? több esetben is előadásait meghallgatva mások publikálták eredményeit ? hozzájárul ahhoz, hogy 1742-ben Genfben kiadják összegyűjtött értekezésit, amelyek négy kötetben jelentek meg.
Egészen halála napjáig, 1748. január elsejéig a Bázeli Egyetemen tanított. Bár életműve nem tartozik a leggazdagabbak közé, viszont gyermekein és tanítványain keresztül döntő befolyást gyakorolt a matematika és a fizika több ágára.