A legsokoldalúbb zseni

Szilárd Leó születésének száztizedik évfordulóján.

Egyre szélesebb körökben ismert, hogy a legnagyobb tudósok sokoldalú tehetségek voltak. A legtöbbjük a zenében volt az átlagon felül járatos, Albert Einstein például olyan nagyszerűen hegedült, hogy jótékonysági koncerteken is fellépett, Teller Ede pedig igazi zongoravirtuóznak számított. Ritkább azonban az olyan eset, amikor egy kiváló elme több tudományágban is elismerésre méltó teljesítményt nyújt. Ebből a szempontból hazánkfiai az éllovasok közé tartoznak. A legismertebb Neumann János, aki a matematika és a fizika több területét is döntő mértékben befolyásolta, megalkotta a programvezérelt számítógépet, majd forradalmasította a közgazdaságtant, viszont nem marad el tőle a legsokoldalúbb zseninek tekintett Szilárd Leó sem, aki viszont a fizika mellett a biológiában, az információ-, és politikaelméletben alkotott maradandót. Hogy mennyire igaz ez, arra a hiteles tanú, a Nobel-díjas Wigner Jenő emlékirata a legjobb példa: ?Hosszú életem folyamán, amit tudósok között töltöttem el, senkivel sem találkoztam, akiben több lett volna a képzelőerő és eredetiség, akinek a gondolkodása és véleménye olyan önálló lett volna, mint Szilárd Leóé.  Amikor ezt mondom, kérem, gondoljanak arra, hogy Albert Einsteint is jól ismertem?.  Valójában ki is volt ez a zseni, akiről még a tudományok iránt érdeklődők is jórészt csak azt tudják, hogy ő szabadalmaztatta az atombomba elvi működését leíró láncreakciót, az első atomreaktort és hogy a legnagyobbak, Albert Einstein, Max von Laue és Enrico Fermi közvetlen munkatársa volt?  

Spitz Leóként Budapesten látta meg a napvilágot 1898. február 11.-én. Anyai felmenői Debrecenből kerültek a fővárosba, míg édesapja Körmöcbányáról költözött oda, hogy a Műegyetemen folytathassa tanulmányait.  Spitz Lajos gyermekkorában került az aranyáról és pénzverdéjéről híres városba, mivel Turdossinban (Tvrdošín, Szlovákia) született, ahova a történelem viharai Galíciából sodorták a családot. 1900-ban Szilárdra magyarosította a nevét ? két fivére a Salgó és a Szegő nevet választotta, egyedül öccse, Max maradt meg Spitznek ? így a fia, Leó már ezen a néven iratkozhatott be az iskolába. Csakhogy gyenge fizikumú, sokat betegeskedő, rövidlátó gyermek volt, emiatt elemi iskoláit gyakorlatilag otthon végezte, édesanyja, Vidor Tekla tanította. Tízévesen a VI. kerületi Reálgimnáziumba íratják be szülei, amelyet kitűnő eredménnyel végzett el, sőt tizenhat éves korában megnyerte a nevezetes Eötvös versenyt is.  A fizika iránt már tizenhárom éves korában érdeklődött. Húga, Szilárd Rózsi emlékirataiban megírja, hogy amikor Béla testvérük diftériában szenvedett, emiatt el kellett különíteni őt a családtól, Leó egy vezeték nélküli távírót szerkesztett, hogy ezzel tartsák a karanténban levő testvérrel a kapcsolatot. E történet a Szilárd legendák első gyöngyszeme. Minden bizonnyal igaz, viszont az is, hogy kétbalkezes tudósként tartották számon, aki a világon mindent kitalál, viszont gyakorlati megvalósítására nem képes. Talán ez volt a szabályt erősítő kivétel. Alig teszi le érettségi vizsgáját, 1917-ben behívják a hadseregbe, ahol a tüzérséghez osztják be. Gyermekkori betegségeinek folyományaként itt is minden járványt elkap, így harctéri szolgálatra nem kerül ? épp az I. világháború végjátéka folyik -, hamarosan tartalékos állományba helyezik, majd leszerelik. Viszont az őszirózsás forradalomban nagy lelkesedéssel vesz részt, a Tanácsköztársaság idején a forradalmi ifjúsági mozgalomban újfajta közgazdasági eszméket terjeszt, így a bukás után megkezdett műegyetemi tanulmányait az emigrációval kell felcserélnie: Béla öccsével együtt Bécsbe menekül. Bár idehaza villamosmérnöknek készült, Berlinbe költözve már a kor forradalmi tudománya, az atomfizika köti le a figyelmét. A berlini Műegyetemen végez, doktori disszertációját a Nobel-díjas Max von Laue vezetése alatt írja a termodinamika tárgyköréből. Már ebben az időben egyre mélyebben érdekli a biológia és a fizika kapcsolata, ebben a tárgykörben 1929-ben megjelentett dolgozata, az Entrópia csökkenés termodinamikai rendszerben intelligens lény hatására a modern informatika megalapozásának számít.

Doktorátusát követően további kutatásait a Vilmos Király Intézetben (Kaisers Wilhlem Institut) folytatja, ahol hamarosan az igazgató, Albert Einstein közvetlen munkatársává válik. Kettejük együttműködésének eredménye nyolc közös szabadalom, közöttük a részecskegyorsítóé, az elektronmikroszkópé és még a napjainkban is használt, mozgó alkatrészek nélküli hűtőszekrényé. Ez utóbbi úgy született, hogy Einstein az újságban olvasott egy családi tragédiáról, amely arról számolt be, hogy egy család megfulladt a hűtőszekrényből elillanó széndioxid miatt (ebben az időben még ezzel a gázzal hűtöttek).  Ezért elhatározta, hogy hiba- és gázmentes hűtőt kellene tervezni. Így született meg kettejük ötleteként az elektromágneses örvényáramokkal működő, folyékony higanyt áramoltató hűtőgép. Bár az AEG gyár nem mutatott érdeklődést iránta, mivel a higany is mérgező (bár szobahőmérsékleten gyakorlatilag nem párolog), viszont a tenyésztőreaktorok hűtését napjainkban is a Szilárd-Einstein szabadalom alapján oldják meg.

Szeizmográfként érzékelte a várható politikai eseményeket. 1930-ban kérte Einsteint, hogy hagyják el az országot, mert a fasiszták szükségszerűen győzni fognak. A nagy német tudós nem hallgatott rá, ő mindenesetre készenlétben tartotta a cókmókját, amiről saját maga ezt írja: ?bepakoltam két bőröndömet, hogy bármelyik pillanatban elhagyhassam az országot?. Ehhez érdemes hozzáfűzni, hogy első, bécsi emigrációja óta nem volt állandó lakhelye, legfontosabb dolgait két kofferban tartotta az ágya alatt. Ezt az életmódját egész életében nem adta fel, mindig ismerősöknél, rokonoknál vagy szállodában lakott, csupán közvetlenül halála előtt vásárolt lakást magának. Ennek megfelelően alakult magánélete is: bár 1930-tól ismerte élete szerelmét, Gertrude Weisst, aki hosszú kalandozásaiban követte őt, de soha nem laktak együtt, csupán élete alkonyán vette őt feleségül.

A Reichstag felgyújtása jelentette a nácik számára a másként gondolkodók elleni hajsza kezdetét. Szilárd a tűzvészt követő napon elhagyta Berlint, Bécsbe menekült. Alig találkozott valakivel: a pályaudvar kongott az ürességtől. Viszont a következő napon már nem fértek fel a menekülők a vonatra. Erről a maga szarkasztikus módján csak annyit mondott: ?Az embernek nem kell sokkal okosabbnak lennie a többinél, ha boldogulni akar az életben, az is elég, ha egy nappal megelőzi őket?.

A császárváros is a felismerhetetlenségig megváltozott: egyre tapinthatóbbá vált itt is a fasizmus előretörése, így Szilárd hamarosan elérkezettnek érezte az időt, hogy Angliába költözzön. A lehető legjobb helyre ment: Németország mellett épp Nagy-Britanniában lehetett leginkább atommagkutatással foglalkozni. Annál is inkább, mivel a kor legnagyobb kísérleti fizikusa, Ernest Rutherford, az első rádioaktív bomlás megfigyelője, sőt az első mesterséges atommag-átalakítás kivitelezője is még aktívan működött.  Olyannyira, hogy 1934-ben a Royal Society-ban, a tudományos akadémián előadást tartott az atommagkutatásról. Egy hallgatói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy mindez érdekes tudományos kutatási terület, viszont holdkóros, aki abban hisz, hogy az atommaghasadás valaha is használható mennyiségű energiát képes termelni. Napjainkban persze könnyű neki felróni a tévedését. Viszont tudni kell, hogy a testek mindössze egy tízezrede valóban anyag, a többi hamisítatlan űr, tehát teljesen valószínűtlen, hogy ebben az óriási vákuumban egy elszabaduló részecske eltaláljon egy atommagot. Ma már könnyű helyzetben vagyunk, hiszen számunkra világos, hogy az atomok világában olyan események is lejátszódnak, amelyek a miénkben kizárhatók, sőt bizonyos esetekben az energia megmaradás tételei is módosulnak. Az atomfizika nagy öregje ezt akkor még nem tudhatta. A legenda egyik verziója szerint Szilárd részt vett az előadáson, a másik változat arról szól, hogy csak a Times-ban közölt tudósításból értesült róla. Ami biztos: felkereste Rutherfordot a munkahelyén, hogy elmagyarázza neki, mekkorát tévedett. A fizika élő klasszikusa rövid úton kihajította az izgága magyart az irodájából. A történet folytatása ugyanilyen homályos: állítólag a Southampton Road egyik kereszteződésében a piros lámpa előtt várakozva hasított bele a felismerés: ha egy atommagot úgy eltalálunk egy neutronnal, hogy abból bomlás közben két neutron lökődik ki, amelyek újabb atommagokat találnak el, akkor ez a folyamat mértani sor szerint növekedni fog, láncreakció jön létre. Vagyis az anyag felrobban. Méghozzá iszonyatos energiát felszabadítva, Albert Einstein 1905-ben közölt egyenlete szerint, ahol a tömeg minden grammja a fénysebesség négyzetének szorzatával egyenlő energiát termel.

A történetben annyi bizonyosan igaz, hogy Szilárd gyalogosan közlekedett, mivel legendás kétbalkezessége miatt autót élete végéig nem tudott vezetni. Azt viszont ismerősei kétségbe vonják, hogy a rendőrlámpa számára akadályt jelentett volna: híres volt arról, hogy a piroson is gond nélkül átmegy, amivel nem egy esetben dugókat okozott a londoni forgalomban. Bárhogy is történt, Szilárd ebben az évben rájött az atombomba működésének az elvére. Ez olyannyira nem legenda, hogy írásos bizonyíték is van róla: az általa benyújtott szabadalmi kérelem és a kiállított szabadalomlevél. Ebben két új elem jelenik meg a korabeli ismeretekhez képest: nem protonnal, hanem neutronnal képzeli el az atommag bombázását és használja a kritikus tömeg fogalmát, amelynél nagyobb tömeg esetén a folyamat önfenntartóvá válik. Viszont a fasizmus miatt érzett félelmében szabadalmát titkosíttatja, csupán a második világháború után engedélyezi nyilvánosságra hozatalát. A titkosítás története is tanulságos: a hadügyminisztériumhoz fordult ezzel a kéréssel. A hivatalnokok csaknem kinevették: minek egy tudományos fejtegetést hadititokká tenni? Szerencséjére az Admiralitás ? a tulajdonképpeni haditengerészeti minisztérium – nagyobb megértést tanúsított, hajlandónak mutzatkoztak Szilárd kérésének teljesítésére.  

Elméleti munkássága mellett Angliában gyakorlati kérdésekkel is foglalkozik: a St. Bartholomew kórház munkatársaként T.A. Chalmers-szel neutron-besugárzással rádioaktív preparátumokat állít elő, amelyeket diagnosztikai célokra használnak fel. A Szilárd-Chalmers eljárás lényege, hogy könnyen előállítható a preparátum, ráadásul egyszerű módszerrel elkülöníthető a többi anyagtól. Hogy milyen úttörő jelentőségű a tevékenységük, arra jellemző példa, hogy Hevesy György csak fél évtized múltán kapja meg a rádioizotópos nyomelem vizsgálatiért a Nobel-díjat.

Tudományos tevékenysége mellett árgus figyelemmel kísérte a politikai eseményeket, egyre inkább úgy érezte, hogy Anglia politikai gyengesége miatt elkerülhetetlen a háború kitörése. Barátjának, Polányi Mihálynak (a Nobel-díjas Polányi János édesapjának) meg is mondta, hogy egy évvel azelőtt, hogy Hitler kirobbantja a háborút, Amerikába költözik. Erre 1938. január 2.-án kerített sort. A legjobbkor: néhány hónappal később volt berlini kollégái, Otto Hahn és Fritz Strassmann rájönnek, hogy a neutronnal bombázott urán hasadásakor új elemek jönnek létre, amit a Naturwissenschaft 1939. januári számában közölnek. Szilárd ekkor már a New Yorki Columbia Egyetem Pupin laboratóriumában dolgozik, munkatársával, Walter Zinnel megismétli a németországi kísérleteket, elborzadva tapasztalja, hogy amit ő öt évvel korábban titkosítottan szabadalmaztatott, az most ország-világ előtt ismert ténnyé vált! Teller Ede közli emlékirataiban, hogy annyira felzaklatta őt a hír, hogy neki negyvennyolc órán keresztül szakadatlanul arról beszélt, ha van láncreakció, éspedig van, ha felszabadulnak neutronok, éspedig felszabadulnak, akkor azok úgy el fognak szaporodni, mint a nyulak. Ennek hatására egyre erősödött benne a kényszer, hogy lépni kell: nincs más megoldás, meg kell előzni a németeket az atombomba előállításában. A legfelsőbb fórumhoz, az Egyesült Államok elnökéhez kívánt fordulni. Realista révén viszont tudta, túl kevesen ismerik őt ahhoz, hogy felfigyeljenek a hangjára. Emiatt elhatározta, hogy egykori munkahelyi főnökéhez, barátjához és szabadalmi szerzőtársához, Albert Einsteinhez fordul segítségért, aki ebben az időben a princetoni egyetemen tanított, ráadásul az amerikaiak ájult csodálattal a legnagyobb élő tudóst tisztelték benne. Meggyőzte Wigner Jenőt, hogy menjen vele, míg Teller Edét felkérte, hogy legyen a sofőrjük. Az első találkozásra júliusban került sor, amelynek eredménye egy többször kijavított levél lett, amelyet Szilárd fogalmazott meg, Wigner fordított angolra és Albert Einstein írt alá, 1939. augusztus 2.-i keltezéssel. Fura módon három magyar tudós Einsteinnél tett látogatása indította be azt a folyamatot, amely az amerikai atombomba megalkotásához vezetett.

Albert Einstein Szilárd Leóval

Az óvatlan megfigyelő azt hihetné, hogy Roosevelt haladéktalanul utasítást adott a munkálatokra, hogy megelőzzék a halálos ellenséget. A valóságban nem történt semmi. Olyannyira, hogy az amerikai elnök még csak fel sem bontotta Einstein levelét. Ehhez érdemes hozzáfűzni, hogy a Molotov-Ribbentropp paktum keretén belül szeptember 1.-én a német és s szovjet haderő egyidejűleg megtámadta Lengyelországot, kitört a II. világháború, Rooseveltnek semmi kedve nem volt tudományos kérdésekkel foglalkoznia.  Ezért Einstein régi bankár barátját, Alexander Sachsot kérte meg, aki bejáratos volt a Fehér Házba, hozza szóba a kérdést az elnöknek. A történelmi nevezetességű találkozóra október 3.-án került sor. A villásreggeli közben a bankár szóba hozta Einstein levelét, mire Roosevelt csak fáradtan legyintett: ugyan már, kinek van ideje ilyesmikkel foglakozni, amikor a világbéke került végveszélybe. Sachs ekkor elmondott egy régi igaz történetet, amely az Óvilágban esett meg: Robert Fulton amerikai mérnök meglátogatta Bonaparte Napóleont, felajánlotta neki, hogy lapátkerekes hajókat készít számára. ?Hajók vitorlák nélkül? Micsoda ostoba ötlet!? ?fakadt ki a korzikai. Nos, ha akkor Napóleonnak egy kis fantáziája lett volna, másképp alakul a tizenkilencedik század európai történelme ? fűzte hozzá a bankár.  Az elnök hosszas gondolkodás után az inassal egy üveg Napóleon-korabeli konyakot hozatott fel a pincéből, hogy koccinthassanak, majd magához rendelte a Fehér Ház katonai főnökét, Wattson tábornokot, akit hatalmas termete miatt mindenki csak papának becézett. Ekkor hangzott el a történelmi jelentőségű mondat: ?Wattson papa, ezek a papírok itt azt jelentik, hogy nekünk most cselekednünk kell?.

A drámai felvezetés azt sejteti, hogy ezek után ment minden, mint a karikacsapás. Dehogy, hiszen Amerikában vagyunk. Először is megalakították az Uránium Bizottságot.  Ennek ülésére meghívták Szilárdot, Wignert, Tellert, Sachsot, valamint két további tudóst, F.L. Mohlert és R.B. Robertst. Persze az volt a fő téma, mennyibe kerül az egész. Ők négy tonna grafitot és ötven tonna uránium-oxidot kértek. Kaptak is kemény hatezer(!) dollárt. Hát így indult a Manhattan Project. Más kérdés, hogy amikor a Pentagon is beszállt a tervbe, megnyíltak a pénz csatornái. Kialakították a titkos los-alamosi kutatóbázist, az első atommáglyát viszont a chicagói egyetem metallurgiai laboratóriumában, pontosan az egyetem sportpályájának alagsorában indították be. A tervezés nagyrészt Szilárdra és Enrico Fermire hárult, a matematikai számításokat Neumann János végezte, időnként beszállt a munkába Wigner Jenő, aki a hanfordi tenyésztőreaktort építette épp ebben az időben, valamint Teller Ede is, ha épp el tudott szakadni los-alamosi munkahelyéről, ahol az atombomba szerkesztésén fáradoztak. Ebből az időből származik a legendás történet, hogy a tudományos tanácsadó testületük ülésén egy ízben Fermi betegség miatt nem vehetett részt, az elnöklő Albert Einstein pedig egyéb elfoglaltsága miatt korábban távozva az ajtóból még németül (ez volt a tárgyalási nyelvük) visszaszólt: uraim, most már nyugodtan folytassák magyarul. Nem nehéz kitalálni, hogy a tárgyalás többi résztvevője Szilárd, Wigner, Neumann és Teller volt.

A chicagói egyetemen folytatott kutatások kettős célt szolgáltak: egyrészt szabályozott láncreakciót kívántak létrehozni, másrészt pedig az uránt plutóniummá átalakítani, ami végül is a második bomba töltetét adta. Ugyanis a később Hirosimára ledobott pusztító fegyver urán- a Nagaszakira ledobott pedig plutóniumbomba volt. Ez utóbbival magyarázható, hogy amikor Enrico Ferminek 1942. december 2.-án sikerült beindítania a láncreakciót, akkor az általános ünneplés közben Szilárd Leó szárazon csak annyit jegyzett meg: ?azt hiszem, ez fekete napként kerül be az emberiség történetébe?.

Tekintve, hogy a világ első szabályozott láncreakcióját Enrico Fermivel közösen valósították meg, az Egyesült Államok kormánya felajánlotta nekik, hogy a szabadalmukat jelképes egy dollárért megvásárolja tőlük. Szilárd persze visszautasította az ajánlatot, azzal, ha már egyszer üzletet akarnak kötni vele, akkor tegyék azt tisztességes áron. Végül vagy jó tíz év múltán húszezer dollárt kaptak, ami ugyancsak nevetséges összeg, hiszen egyetlen erőmű megépítése akár százmillióba is kerülhet.

A háború vége felé egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a németek nem tudnak atombombát szerkeszteni. Amint Szilárd értesült erről, azonnal kampányt kezdett: állítsák le az amerikai kísérleteket is. Amikor nem járt sikerrel, legalább azt akarta elérni, hogy lakatlan területen robbantsták fel. Végső kétségbeesésében ismét Einsteinhez fordul egy újabb levéllel, amelyet a német tudós aláírt és 1945. április 10.-én érkezett meg a Fehér Házba. Az elnök a következő napon meghalt, utódját, Harry Trumant meg nem érdekelte a tudósok aggálya. Ő már az egyre nyilvánvalóbban kirajzolódó hatalmi vetélkedésre helyezte a hangsúlyt. Ezért kellett elpusztulnia a két japán város mintegy negyedmillió ártatlan lakójának 1945 augusztusában, majd nagyjából ugyanennyinek a sugárzás következtében az elkövetkező években.  

Szilárd Leó az értelmetlen pusztítás miatt érzett keserűségében hátat fordított a fizikának, a biológia felé fordult a figyelme, a Sugárbiológiai és Biofizikai Intézet munkatársaként folytatta tevékenységét. Ezzel párhuzamosan egyre tudatosabb békeharcossá válik. A hidegháború idején megalapítja az Élő Világért Társaságot (Council for a Livable World), az ötvenes évek közepén levelezésbe kezd a legfelsőbb szovjet vezetővel, Nyikita Szergejevics Hruscsovval, sőt még Moszkvába is ellátogat hozzá, hogy elősegítse az amerikai és szovjet tudósok békés együttműködését. Bár kudarcot vall, viszont látogatásának van egy fontos hozadéka: javasolja Hruscsovnak a Fehér Ház és a Kreml közötti telefon és telexvonal, a ?forró drót? kiépítését. Igaz, erre nem kerül azonnal sor, viszont a Karib-tengeri válság után, amikor az emberiség hajszál híján atomháborúba keveredik, sürgősen megvalósítják Szilárd ötletét.

Alig múlt hatvan éves, amikor rajta is kitör a félelmetes rákbetegség, amely minden bizonnyal összefügg az atommáglya kísérleteivel. Két legközelebbi munkatársa, Enrico Fermi és Neumann János ekkor már nincs az élők sorában (az előbbi ötvenhárom, az utóbbi ötvennégy évesen hunyt el!), nekik is a sugárfertőzés okozta a vesztét.  Felesége ? aki épp Szilárd biztatására végezte el az orvosi egyetemet és lett radiológus ? szörnyülködve veszi tudomásul, hogy Szilárd az előírt sugárdózis öt-hatszorosát rendeli magának, biztosan tudva, hogy ezzel csak saját halálát sietteti. Szilárd ezúttal sem téved: a kontrollvizsgálatok kiderítik, teljesen meggyógyult. Viszont sugárkezelése idején, a kórházi ágyon megírja a jövő politikájáról szóló, elképesztően pontos prognózisokat tartalmazó munkáját, amely egyértelműen igazolja, hogy államférfiként is a legnagyobbak között volna a helye.

A delfinek hangja című tudományos-fantasztikusnak álcázott elbeszélése arról szól, hogy e bájos tengeri emlős agya sokkal fejlettebb az emberénél, ezért őket használják fel annak rendbetételére, amit az emberek elrontottak.  Sőt olyan tudományos eredményeket is produkálnak, amelyekért ötször egymás után elnyerik az orvosi-fiziológiai Nobel-díjat, mivel algák szaporításával megoldják az emberiség élelmiszerszükségletét, a levegőt megkötő mikrobák elterjesztésével pedig feleslegessé teszik a műtrágyagyártást. 1970 táján elismertetik az Egyesült Államokkal a Kínai Népköztársaságot, a nyolcvanas évekre teszi, amikor a rakétákat már nem silókban fogják tárolni, hanem vasúti szerelvényeken és teherautókon, hogy ne lehessen bemérni őket, a nagy hatótávolságú rakéták szerepét fokozatosan átveszik a közép- és kis hatótávolságúak, aminek hatására 1987-ben  beindíttatják a atomfegyver leszerelési programot. A kilencvenes évek folyamán pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendfenntartó erőket szervez Közép-Afrikában, a Közép-keleten és Közép-Amerikában. Az ezredfordulót követően, amikor már nincs annyi fegyver a nagyhatalmak kezében, hogy elpusztíthassák az egész világot, a delfinek bécsi központjában vírusjárvány tör ki, valamennyien elpusztulnak, ráadásul a dokumentációs központ tűzvész martalékává válik. A szélnek eresztett tudósok hazatérve Kaliforniában és a Krím-félszigeten próbálják folytatni a delfinek kutatásait. Csakhogy időközben kiderül: kegyes csalás volt az egész, a delfinek évtizedeken keresztül csak játszottak, mindent az emberek találtak ki és valósítottak meg az ő nevükben. Szinte hihetetlen, hogy Szilárd Leó mindezt 1960-ban, évre szinte pontosan megjósolta.

Bár a hidegháborút megállítani nem tudta, viszont novellájának hatására a világ vezető tudósai megalapították a Delfinek Rendjét. Jelvényük egy ókori római érme, amelyen egy delfin fiatal alélt fiút ment ki a hullámokból.

A hatvanas évek elején elhatározza, hogy megállapodik: Dél-Kaliforniába költözik, a Salk Biológiai Intézet tudományos tanácsadója lesz. Újult erővel veti magát a munkába. De egész életén át túlterhelt szervezete ezt már nem viseli el: hatvanhat éves korában, 1964. május 30-án álmában szívroham következtében elhunyt.

Bár a világ első atomerőművének atyjaként tisztelhetjük, végső soron az atomenergia békés felhasználásának a szorgalmazójának számít, viszont a tudományos világ nem felejtette el, hogy a chicagói atommáglyában az első plutóniumbomba töltetét állították elő. Emiatt a Nobel-díjat nem kapta meg. Pedig nagyon is megérdemelte volna. Bár választott hazájában megkapta a legmagasabb kitüntetést, az Atoms for Peace Award díjat.

Mindenkinél nagyobb mértékben hozzájárult a ?marslakók legendájának? az elterjedéséhez. Ehhez viszont kellett két Nobel-díjas barát is: Enrico Fermi, a főszereplő és Francis Crick, aki az esetet lejegyezte és megosztotta a világgal – 1949-ben egy fogadáson Fermi azon filozofált, hogy a Tejútrendszerben legalább százmillió olyan csillag van, mint a mi Napunk, ezek közül többszázezernek a Földünkhöz hasonló bolygója is van. Ebből szükségszerűen következik, hogy a miénkhez hasonló élőlények alakulnak ki rajtuk.  Közülük sokan jóval fejlettebbek nálunk, emiatt biztosan égi vándorútra keltek, hogy megkeressék testvéreiket a világmindenségben.  Szinte biztos, hogy a Földre is eljöttek. De akkor hol vannak ezek a tökéletes lények? ? tette fel a szónoki kérdést Fermi. Ezt a ziccert a mellette álló Szilárd Leó nem hagyhatta ki: Itt vannak közöttünk. Kicsit furcsa az angol kiejtésük. Magyaroknak mondják magukat.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>