Azok a csábos női lábak…

?leheletvékony nejlonharisnyába bújtatva, a férfiszemek legnagyobb mágnesei! Napjainkban természetes, hogy a műanyagipar e remeke a lányok, asszonyok szépségének kihangsúlyozója, pedig nem is oly régen született meg ez a találmány: mindössze két emberöltővel ezelőtt ismerte meg a világ az első polimerizált szénvegyületből készült terméket, a nylont. Nevét a kor két legjelentősebb városa, New York és London kezdőbetűiből kapta. Épp hetven éve, 1938. október 27.-én mutatták be a nagyközönségnek a vegyipar nagy csodáját, amely egyben egy új termékcsalád diadalútjának kezdetét is jelentette. Ma el sem tudnánk képzelni az életünket a polimerizált szénvegyületek nélkül, hiszen körülvesznek bennünket. Az üzletben az előre csomagolt árut ez burkolja, az italok döntő többsége  polietilén palackban vár ránk, a pénztárnál a tasak, lakásunkban minden villamos berendezés és elektronikai készülék doboza, a villanyvezetékek burkolata, a konnektorok és villanykapcsolók, a ?gumipadló?, házi robotgépünk fogaskerekei, fürdőszobánk több tartozéka, a fogkefe és a fokrém-tubus, ruhadarabjaink legtöbbje, gépkocsink belső terének zöme, az ékszíjtárcsa, a kerékköpeny anyagának nagy százaléka mind-mind műanyagból van.  Az egyéb felhasználási területekről nem is beszélve: köteleket, sátrakat, ajtókat, ablakokat, ejtőernyőket, horgászzsinórokat, sebészfonalakat, ezernyi ruhadarabot, csónakokat, sőt jachtokat készítenek polimerizált szénvegyületekből. Ezért is érdekes, hogy kinek az agyából pattant ki a gondolat, hogy egyáltalán ilyen anyag előállítható?

Ma már szinte senki sem ismeri Wallace Hume Carothers nevét.  Annál is inkább, mivel a legendás bemutatón nem volt jelen. Így aztán az egész dicsőséget anyavállalata, a napjainkig is a világ egyik leggazdagabb cége, a DuPont aratta le.

Carothersról elmondható, hogy a huszadik század legnagyobb lángelméi között a helye. Az is, hogy hihetetlen ambiciózus célokat tűzött ki maga elé, amelynek, saját ? hibás ? értékítélete szerint nem tudott megfelelni. Tanítócsaládban, 1896. április 27.-én az Iowa állambeli Burlingtonban látta meg a napvilágot. A missouri-i Tarkio College hallgatója volt, ahol vegyészetet tanult, mivel úgy érezte, ez a jövő egyik nagy kutatási területe. Ezt követően az illinoisi egyetemen szerzett doktorátust 1924-ben, ahol a későbbiekben szerves kémiával foglalkozott. A kor kedvezett ennek a tudományágnak: egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy előállíthatók műanyagok. A kérdés olyannyira a levegőben lógott, hogy a DuPont vegyigyár 1927-ben kutatólaboratóriumot hozott létre új anyagok kikísérletezésére.  Carothers, akinek példaképe az élő legenda, a világot a villamos berendezéseivel, találmányaival, szabadalmaival gyökeresen megváltoztató Thomas Alva Edison volt, az elsők között jelentkezett az új munkahelyre. Nem kis célt tűzött ki maga elé: a vegyipar forradalmasításával ugyanúgy megváltoztatja a világot, mint legendás magasságokba emelkedett elődje. Főnökei hamarosan meggyőződtek kivételes képességeiről, így a következő évben, 1928-ban már a laboratórium vezetését is rábízták. Az ifjú feltaláló méltónak bizonyult a bizalomra: három év múltán már szállította is első találmányát, a neoprént, a műkaucsukot. Munkája mellett volt egy nagy szenvedélye, a horgászat, amely új feladatokra sarkallta. A kor zsinórjait selyemből készítették, amely többórás áztatás után sokat veszített szakítószilárdságából, rugalmassága is meglehetősen kicsi volt, így sok esetben Carothersnak nem sikerült a megszerzett zsákmányt kiemelnie. Ezért elhatározta, hogy műanyagból készít a korábbiaknál sokkal jobb minőségű zsinórt. Háromévi kísérletezés után eljutott a megoldáshoz: sikerült műszálat előállítania. Csakhogy volt egy bökkenő: olvadáspontja száz celzius fok alatt volt, ennek megfelelően nagyon nyúlékony és gyúlékony is volt. De érezte, hogy jó nyomon jár. Újabb két év megfeszített munkája után sikerült elérnie, hogy találmányának olvadáspontja 250 fokra, a szál szakítószilárdsága a többszörösére emelkedjen. Szinte hihetetlen, hogy milyen egyszerű volt a megoldás: az eredeti polimerizált szénvegyülethez közönséges vizet kellett adagolni, ami megváltoztatta az anyag belső szerkezetét. A találmányt, a nylont végül 1937 februárjában szabadalmaztatta a DuPont vállalat.  El is kezdték gyártani a műanyag zsinórokat, amelyek egyre népszerűbbek lettek a horgászok körében. Jóval nagyobb sikert arattak a műanyag fogkefék, tekintve, hogy a korábban alkalmazott, ázsiai vaddisznószőrből készültek egyfolytában nedvesek maradtak, amit nem nagyon szívleltek a használóik. A nagy durranás viszont elmaradt.  Az igazi marketingötlet állítólag a gyár alelnökének, Charles Stine fejéből pattant ki, aki hajszálvékony nylonszálat gyártatott, amiből női harisnyát készíttetett.

A csábos nylonharisnya

Úgy látszik, pontosan ismerte a női lelket: a divatra bármennyi pénzt képesek áldozni. Nem kis magabiztossággal jelentette ki a termék bemutatóján: ?a nylonszál az acélnál szilárdabb, a pókhálónál finomabb, minden természetes anyagnál nyúlékonyabb?.  Erre kitört a hisztéria: az amerikai lányok, asszonyok megrohanták az üzleteket, a legyártott ötmillió pár terméket fél nap alatt felvásárolták, annak ellenére, hogy csillagászati áron jutottak hozzá: kétszáz dollárba került egy pár nejlonharisnya abban az időben, amikor az átlagember ennyit keresett hetente! Így a DuPont vállalat fél nap alatt elképesztően magas, egymilliárdos bevételhez jutott. Hogy érzékelhető legyen, mekkora összegről van szó, ez mai értéken nagyjából tízmilliárd dollárnak felel meg.

Ezután várható, hogy a feltaláló meggazdagodott, világhírnévre tett szert, folyóiratok címlapjaira került, rádió- és tévéműsorok ünnepelt sztárja lett. Nem így történt. A valóság sokkal tragikusabb: meg sem érte a nevezetes bemutatót, helytelen önértékelésének az áldozata lett. Úgy érezte, nem tud megfelelni az általa kitűzött céloknak, hogy nagy példaképéhez méltó lehessen. Ehhez tudni kell, hogy Edison élete legnagyobb találmányait huszonkilenc és harminchárom éves kora között szabadalmaztatta.  Mindössze harminckilenc éves volt a ?Menlo Parki varázsló?, amikor dúsgazdagon elhagyta nagy sikerei színhelyét, létrehozta a west orange-i kutatóbázist, amelynek csodájára jártak a világon: 1886-ban öthektáros területet épített be magánlaboratóriumaival, amelyek halála után a világ legnagyobb műszaki múzeumává váltak. Mondani sem kell, hogy róla nevezték el. E nyomasztó teher alatt Carothers teljesen összeroppant: már negyvenéves volt és még szinte senki sem tudott róla, egyre nagyobb kételyek gyötörték saját képességeit illetően, fokozatosan mély depresszióba esett.  Két nappal negyvenegyedik születésnapja után, 1937. április 29.-én végzetes tettre szánta el magát: eldobta magától az életet. Így aztán nem érhette meg, hogy az ifjúkori célt igenis teljesítette: a nylonnal visszafordíthatatlanul megváltoztatta a világot. Ha lett volna két év türelme, megkapja a világhírnevet, pénzt, paripát, fegyvert, sőt minden bizonnyal a halhatatlanság egyik biztosítékát, a kémiai Nobel-díjat is. Hiszen a második világháborút követően az övénél jóval kisebb jelentőségű találmányokért is odaítélték ezt a kitüntetést. Így csak szomorúan vehetjük tudomásul a huszadik század egyik legnagyobb feltalálójának személyes tragédiáját.  Már csak emiatt is érdemes élve tartanunk az emlékét, hiszen a vegyészettörténet egyik legnagyobb alakját veszítette el a tudomány tragikusan fiatal korában, aki, ha a későbbiekben egyetlen felfedezést sem tett volna, akkor is edisoni méretekben alakította át az emberek mindennapjait.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>