A telefontól a vezetékes rádióig

Puskás Tivadar halálának százhuszadik évfordulóján.Puskás Tivadar 1

A magyar technikatörténet egyik legnagyobb alakja a szikratávíró hőskorában született: 1844. szeptember 17.-én Pesten látta meg a napvilágot. A Szén téri – ma Deák-tér – elemi iskola elvégzése után a bécsi Theresianumban folytatta tanulmányait. Ezt követően a bécsi műegyetemen folytatja tanulmányait, amit atyja halála miatt kénytelen megszakítani. Munkába kell állnia, külföldön próbál szerencsét. Angol nyelvtudását gyarapítandó Londonba utazik, ahol egy ideig német nyelvórák adásával tartja el magát.

A tizenkilencedik század hatvanas éveiben kezdődik Magyarországon az a nagyarányú vasútépítés, amelynek eredményeképp a sereghajtóból négy évtized alatt Európa negyedik helyére küzdi fel magát az ország: a századfordulón már több mint tízezer kilométer vasút áll az utasok rendelkezésére. A vonalak építésében az angolok állnak az élen. Így aztán érthető, hogy az északkelet-magyarországi vasút építését is angol vállalatra bízzák. Puskás Tivadar az ő szolgálatukban kerül vissza Magyarországra. Ezen a munkahelyén ismerkedik meg a szikratávíró működésével, amellyel kapcsolatban saját ötlete is akad: arra gondol, hogy az egyes vonalakat egy központba kellene bevezetni, ami lehetővé teszi közöttük a keresztkapcsolást. A távíróközpontra vonatkozó ötlete évekkel később a ?beszélő telegráf?, vagyis a telefon alkalmazásával lesz a mindennapi gyakorlat része.

Mivel nyughatatlan természete megakadályozza abban, hogy kutatólaboratóriumot szereljen fel, a vasútépítésen szerzett tekintélyes összeggel áthajózik az Újvilágba, hogy Colorado államban ezüstbányákat vásároljon. Megfelelő tapasztalat híján hamarosan mindenéből kiforgatják, ezért elhatározza, hogy ismét hazatér. Csakhogy időközben megismerkedik Thomas Alva Edisonnal, aki felismeri a magyar fiatal kivételes képességeit, munkatársául fogadja. A lehető legjobbkor. Ugyanis az előző évben, 1874-ben bízta meg Edisont és Elisha Grayt az Egyesült Államok legnagyobb távíróhálózatának tulajdonosa, a Western Union társaság a beszélő telegráf kifejlesztésével. Elisha Gray 1875. június 28.-án adja be szabadalmi kérvényét Zenei benyomások vagy hangok továbbítása telegrafikus úton címmel, amire egy hónap elteltével meg is kapja a szabadalmi oltalmat. Így aligha kételkedhet bárki is abban, hogy Edisonnal közösen hamarosan elkészíti a beszélő telegráfot.

A sors szeszélye folytán nem ők értek elsőként a célba, hanem egy teljesen ismeretlen bostoni logopédus-műszerész, Alexander Graham Bell, aki 1876. február 14.-én, szabadalmi kérelmet nyújtott be telefonjára. A legjobbkor: két órával később Gray is megjelent a szabadalmi hivatalban. A törvények értelmében, érthető módon Bell nevére állítják ki a szabadalomlevelet 1876. március 3.-i dátummal.

 Egy évvel később elkészültek az első telefonközpontok. Egymástól függetlenül, gyakorlatilag egy időben Bell ismerőse, Edwin T. Holmes Bostonban öt készüléket kapcsolt össze, míg New York elővárosában, a Szabadság szoborról nevezetes Long Island mellett elterülő New Havenben ötven előfizető kábeleit kapcsolótáblán kivezetve Puskás Tivadar teszi lehetővé, hogy minden egyes résztvevő bármelyikkel beszélhessen. Edison még okmányt is kiállít Puskás nevére, amely igazolja, hogy magyar kollégája a telefonközpont feltalálója.  Persze az igazolás kiállítása nagy haszonnal kecsegtető vállalkozás kezdetét is jelentette: Puskás és a Western Union szabadalmaztatták a telefonközpont telepítésének jogát.

Az üzleti érdekek hatékonyabb érvényesítése miatt Edison 1877-ben Puskás Tivadart Londonba küldi. A magyar feltaláló a csekély érdeklődés láttán székhelyét hamarosan Párizsba helyezi át. A franciául kitűnően beszélő Puskás jó érzékkel ismerte fel, hogy az 1878-as párizsi világkiállítás a legjobb alkalom Edison és a Western Union népszerűsítésére. Edisonnak köszönhetően a vártnál is nagyobb sikert aratott, mivel az amerikai feltaláló a világkiállításra elküldte két legújabb találmányát, a fonográfot és a telefonhoz csatlakoztatható szénmikrofont.

A szénmikrofon nagy reklámmal beharangozott bemutatójára 1878. április 2.-án került sor, amikor a New York és Philadelphia közötti százhét mérföld hosszú távíróvonalon a világ első interurbán telefonbeszélgetésére került sor Edison és Puskás között. A hangot az új mikrofonnak köszönhetően másfélszáz kilométeres távolságból is tisztán lehetett hallani. A legenda szerint Puskás Tivadar ?halló? szóval jelentkezett. Edison ösztönösen kimondta ugyanezt. Majd azonnal rá is kérdezett, hogy ez mit jelent. Ekkor a magyar feltaláló elmagyarázta, hogy anyanyelvében a hangérzékeléssel függ össze ez a kifejezés. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy kettejük párbeszéde után elterjedt a ?hello? szerte a világon.

A párizsi világkiállítás egyik szenzációja a telefonközpont lett, így aztán Puskás Tivadart bízták meg a ?fény városa? telefonhálózatának kiépítésével és későbbi igazgatásával. Ennek köszönhetően Európa legrégibb telefonközpontját Puskás Tivadar építi fel. Miután tudatosítja, hogy erejéből arra nem futja, hogy mindenütt ő telepítsen központokat, ezeket a jogokat eladja, csupán Franciaországot és szülőhazáját tartja meg magának. Többször is hazalátogat, hogy öccsét is meggyőzze a telefonban rejlő üzleti lehetőségekről, eközben minden lehetőséget megragad az új találmány népszerűsítésére.

Budapesten avatják fel az ország első, a világ negyedik telefonközpontját 1881. május 1.-én, majd sorban adják át a továbbiakat Pozsonyban, Temesváron, Aradon, Pécsett, Debrecenben, Nagyváradon, Miskolcon, Zágrábban, Fiuméban, Sopronban, Győrött és Szegeden.

A villamosság többtucat találmányának hatására felvetődött egy kifejezetten erre a témakörre szakosodott világkiállítás megrendezésének a gondolata. 1881 augusztus 10.-én nyitották meg az első párizsi elektrotechnikai világkiállítást, amelynek egyik szenzációja a Clément Ader által szén rudas mikrofonokkal felszerelt Puskás-féle dalműtelefon volt. A párizsi operaházban a súgólyuk két oldalán elhelyezett mikrofonokból a világkiállítás egyik bemutatótermébe vezették a hangot, ahol a falak mentén fejhallgatókat helyeztek el. Az ámuló közönség ezeken keresztül kísérhette figyelemmel az opera élő közvetítését. Miután a két mikrofonhangot külön vezetéken továbbították, a dalműtelefon térhatású, vagyis sztereó hangot adott! Ezt követően a dalműtelefon ? vagy, ahogy a franciák nevezték: a teátrophone ? elindult világhódító útjára. 1881. december 20.-án Londonban mutatták be, két nappal később Berlinben keltett nagy feltűnést. Puskás Tivadar jóvoltából hamarosan a pesti közönség is megismerkedhetett vele: 1882. február 4.-én a Nemzeti Színházból közvetítették Erkel Ferenc Hunyadi László operáját, amelyet az érdeklődők a Vigadóban követhettek figyelemmel. A korabeli sajtó lelkes hangnemben számol be az eseményről. Puskas - telefonhírmondó reklám

Puskás Tivadar utolsó nagy találmánya, élete főműve a vezetékes rádió ősének, a telefonhírmondónak a megalkotása volt.

A dalműtelefon komoly fogyatékosságának számított, hogy a hallgatók számát nem lehetett tetszés szerint növelni. Ennek a kérdésnek a megoldása Puskás Tivadar műszaki tevékenységének a csúcsát jelenti. Találmányához voltaképpen a Bláthy Ottó Titusz, Zipernowsky Károly és Déri Miksa által szabadalmazott transzformátor adja meg az ötletet. Transzformátorok segítségével alakít ki olyan zárt hallgatói köröket, amelyek mindegyikének két-háromszáz előfizetője van.

A Pesti Hírlap lelkes beszámolójából megtudhatta ország-világ, hogy 1893. február 16.-án megszólalt a hírek továbbítására szolgáló ?hangos telefon?. Hamarosan kialakuló műsorszerkezete kísértetiesen hasonlított a mai rádióéhoz: külföldi, belföldi, társadalmi, helyi, közérdekű és tőzsdei híreket továbbított óránkénti rendszerességgel, bemondta a pontos időt, zenét, színházi és operaelőadásokat közvetített.

A telefonhírmondó a távbeszélő készüléktől függetlenül működött, minden előfizetőhöz két fejhallgatót szereltek fel. A transzformátoros hurokmegoldás legfőbb előnye volt, hogy műszaki hiba esetén csak az adott hurokban nem volt hallható az adás.

Amennyiben rendkívüli, közérdekű hír továbbítására került sor, kürtszerű búgó hang figyelmeztette az előfizetőket, hogy azonnal menjenek a készülékhez.

Telefonhírmondó stúdiója

Telefonhírmondó stúdiója

Puskás Tivadar személyesen vett részt az Astoria szomszédságában fekvő Magyar utcában kiépített első stúdió felszerelési munkálataiban. Hamarosan hétszáz előfizetőnek továbbították a műsorokat.

A sors nem tette lehetővé számára, hogy kiteljesítse életművét: egy hónappal a telefonhírmondó bevezetése után, százhúsz évvel ezelőtt, 1893. március 16.-án szívrohamban meghalt. Még negyvenkilenc éves sem volt.

A vezetékes rádió őse ötvenkét éven át látta el hírekkel a budapestieket, több mint fél évszázaddal túlélve megalkotóját. Csak a második világháború végén, a főváros ostromakor, 1944 decemberében szüntette meg adásait. Az ostrom következtében a vezetékhálózat gyakorlatilag megsemmisült.  A Magyar Rádió gyors fejlődésének hatására a háború után már túl költséges lett volna a telefonhírmondót újra kiépíteni, ezzel ez a műszaki eszköz is a második világháború áldozatává vált.

A telefonhírmondó a maga korában forradalmi találmány, a hírközlés leggyorsabb, leghatékonyabb eszköze volt. Puskásnak köszönhetően a budapestiek hallhattak a világon először naponta többször is híreket, színházi műsorokat és operaközvetítéseket, tehát mai értelemben vett rádióműsorokat. Mindezt két évtizeddel a rádiózás beindulása előtt!

Puskás Tivadar a párizsi telefonközpont kiépítésével, a budapesti felállításával és a telefonhírmondó feltalálásával beírta nevét az egyetemes technikatörténet aranykönyvébe. Tiszteletére a Híradástechnikai Tudományos Egyesület évenként kiosztandó Puskás Tivadar-díjat alapított azon kiváló műszaki szakemberek számára, akik világhírű elődjükhöz hasonlóan a legtöbbet teszik a magyar híradástechnika fejlesztéséért. Nevét viseli a Puskás Tivadar Távközlési Technikum, a ditrói Puskás Tivadar Iskolaközpont, a sepsiszentgyörgyi szakközépiskola, Budapesten, Siófokon, Sepsiszentgyörgyön és Ditrón utcát neveztek el róla, szobra a Magyar Telekom budapesti központja előtt áll.

 A cikk megjelent az Új Szó Tudomány rovatában.

Comments are closed.