Az igazi „iparbáró”

Mechwart András születésének száznyolcvanadik évfordulójára

Amikor napjainkban a közéleti személyiségek diadalittasan közlik, hogy ismét egy nyugati/távol-keleti nagyvállalat létesített fióküzemet nálunk, a gyanútlan szemlélőben fel sem merül, hogy nem is olyan régen, egy boldogabb korban a magyarországi vállalatot fogadták ekképpen a világ különböző tájain. Ekkor Budapest a legkorszerűbb ipar legnagyobb fellegvára volt. Amikor olyan zsenik működtek a városban, mint Bláthy Ottó Titusz, Déri Miksa és Zipernovsky Károly, a transzformátor feltalálói és egy sor villamos motor, egyéb műszaki berendezés kifejlesztői, Kandó Kálmán, a fázisváltós villanymozdony megalkotója, a porlasztót szabadalmaztató Bánki Donát és Csonka János. Legfőképp pedig főnökük – aki a nevezett urakat összehozta -, a nagy feltaláló, zseniális szervező, váteszi menedzser, Mechwart András. Hogy mekkora szolgálatot tett fogadott nemzetének, az is bizonyítja, hogy tevékenységéért Akadémiai aranyéremmel tüntették ki, nyugdíjba vonulásakor az uralkodó nemesi rangra emelte, néhány évvel halála után szobrot állítottak neki, amelyet a róla elnevezett budai ligetben állítottak fel. 12.a Mechwart

Sejthető, hogy e nem mindennapi ember egészen elképesztő életút során jutott el a világhírnévig és a gazdagságig. Ráadásul csupán saját erejére és tudására támaszkodva.

Szegény család gyermekeként látta meg a napvilágot, a bajoroszági Schweinfurtban, 1834. december 6-án, Mikulás napján. A család szűkös anyagi helyzete miatt csak a négy elemit végezte el, majd lakatosinasnak áll. A gyerekemberről hamarosan kiderült, hogy aranykeze van, vizsgamunkája akkora feltűnést keltett, hogy a város vezetői ösztöndíjat adtak neki, így került az augsburgi politechnikumba, ahol 1855-ben mérnöki oklevelet szerzett. Négy éven át a nürnbergi gépgyárban dolgozott, ahol malom-hengerszékek és vasúti kocsik szerkesztésével foglalkozott. Ezt követően nyakába vette a világot, hogy újabb tapasztalatokat gyűjtsön. A véletlen folytán augsburgi isnmerőse, Eichleiter Antal ez idő tájt a budai Ganz és társa gyárában dolgozott. Hirtelen elhatározással bemutatta a cégtulajdonosnak nála tartókodó barátját. Amikor Ganz Ábrahám megtudta, hogy a fiatalember épp olyan berendezésekkel foglalkozott eddig, ami az ő gyárának a fő terméke, habozás nélkül állást ajánlott neki. Huszonötödik születésnapján, 1859. december 6.-án belépett a budai gyár kötelékébe. Ekkor még aligha sejthette, hogy napra pontosan negyven évig lesz a vállalat szolgálatában. Ehhez persze hozzájárult Eichleiter Antal másik „ismertetési akciója” is: saját húgának is bemutatta a fiatal mérnököt. A közöttük fellobbanó szerelemből házasság lett, ami végleg a magyar városhoz kötötte Mechwartot.

Ganz Ábrahám 1867 december 15-i váratlan halála után az örökösök Mechwartot és Eichleitert kérték fel a vezetésre. Mechwart első javaslata az volt, hogy a családi vállakozást részvénytársasággá kell alakítani, ez megnyitja a befektetők előtt az utat. Hogy mennyire igaza volt, arra a legjobb példa, hogy 1874-ben, vezérigazgatói kinevezésekor a Ganz gyárnak ötszáz alkalmazottja volt, huszonöt év múltán nyugdíjba vonulásakor – hat európai országban – már hatezer, amely hamarosan tizenkétezerre emelkedett!

Akárcsak elődje, ő is a maga erejére támaszkodott: főként saját szabadalmait gyártották. Ebben az időben a vasúti eszközök mellett már mezőgazdasági gépeket is előállítottak. Rendkívül nagy ötlet volt a részéről Wegmann Friedrich hengerszék-szabadalmának a megvásárlása. A Wegmann-malom porcelánhengerekkel dolgozott. Csakhogy e kemény anyag egyben rideg is, ami gyakori törésekhez vezetett. Mechwart ötlete volt, hogy a Ganz-féle kéregöntéssel készítsék a hengerszéket. Bevezette a hengerek ferde irányú rovátkolását, rúgós szerkezetet készített a hengernyomás szabályozására. Szabadalma annyira bevált, hogy negyedszázad alatt harmincezer darabot adtak el belőle. Nem kis mértékben az ő érdeme a magyar malomipar felvirágoztatása és az, hogy hengerszékei nemcsak Európában, de a tengerentúlon is igazi sztároknak számítottak.

Hihetetlenül jó érzéke volt a műszaki újdonságok iránt, amely elsőrangú emberismerettel párosult. Ez vezette arra, hogy 1878-ban megalapítsa a Ganz gyár villamossági osztályát. Hogy milyen merész volt ez a terv, arra a legjobb példa, hogy egy év múltán, 1879-ben mutatja be Werner Siemens a berlini ipari kiállításon a villamost, ugyanezen év karácsonyán Edison a villanyégőt. Mondani sem kell, hogy nagyon rögös útra lépett: a cég éveken át veszteséges volt, Mechwarton kívül talán senki sem bízott a sikerben. Csakhogy ő páratlan érzékkel kiválasztott magának három fiatalt: Bláthy Ottó Tituszt, Déri Miksát és Zipernovsky Károlyt. Közülük a legidősebbet, a huszonöt éves Zipernovskyt bízta meg az osztály vezetésével. Az alkotóhármas néhány év múltán, 1884-ben elkészítette a villamos áram szállításának legfontosabb eszközét, a transzformátort. A Ganz gyár szinte napok alatt az érdeklődés középpontjába került. A villamossági üzem a kor leggyorsabban fejlődő vállalatává vált. Ehhez persze hozzájárult a nagy hármas egy sor további szabadalma is: dinamókat, alternátorokat, többféle villamos motort kezdtek gyártani.

Következő „nagy fogása” Kandó Kálmán megszerzése volt. Ő készítette el Magyarország első villamos vasútját, amely az Újpest-Budapest-Rákospalota vonalon működött. Zipernovskyt 1895-ben kinevezték a műegyetem tanárának. Mechwart ezúttal is hű maradt önmagához: a nagy gyárrá duzzadt villamossági osztály élére a huszonhat éves Kandót állította. Aki a későbiek folyamán megalkotta a fázisváltós villanymozdonyt, amely a kor egyik szenzációjának számított.

Bánki Donát műegyetemi tanár tevékenysége sem kerülte el a figyelmét. Vele terveztette meg a lokomobilos forgóekét, amely gőzeke néven még a magyar szólásmondások közé is bekerült (összetéveszti Gizikét a gőzekével). 12b- Mechwart szobor

Az ausztriai, loebersdorfi gépgyár megvételekor egy sor legyártott, de működésképtelen petróleummotorhoz jutott. Azonnal kapcsolatba lépett Bánki Donáttal és a Budapesti Műegyetem Tanműhelyének vezetőjével, Csonka Jánossal, segítségüket kérve. A nagyszerű tanár és az aranykezű mester nemcsak feltárta a gépek hibáit, de Mechwart unszolására gáz- és petróleum motorokat kezdtek tervezni, amelyek hamarosan a gyár legújabb termékeivé váltak. Ennek az együttműködésnek az egyik fontos állomása volt a karburátor, vagyis a porlasztó feltalálása.

Mechwart András nemcsak kiváló mérnök, feltaláló, nagyszerű vezető, de szociálisan érzékeny gyáros is volt. Alkalmazottait olyan juttatásokban részesítette, amelyek csak évtizedek múltán terjedtek el, némelyiket még napjainkban is megirigyelhetjük: gyári nyugdíj- és segélyalapot hozott létre, üzemi konyhát tartott fenn, gyárainak saját munkásotthona, fürdői, orvosi rendelője volt, a szakmai utánpótlást szakiskolájában biztosította.

Munkába lépésének negyvenedik évfordulóján, hatvanötödik születésnapján, 1899. december 6-án vonult nyugdíjba. Ami annyit jelentett, hogy lemondott vezérigazgatói tisztéről. Ebből az alkalomból a király nemesi rangra emelte. Az immár nemes berecskai Mechwart András a gyárba ezt követően is naponta bejárt, szakértőként dolgozott egészen 1907. június 14.-én bekövetkezett haláláig.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>