Apák és fiúk

Sir William Henry Bragg születésének másfélszázados jubileumán.

Jevgenyij Vasziljevics Bazarov, a nihilista eszméket valló medikus, Ivan Szergejevics Turgenyev korszakalkotó regényének, az Apák és fiúk főhőse ifjonti lázadó hevületében perben áll az idősebb nemzedékkel, elveti az apák eszméit, erkölcsét, világlátását. Az örök lázadás tizenkilencedik századi megtestesítője az elnyomás szorításában vergődő Oroszországban. Vannak viszont konszolidált korok és a nyugalom állapotában leledző társadalmak, ahol a nemzedéki ellentétek sokkal kevésbé ütköznek ki, sőt apák és fiúk között olyan harmonikus együttműködés alakulhat ki, amely korszakalkotó tettek véghezviteléhez vezet.

A huszadik század első évtizedének Angliája a jólét, a békesség, a dinamikus fejődés szigete: a viktoriánus korban megteremtett világhatalmi szerepnek köszönhetően a Union Jack fölött nem nyugszik le a Nap, minden idők legnagyobb gyarmatbirodalmát irányítják a ködös Albionból, ahol virágzik az ipar, a kereskedelem és a tudomány. Ebben a boldog korban és birodalomban még a fiúk sem fordulnak törvényszerűen az apák ellen, az apák sem viseltetnek minden esetben előítéletekkel az új nemzedék újításaival szemben. Ennek a mára ködbe veszett harmóniának az élő példája William Henry Bragg és fia, William Lawrence Bragg esete, akik mindeddig példátlan módon egyszerre vehették át a halhatatlanság megtestesítését jelentő Nobel-díjat.

A százötven évvel ezelőtt, 1862. július 2.-án az Északnyugat Angliai, Cumbria grófságban, a Wington melletti Westwardban született William Henry Bragg a leedsi egyetem tanáraként fia leveléből értesült arról a Max von Laue által tett felfedezésről, hogy a röntgensugarak szóródnak a kékgálic kristályokon. Tekintve, hogy egykoron Cambridge-ben matematikát, majd a Cavendish Laboratóriumban fizikát tanult, ezt követően egyetemi tanárként működött Adelaidben, nyilvánvaló volt, hogy tud mit kezdeni az információval, ha éppen nyitott az új kérdések iránt. Ennek amiatt volt fontos szerepe, mivel a röntgensugárzást ő eredetileg részecskék áramlásának képzelte. A váltás egyáltalán nem volt könnyű.

A röntgensugár a múlt század elejének a legnagyobb tudományos sztárja volt, még az első Nobel-díjat is a felfedezésükért kapta meg Wilhelm Conrad Röntgen. A gyógyászatban már a kezdetektől fogva szédületes karriert futott be, viszont hamarosan kiderült, hogy a szilárd testeken játszi könnyedséggel áthatoló nyaláb ugyanolyan elektromágneses sugárzás, mint a látható fény, csak éppenséggel a hullámhossza sokkal kisebb. Bragg egyáltalán nem állt messze az igazságtól: logikusnak tűnt, hogy amikor a részecskék alkotta elektronnyaláb fémtárgynak ütközve újabb sugárzást vált ki, akkor ez ugyancsak részecskék áramlása lesz. Ráadásul fotonok alakjában a részecskék meg is jelennek, ezek viszont hullámként viselkednek. Ez a kérdés a fény kettős jellegét megalkotó Albert Einsteinnek nem okozott gondot, a tudományos világ viszont nehezen fogadta el. Szerencsére William Henry Bragg nyitott volt a fia által felvetett kérdésre, aminek közös kutatás lett a folytatása.

A Laue által tett felismerés lehetővé tette, hogy a röntgensugarakat a kristályok belső szerkezetének megismerésére használják. Ehhez viszont ki kellett dolgozni a megfelelő kísérleti módszert, valamint megszerkeszteni azt a műszert, amely a folyamat érzékelésére képes.

Az általuk kidolgozott Bragg módszer lényege, hogy a forgó kristály párhuzamos atomsíkjai meghatározott módon szórják a röntgensugarakat, amelynek hullámkeveredés, interferencia az eredménye, amit ugyancsak saját találmányú műszerükkel ? spektrométerrel ? ki is tudnak mutatni. Méréseik közben a szerencse is melléjük szegődött: az elsők között derítették fel a konyhasó belső szerkezetét. Ez a vegyület ugyanis ideálisnak mondható: kristályszerkezete kocka alakú, ami megkönnyítette a meghatározásához szükséges Bragg-egyenlet felállítását. Ugyanígy a lehető legjobb választás volt az oktaéder szerkezetű gyémánt bevonása a mérésekbe. Kutatásaik eredményét 1913-ban hozták nyilvánosságra.

A két Bragg ezzel a tettével megalapította az anyagszerkezet vizsgálat napjainkig egyik legfontosabb ágát, a röntgen krisztallográfiát. Hogy ez mit jelentett már a maga korában is, arra a legjellemzőbb példa, hogy két év múltán, 1915-ben megkapták érte a fizikai Nobel-díjat. A világon máig egyedülálló módon apa és fia egyszerre vehette át ? megosztva – a legrangosabb tudományos kitüntetést. Ráadásul a fiú, William Lawrence Bragg minden idők legfiatalabb kutatójaként huszonöt éves korában részesült ebben a tudományos elismerésben.   Módszerük az eltelt szűk évszázadban szinte fantasztikus karriert futott be: a röntgendiagnosztika az anyagszerkezet vizsgálat egyik legfontosabb módszerévé vált. Segítségével a nagy megterheléseknek kitett szerkezetek rejtett anyaghibáinak feltárását végzik, legyen szó hidakról, vasúti, szárazföldi, vízi-, víz alatti és légi járművekről, űreszközökről, atomerőművek szerkezeti elemeiről, vagy nagynyomású tartályokról. A Nobel-díj bizottság éles szemét dicséri, hogy már a kezdeti időszakban felismerték ennek a felfedezésnek a tudományos és gyakorlati jelentőségét egyaránt.

William Henry Bragg az első világháború alatt nélkülözhetetlen segítséget nyújtott hazájának a brit flottára vadászó német tengeralattjárók helyzetének meghatározásában, amelyre a víz alatti hangterjedés fizikai módszerein alapuló műszert fejlesztett ki.

Tudományos tevékenysége elismeréseképpen és hazájának tett szolgálataiért 1920-ban az uralkodó lovaggá ütötte.

A későbbiek folyamán a Londoni University College tanáraként működött. Kutatási területe elsősorban a radioaktív sugárzás elnyelése, az elektronok mozgásának szilárd anyagok általi fékezése és a röntgensugarakkal folytatott további kísérletek voltak. Ennek megfelelően alakult publikációs tevékenysége: tanulmányokat jelentetett meg a radioaktivitásról, a röntgensugarak és a kristályszerkezetek kapcsolatáról, a hangok világáról, valamint a fénysugarak tulajdonságairól.

A legmagasabb tudományszervezői feladatot 1935-től öt éven át látta el, amikor a világ legrégebbi és legrangosabbnak tartott tudományos társaságának, a Royal Society-nek az elnöki tisztét látta el. Külföldi elismerésekkel is elhalmozták: tizenhat egyetem választotta díszdoktorává.

Hosszú, eredményekben gazdag életét személyes, családi siker is megkoronázta: nemcsak abban lehetett része, hogy fia átvehette a Nobel díjat, de azt is megérte, hogy 1941-ben VI. György király a ?gyereket? is lovaggá ütötte. Annak az V. Györgynek a fia, aki épp őt fogadta a nemesek sorába. A nagy birodalmakban így alakul apák és fiúk sorsa.

Az angol tudomány egyik büszkesége, William Henry Bragg nyolcvan éves korában, 1942. március 10.-én egy nagyhatalom nagy tudósaként hajtotta örök álomra a fejét. Nemcsak emléke, de az általa kidolgozott eljárás is napjainkig közöttünk él.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>