A magyar tudomány Vízkereszt napján két kivételes ajándékot is kapott: 1807-ben  született minden idők egyik legnagyobb  feltalálója, Petzval József? a sors különleges játéka folytán két évvel később, kétszáz évvel ezelőtt, 1809. január 6.-án, Szepesbélán Ottó nevű öccse látta meg a napvilágot, aki a honi fizika és matematika nagyszerű művelőjeként vonult be a nemzet emlékezetébe. Bár világhírnevet szerzett bátyja árnyékában fejtette ki tevékenységét, már csak amiatt is megérdemli az utókor kitüntetett figyelmét, mivel múlhatatlan érdemeket szerzett a magyar fizikai és matematikai műnyelv kialakításában.

Pedagógiai teljesítménye ugyancsak nehezen túlértékelhető: egyik alapító tanára a pesti Műegyetemnek, ahol mérnökök egész nemzedékeit nevelte fel. Egyetemi tankönyvei pedig évtizedeken keresztül a szakmai képzés legfontosabb forrásai voltak.

Eredetileg orvosnak készült, de a lőcsei gimnáziumban megszerzett érettségije és a kassai bölcseleti akadémia elvégzése után József bátyja, aki ekkor épp mérnöksegédként dolgozott Pesten, rábeszélte, hogy ő is inkább ily tevékenységgel keresse kenyerét. Így aztán a pesti Tudományegyetem mérnökképző intézetében (Intitutuum Geometricum) folytatta tanulmányait. Hogy mennyire jószemű volt testvérbátyja, arra ékes bizonyíték, hogy 1825-ben megszerzett mérnöki oklevele mellé kiváló tanulmányai eredményeként külön pénzjutalmat kapott.  Ennek ellenére egy percig sem foglalkozott gyakorlati kérdésekkel: tanárai felfigyeltek kitűnő előadói képességeire és a matematikában való jártasságára, emiatt felkérték őt, hogy legyen a mérnöki intézet korrepetitora.  Hamarosan kiderült, hogy jól választottak: két év múltán a vízépítészettan helyettes egyetemi tanára, majd 1839-ben a felsőbb mennyiségtan (matematika) rendes tanárává nevezik ki, aminek ugyancsak családi vonatkozás áll a hátterében: miután József bátyja elnyerte a bécsi műegyetem tanári állását, a pesti egyetemi tanács Ottót javasolta a megüresedett hely betöltésére. Bölcsészdoktori fokozatát 1840-ben szerezte meg, ezt követően szakmai karrierje meredeken ível felfelé:1843-tól hat éven keresztül a bölcsészkar dékánjának a feladatkörét is ellátja.

A kor szokásainak megfelelően eredetileg latinul adott elő, viszont amint lehetővé vált anyanyelvünk használata, ezt a magyarra váltja. A döntő, forradalmi évben ez sajátos módon publicisztikai tevékenységében is nyomon követhető: korábban írt műve, a Scientare mathematicae elementares még ?deákul? jelenik meg, a következő, ugyancsak 1848-as kiadású, a Nyugtan és moztan már magyarul.  Ezt követően csaknem valamennyi ugyancsak magyarul. Viszont a szabadságharc leverése után, egészen az 1860-as Októberi Diploma kiadásáig kizárólag a német lehetett a hivatalok és az oktatás nyelve, ez a korlátozás Petzval Ottó későbbi műveiben is nyomon követhető. 1860 után, egészen haláláig németül már egyáltalán nem publikált.

1851-ben a mérnöki intézetet és a József Ipartanodát összevonták, amelyet hat évvel később császári és királyi rendelettel hivatalosan Műegyetemé emeltek. Az egyesített intézményben Petzval Ottó a vízépítészet-tanon kívül a gyakorlati mértant is oktatta.

Sokoldalúságának ékes bizonyítéka, hogy 1872-től tizenegy éven át a csillagászati tanszéket is vezette.

Oktatói tevékenysége színvonalának és publikációinak jelentősége miatt 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjainak sorába választotta. Tudományos munkássága mellett a gyakorlati tevékenységből is bőven kivette részét, több mint egy évtizeden keresztül volt tagja a gőzkazánok és ?gépek vizsgáló bizottságának. Csak akkor tudjuk Petzval Ottó érdemeit valójában értékelni, ha belegondolunk, hogy épp a tizenkilencedik század második felében lesz a gőzgép az ipari forradalom hajtómotorja.

Szakkönyvei mindig is az érdeklődés középpontjában álltak. Színvonalukra, fogadtatásukra jellemző, hogy az 1856-ban megjelent Elemi mennyiségtan, valamint az 1861-es kiadású Erő- és géptan elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia nagydíját. Ezen túl szinte felbecsülhetetlen Petzval hozzájárulása a magyar szaknyelv kialakításához, hiszen az egyes ?korábban latin illetve német ? fogalmakat új szakkifejezésekkel kellett helyettesítenie.

Szakmai elismertsége mellett egyre nagyobb társadalmi megbecsülés is övezi. Ennek egyik bizonyítéka, hogy 1873-ban kinevezik a középiskolai tanárvizsgáló-bizottság tagjának, 1877-ben a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi kara jegyzőkönyvbe iktatja  negyvenéves tanári működésének múlhatatlan érdemeit. Ebből az alkalomból az uralkodó a Vaskoronarend III. osztályával tünteti ki.

A legtermékenyebb szerzők között tartjuk számon: összesen huszonegy könyvet publikált, amelyek döntő többsége magyarul jelent meg.

Azon tudósok egyike volt, akinek szakmája egész életét kitöltötte. Emiatt csupán hetvennégy évesen, 1883 januárjában vonult nyugdíjba. Minden bizonnyal ekkor is  csak amiatt, mivel érezte az elkerülhetetlenül közeledő véget: fél év múltán, augusztus 28.-án elhunyt.

Azon magyar tudósok egyike volt, akiről méltatlanul keveset tudunk, holott sokkal többet köszönhetünk neki, mint azt az első pillanatban sejthetnénk.