A fentiek közül ha már egyet művel az ember, megérdemli a tiszteletet. Az, hogy mindez együtt, egy személyben összpontosul, igazán kivételesnek mondható. Lányi Sámuel azok közé tartozott, akik mindhárom területen férfiasan helytálltak. Olyannyira, hogy a tudománytörténet legjelesebbjei között tartjuk számon,  művészetéről meg csak annyit, hogy egyik leghíresebb festménye napjainkban a Magyar Nemzeti Galéria féltett kincse.

Lányi Sámuel a szepességi Iglón (ma Spišská Nová Ves, Szlovákia) 1791-ben a helyi iskolamester fiaként látta meg a napvilágot.  Szegény sorban éltek, de a tehetséges ifjúnak sikerült kiemelkednie: késmárki és kassai tanulmányai végeztével nemcsak érettségi bizonyítványt szerzett, de a pesti egyetem mérnökképző intézetét (Institutuum Geometricum)  is elvégezte, így  1823-ban vízmérnöki oklevelet kapott. Már diákkorában szenvedélyesen festett, ezt a későbbiekben is művelte, méghozzá oly nagy sikerrel, hogy 1840-ben készült, jakobinus sapkás önarcképe ma a féltett nemzeti kincsek között szerepel.

Tanulmányai befejeztével a Balassák kékkői uradalmában helyezkedett el, első ismert rajzait is ebben az időszakban készítette. Mérnöki pontosságú várképei, valamint a szabad fantázia ihlette tájanatómiai rajzai ? amellyel korát egy évszázaddal megelőzte, közvetlen utódának Barcsay Jenőt tekinthetjük ? 1826-ban Pesten nyomtatásban is megjelentek Mocsáry Antal Nemes Nógrád vármegyének historiai, geographiai és statistikai esmertetése című művében.

A reformkor egyik legfontosabb feladata a megfelelő úthálózat kialakítása volt, ennek nélkülözhetetlen részét jelentette a vízi utak biztosítása. Bár az ország bővelkedett folyókban, ezek nagy része hajózhatatlan volt. Széchenyi István elsőként ismerte fel, hogy a felemelkedés egyik záloga a folyószabályozás, amely egyrészt biztosítja a vízi útvonalat, másrészt hatalmas területeket von mezőgazdasági művelés alá. Felesleges hangsúlyozni, hogy e gigászi munka legfőbb célja a két legnagyobb folyó, a Duna és a Tisza szabályozása volt. Ehhez viszont több évtizedes felmérési és gátépítési munkák szükségeltettek. Lányi Sámuel e feladat megoldása közben a Körös-Tisza-völgy felmérését vezető Huszár Mátyás mellé került, aki legelőször a Sajó vízgyűjtő területének a feltérképezésével bízta meg. Ezt követően ? amikor főnökét a Duna árterületének meghatározásával bízták meg ? Lányi a mérési munkálatok vezetője lett. Óriási kihívásnak kellett eleget tenniük: Dévénytől Péterváradig kellett a mérnöki munkákat elvégezni, rajzok, térképek garmadáját elkészíteniük, hogy javaslatokat tehessenek a folyam szabályozására, az árvizek elkerülésére, a megfelelő víziút kialakítására.  Csupán ezért a munkájáért is kiérdemelné a nemzet megbecsülését és csodálatát. Bár a Duna az ország legnagyobb folyama, az igazi nagy feladatot a  leghosszabb víziút, a Tisza szabályozása jelentette: kanyarulataival hatalmas területeket hálózott be, így felmerült, hogy hosszát az egyharmadára(!) csökkentsék. Később Vásárhelyi Pál nevén jutott el a köztudatba ez a nem mindennapi ambiciózus terv, a szakmabeliek is sokáig úgy tudták, hogy az ő érdeme a Tisza-szabályozás, a valóság azonban ezúttal is sokkal árnyaltabb. Ugyanis, amikor Huszár Mátyás a korábbi katonai felmérések hibáinak ismételt bírálata miatt kegyvesztett lett és elmozdították állásából, a helyére kinevezett Vásárhelyi Pál egy jól összeszokott csapattal kezdhette meg a munkát: Lányi Sámuel harminctagú gárdája élén igazi felderítő expedíciót alkotott. Így, bár a Tisza szabályozásának a tervét Vásárhelyi dolgozta ki, Lányi nélkül, aki a létfontosságú adatokat, térképeket és rajzokat készítette, aligha tudta volna korszakalkotó jelentőségű javaslatát megtenni. A teljesség kedvéért érdemes megemlíteni, hogy az eredeti tervet elutasították, ennek megvédése közben a mindössze ötvenegy éves Vásárhelyi szívszélhűdésben meghalt. Fél évszázadnak kellett eltelnie, mire egyértelművé vált e vállalkozás helyessége, így aztán a tizenkilencedik század végén a Tisza folyamszabályozása az eredeti tervek szerint készült el, de ezt már Lányi sem érhette meg.

Lányi képe Somoskőről

Lányi joggal remélhette, hogy Vásárhelyi halála után a megüresedett állást   ő töltheti be, annál is inkább, mivel a vállalkozás lelkének számított. Csakhogy a magyarellenes hivatalvezető, Rauchmüller von Ehrenstein megtagadta a kinevezését. A szakmai tisztességében megalázott Lányi így kilépett az állami kötelékből, visszatért a Balassák kékkői birtokára.

Festőként a kor legnagyobb művészeinek a barátságát sikerült elnyernie, Barabás Miklós legközelebbi köréhez tartozott.

Csaknem hatvanévesen önkéntesként részt vett a magyar szabadságharcban. Ezt követően ismét a kékkői uradalom mérnökeként, gyakorlatilag halála napjáig dolgozott, agg kora ellenére a kemény terepmunkától sem riadt vissza.  Százötven évvel ezelőtt, 1860. március 9.-én Kékkőn hunyt el.

Művészi tehetségét közvetlenül halála után elismerték, amiben nem kis szerepe volt Weiss Istvánnak, aki rajzait kőnyomatos sokszorosításban 1860-ban Bécsben kiadta. Térképei és kéziratos feljegyzései a Magyar Országos Levéltárba kerültek. Így aztán, amikor egy emberöltővel a halála után megvalósult a Tisza szabályozása, volt hol keresni az eredeti terveket. Ugyanis a munkálatok pontosan a Lányi-féle elképezések szerint valósultak meg. Ekkorra már az egész ország tudta, hogy a mindenkitől elfeledve élete utolsó éveit tengető vízimérnök helye ott van  a szakma legnagyobbjai: Vay Miklós, Huszár Mátyás és Vásárhelyi Pál mellett.