Már az ókorban kialakult a tudósnak az a típusa, amely a legnagyobb dicsőségnek tartotta, ha életét az emberiség haladásáért áldozhatja. A ?hősi szenvedély? (furor heroicus) klasszikus példája Empedoklész görög tudós esete, aki kétezer-ötszáz évvel ezelőtt az Etna vulkán kráterébe leereszkedve vesztette életét. Hősiességén felbuzdulva egész tudósgenerációk álmodoztak hasonló életútról, akik közül valóban sokakat utolért a görög zseni sorsa. Annál inkább, mivel a legtöbb esetben csak sejtették a veszélyt, igazából nem tudatosították, hiszen esetleg csak utólag derült ki, hogy amit művelnek, az életükbe kerülhet. Így volt ezzel Marie Sklodowska-Curie is, aki puszta kézzel keverte kondérszámra az uránszurokércet, majd az első világháború alatt mindenfajta védőfelszerelés nélkül több ezer röntgenfelvételt készített a sebesült frontkatonákról, aminek következtében vérrákban halt meg. Hogy mennyire nem törődött a rá leselkedő veszéllyel, a legjobb példa, hogy a jegyzetein és magánlevelein hagyott ujjlenyomatai napjainkig radioaktív sugarakat bocsátanak ki. Józan ésszel azt gondolná az ember, hogy e hős asszony példáján okulnak tudóstársai és utódai. Hogy nem így történt, arra saját lánya, Iréne Curie élete, tevékenysége és tragikus halála a legjobb példa. Az ő esetében is a ?hős szenvedély? erősebbnek bizonyult az életféltésnél.  

Marie Sklodowska 1903-ban vehette át a legmagasabb tudományos kitüntetést, a fizikai Nobel-díjat a radioaktivitás terén végzett kutatásaiért. Kísérleteit néhány évvel korábban, 1898-ban kezdte, amikor Henri Becquerel asszisztenseként mérni kezdte a rejtélyes sugarakat a férje, Pierre és Jaques sógora által kifejlesztett piezoelektromos műszerrel.

 Gyermekük, az 1897. szeptember 12-én született Iréne ekkor egy éves volt. Tehát elmondható róla, hogy a tudományos légkört az anyatejjel szívta magába. Sajnos egyebet is – ebben az időben még nem sejtették, hogy gyilkos kórt okoz e hősi kor kutatásának tárgya -, amely a családtagok korai halálához vezetett. Kivételt csak Pierre Curie, Iréne édesapja képezett, akit egy megvadult konflis ló a felesége szeme láttára gázolt halálra a párizsi opera előtt. Még negyvenhét éves sem volt. A hős asszonyt e sorscsapás nem töri meg: tovább folytatja a közösen elkezdett kutatást, átveszi férje egyetemi katedráját, a Rádium Intézet vezetését, egyedül neveli lányait és még arra is marad ideje, hogy a tudománytörténetben páratlan módon, a fizikai Nobel-díj mellé kémiait is szerezzen: 1911-ben vehette át a fémrádium előállításáért.

Iréne 1912-ben a College Sevignében szerezte meg érettségijét, majd a párizsi egyetemen tanult. Közben kitört a világháború, amelyben anyjával együtt tábori röntgenkészülékkel járta a frontot, ahol a testbe fúródott srapnelek helyét határozták meg, több ezer katona életét megmentve.  Mondani sem kell, minden védőfelszerelés nélkül. E hadi tettüket épp, hogy csak nyilvántartja a közvélemény. Pedig ekkor szerezték a sugárdózis egy részét, amely korai halálukat okozta.

Iréne 1918-ban lett az édesapja által alapított, édesanyja vezette Rádium Intézet munkatársa. A polónium alfa-részecske – hélium-atommagok – sugárzását kutatta, ebből szerezte meg 1925-ben doktorátusát. Ugyanebben az évben ismerkedett meg a fiatal fizikai-kémikus  Frédéric Joliot-val, aki Paul Langevin ajánlására került Marie Curie mellé asszisztensnek. A fiatal kutatónak közvetve már volt kapcsolata a családdal: amikor évfolyamelsőként elvégezte az École de Physique et de Chimie Industrielle főiskolát, a Pierre Curie emlékérmet adományozták neki. Ebből az alkalomból a Curie család régi barátja (és Maria Sklodowska egykori nagy szerelme), Langevin kieszközli, hogy a Rádium Intézetben folytathassa kutatásait. Iréne mellé kerül, aki megtanítja őt a radioaktív laboratóriumi technikák alkalmazására. A fiatalok között szerelem szövődik, egy év múltán, 1926 októberében összeházasodnak.  Az ifjú férj, felesége családja iránti tiszteletből a sajátja mellé felveszi a Curie nevet, ezt követően közösen publikált munkáik Joliot-Curie néven jelennek meg.

Iréne és Federic Joliot-Curie

Első komoly felfedezésük az alfa részecskékkel besugárzott beríliumhoz kötődik. Sikerült kideríteniük, hogy tömegcsökkenésre kerül sor, viszont egy hajszálnyival lemaradtak Chadwickkal szemben a neutron felfedezésében, amely ezt a csökkenést okozza.  Nem volt szerencséjük: ez a részecske az atommagon belül rendkívül stabil, viszont elszabadulva tizenöt perces felezési idővel protonná, elektronná és anti-neutrinová bomlik. Vagyis csak nagyon rövid idő áll rendelkezésre a kimutatására. Az angol fizikus különben is helyzeti előnyben volt: munkahelyi főnöke, Ernest Rutherford már korábban felhívta a figyelmét arra, hogy a mérések azt igazolják, az atommagot nemcsak pozitív protonok, de semleges részecskék is alkotják, amelyeket előbb-utóbb igazolni lehet. Neki sikerült. Viszont a neutron tömegét Iréne és Fréderic Joliot-Curie határozták meg elsőként, sőt az un. Béta-bomlási folyamat jellemzőit is ők igazolták. Közös kutatásaik csúcsát a mesterséges radioaktivitás felfedezése jelentette, amikor is polóniumot használva az alumínium esetében igazolódott a jelenség.  Ezúttal nekik is szerencséjük volt: a polónium-sugárforrást alumínium edénybe helyezve mérték az edény falán átható sugarak erejét. Legnagyobb megdöbbenésükre az edény akkor is kibocsátott sugarakat, amikor a polóniumot kivették belőle. Amire persze nem volt logikus magyarázat. Mérésekkel hamarosan igazolták, hogy ugyanúgy exponenciális görbe szerint csökken a sugárzás, mint a természetes radioizotópok esetében. De valójában mi is történik? Hiszen az alumínium stabil elem, mindenfajta bomlási szándék nélkül. Rövid, intenzív kutatás után sikerült igazolniuk, hogy a polónium által kisugárzott alfa részecskék az alumínium egy részét foszforizotóppá változtatják, amely pozitív töltésű elektronok – pozitronok – kisugárzása közben szilíciummá alakul át. Közben azt is sikerült tisztázniuk, hogy miként rakódik le a jódizotóp a pajzsmirigyben. Kutatásaik megnyitották az utat a radioizotópok orvosi alkalmazása előtt. Ezen a nyomon elindulva jutott el Hevesy György az aktivációs analízishez, amiért 1943-ban megkapta a kémiai Nobel-díjat. Ezt megelőzően viszont a Joliot-Curie házaspár is részesült e kitüntetésben: 1935-ben a mesterséges radioaktivitásért ugyancsak kémiai Nobel-díjat kaptak. További rendkívül fontos felfedezésüket 1939-ben tették, amikor igazolták, hogy az uránhasadás alkalmas láncreakció keltésére. Ezzel eljutottak az atombomba gyakorlati kivitelezéséhez. Csakhogy közben kitört a második világháború, mivel a házaspár attól tartott, hogy a náci Németország megszerezheti e szörnyű fegyvert, abbahagyták tudományos eredményeik közlését. De a Francia Tudományos Akadémián zárt borítékban letétbe helyezték az atomerőművek elvi leírását. Ez egészen 1949-ig titkosítva volt. Párizs megszállása után laboratóriumukba német tudósokat telepítettek, akiknek fő feladatuk Iréne és Frédéric tudományos eredményeinek figyelemmel kísérése volt. Miután Frédéric tanítómesterét, Paul Langevint a nácik bebörtönözték, majd J. Solomon elméleti fizikust kivégezték, teljes szívvel részt vett a francia ellenállási mozgalomban. Páratlan merészséggel robbanóanyaggyárat rendezett be a laboratóriumában, az atommag titkai után szaglászó németek orra előtt készítette a hagyományos bombákat. Amikor szorult nyaka körül a hurok, illegalitásba vonult, Jean-Pierre Gaumont néven vett részt az ellenállásban. Közben Iréne gyermekeikkel, Pierre-l és Héléne-nel 1944 áprilisában  Svájcba menekült. 

Iréne Curie egy nyúlfarknyi időre politikai szerepet is vállalt: az 1936-os Népfront kormányának kutatási miniszterhelyetteseként Jean Perrinnel együtt megalapította Franciaország egyik legfontosabb tudományos intézményét, a Nemzeti Kutatóközpontot, amelynek vezetője a háború után férje, Frédéric lett, miközben Iréne a Rádium Intézet igazgatói tisztségét látta el. Sajnos a hidegháború viszonyai között meggyűlt a bajuk a hatalommal: de Gaulle tábornok tőlük várta a francia atombomba kifejlesztését. Annál is inkább, mivel az első hazai atomreaktort épp Frédéric Joliot-Curie tervezte és helyezte üzembe 1948-ban. A házaspár nemet mondott. Ekkor leváltották őket minden tisztségükből, ezt követően csak laboratóriumi munkával, oktatással és a békemozgalmakkal foglalkoztak. Majd hamarosan a sors is benyújtotta a számlát: az ötvenes évek elején bekövetkezett, amit hosszú évek óta sejthettek: először Iréne, majd férje is megbetegedett. Tudták, hogy mi vár rájuk, hiszen Marie Sklodowska-Curie a sugár túladagolás következtében 1934-ben leukémiában halt meg.  Iréne Joliot-Curie a betegségtől csont soványra fogyottan vonult be a szüleiről elnevezett Curie kórházba, ahol 1956. március 17-én elhunyt. Még ötvenkilenc éves sem volt. Férje, annak ellenére, hogy tudta, napjai meg vannak számlálva, Iréne kutatásait be kívánta fejezni. Elfoglalta helyét a párizsi egyetemen, miközben a saját tevékenységét is folytatta a College de France-ban. Még sikerült létrehoznia az Orsay-i Laboratóriumot. Két évvel később, ötvennyolc évesen követte feleségét a halálba. Iréne és Frédéric Joliot-Curie egyaránt a tudományért, az emberi megismerésért adta életét. Míg szüleik generációja nem is sejtette, ők pontosan tudták, hogy kutatásaik közben mekkora veszélyt vállalnak magukra. Mégis megtették, amit meg kellett tenniük. A halált megvető Empedoklész méltó utódaként  görög tragédiákba illő sorsot éltek és hősi halált haltak,