A fejlett nyugati államokhoz viszonyítva meglehetősen későn, 1955-ben jelent meg kísérleti adásaival a Magyar  Televízió, ami azt a képzetet keltheti a kívülállóban, hogy hazánkfiai aligha vehettek részt a huszadik század egyik legnagyobb csodájának a megalkotásában. Ennek épp az ellenkezője az igaz: a kezdetektől fogva az élvonalba tartoztak, Okolicsányí Ferencet, Babits Viktort és Mihály Dénest az elektromechanikus televízió jelentős úttörőiként tartjuk számon, azt meg igazán büszkén vallhatjuk, hogy a világ élethű visszaadását jelentő színes televíziót magyar kutató találta fel. Hogy kétség se férjen ehhez a tényhez, Goldmark Péter Károly a világ egyik elektronikai óriása, az amerikai CBS (Columbia Broadcasting Systems) főmérnökeként szabadalmaztatta is alkotását. Ennek fényében aligha csodálható, hogy a színes televízió megalkotójaként tisztelik őt szerte a világon.

Bár a fiatal tehetségnek hosszú utat kellett megtennie a századelő Budapestjéről az akkori világ legjelentősebb elektronikai vállalatához, a sikerorientáltságot génjeiben hozta magával: dédapja, Goldmark József neves vegyész és forradalmár volt, aki az abszolutizmus idején Amerikába szökött, ahol az északiak oldalán részt vett a polgárháborúban. Nemcsak hadi tetteivel, de újfajta, hatékonyabb puskagyutacs feltalálásával is hozzájárult a győzelemhez. Testvére, Goldmark Károly a híres zeneszerző volt.

Az 1906. december 6.-án született Goldmark Péter Károly rendkívül büszke volt neves őseire, második keresztneve épp a zeneszerző rokonra utal. Ő maga is tehetséges zenésznek indult, haláláig szívesen muzsikált (amerikai éveiben Benny Goodman volt a zenésztársa), viszont családját és tanárait elképesztő fizikai ismereteivel lepte meg. Így aztán azt követően, hogy a fehérterror elől családja 1920-ban Bécsbe emigrált, érettségi vizsgáját megszerezve a helyi műegyetemre adta be felvételi kérelmét. Tanulmányait hamarosan a kor talán legjobb műszaki főiskoláján, Berlin-Charlottenburgban folytatta. A lehető legjobb helyen, ugyanis ebben az időben ezzel  a műegyetemmel együttműködő Siemens-Halske cégnél tevékenykedett a későbbi Nobel-díjas  Gábor Dénes, aki azonnal felismerte Goldmark képességeit. Ő hívta fel figyelmét a gyermekcipőben járó televíziózásra, további kutatásokra ösztönözve. A fiatal mérnökhallgató 1926. december 6.-án, huszadik születésnapján letette mestere asztalára első találmányát: egy kis tévérendszert, amelynek 2,5×3,8 centiméteres képernyőjén sikerült képet kapnia. Megmosolyogtatóan kicsinek tűnik ez a méret, viszont érdemes arra utalni, hogy a mai kamerák is hasonló kijelzőkkel vannak ellátva, arról nem is beszélve, hogy a lényeg maga a képátvitel volt.

Ebben az időben Anglia volt a televíziós kísérletek központja, olyannyira, hogy a világ első tévécsatornája, a BBC (British Broadcasting Corporation) már műsorokat is sugárzott. Így aztán érthető, hogy a szigetországi Pye társaság árgus szemekkel figyelte a külföldi eseményeket, látván az ifjú Goldmark sikereit, azonnal munkatársául fogadta.  A fiatal kutató néhány év múltán visszatér Bécsbe, majd 1933-ban az egyre fenyegetőbb háborús veszély árnyékában áthajózik az Újvilágba, dédapja sikereinek színhelyére.  A legjobbkor: bár a BBC ekkor már rendszeresen sugároz, viszont John Lodgie Baird elektromechanikus rendszerével, amely egyrészt nem ad tökéletes képet, másrészt a mozgó alkatrészek gyakorta meghibásodnak. Az Újvilágban viszont az orosz-lengyel Vlagyimir Kozma Zworikin már tíz évvel korábban szabadalmaztatta elektronikus televíziós rendszerét, amely hamarosan meghódítja az egész világot. GoldmarkPéter Károly 1935-ben lesz a CBS munkatársa, ahol ötleteivel hamar felhívja magára a figyelmet. Már a kezdeteknél felismeri, hogy a Zworikin-féle televíziónak van csak jövője, eddigi kutatásait ezzel a berendezéssel folytatja.  Szívós munkájának eredményeképpen három év múltán kinevezik őt a laboratórium vezetőjének. Amerikai szokás szerint ez nem adminisztratív beosztást jelent, hanem főnökként szabad kezet kap elképzelései megvalósításához. Ugyancsak a legjobbkor, ugyanis ebben az évben mutatták be a nagy vihart kavart, Elfújta a szél című filmet. A legenda szerint a világ első színes filmje megtekintése ösztönözte Goldmarkot arra, hogy belevágjon a heroikus feladatba, a színes televízió kifejlesztésébe.  Az viszont tény, hogy két év múltán, 1940-ben megvalósította az első színes adást.

Érdemes közelebbről megismerkedni az általa alkalmazott eljárással. Thomas Young, a híres fizikus és orvos már 1806-ban bebizonyította, hogy a szemben kétfajta érzékelő található: gyenge megvilágításnál a pálcikáknak nevezett szerv hozza létre a látási ingert, amelynek eredményeképpen fekete-fehér kép jön létre. Erősebb fény esetén lépnek működésbe a csapocskák, amelyek a színes látást teszik lehetővé. Viszont ezekből csak három fajta fordul elő: a kék, a zöld és a piros fényre érzékenyek. Goldmark ennek megfelelően olyan rendszert készített, amelyben nem egy, hanem három képfelvevőcsövet alkalmazott, ugyanígy a képernyőn egy-egy képpont egy háromszög csúcsait alkotó, kék, zöld és piros pontocskából állt össze.  Vagyis valamennyi színt és árnyalatot a Young által meghatározott alapszínből állította össze az emberi szem mintájára.

Volt viszont rendszerének némi hiányossága: az adás nem volt fogható az országszerte már meglehetősen elterjed fekete-fehér készülékeken. Így aligha csodálható, hogy feltételül kapta, csak akkor számíthat találmányának bevezetésére, ha minden készülék alkalmas lesz a színes adás vételére. A legegyszerűbb megoldás az lett volna, hogy külön közvetítik az egyik, külön a másik képet. Goldmark ennél sokkal elegánsabb mmegoldást választott: mivel a három alapszínből előállítható a fehér, ebből következően az is megoldható, hogy a fekete-fehér képet és két színt továbbítva kinyerhetővé váljon a harmadik. Úgy gondolta, hogy a zavaró hatások elkerülése miatt a legegyszerűbb, hogy a legnagyobb hullámhosszú vöröset és a legkisebb hullámhosszú kéket hagyja meg, míg e kettő, valamint a fekete-fehér képet továbbító un. világosságjelből keveri ki a zöldet, vele együtt valamennyi további színt és -árnyalatot. Eljárásának zsenialitását mi sem bizonyítja jobban, hogy 1950-ben az általa javasolt rendszert fogadták el NTSC (National Television System Comittee = Nemzeti Televíziós Bizottság) néven, valamint, hogy a későbbi eljárások, a francia SECAM (Sequientille a Memoirée = színátvitel emlékezéssel), valamint a német PAL (Phase Alternation Line = fázisváltós vonal) is ezt vették alapul.  Az úttörők mindig nehéz helyzetben vannak: hiába tökéletes az elképzelésük, a gyakorlat nem igazolja vissza minden részletben a nagyszerű ötletet. Goldmark a színátvitelre fázis-modulációt alkalmazott, ami azzal a sajnálatos mellékhatással járt, hogy az áramkörök tökéletlen működésénél (ideális áramkör pedig nem létezik) a torzulás nem gyengébb színminőségben, hanem színeltolódásban nyilvánult meg. Magyarán: a szereplők hol elkékültek, hol meg bezöldültek, mintha éppen másnaposak lennének. A későbbiek folyamán ezt a Henri de France által megszerkesztett  SECAM részben eltávolította, viszont bonyolult áramkörei újabb gondok forrásaivá váltak, a végső megoldásra Walter Bruch, a PAL megalkotója jött rá. Ez viszont semmit sem von le Goldmark zsenialitásából, hiszen mindkét rendszer az NTSC alapján keletkezett. Mindenesetre Goldmark ellenfelei nem kis kárörömmel terjesztették, hogy a rövidítés voltaképpen a Never the Some Colour (soha ugyanaz a szín) megnevezést takarja.

A második világháborúból a maga módján veszi ki a részét: megoldotta a német radarok zavarásának kérdését. Az csak később derült ki, hogy ez volt élete egyetlen felesleges alkotása: a németeknek nem is volt radarjuk.  Ez úgy derült ki, hogy végső tanácstalanságukban Magyarországra küldték azokat az alumínium szalagköteleket, amelyeket az angol és amerikai bombázógépekről szórtak le. Bay Zoltánnak ? aki épp a magyar radar kifejlesztésén dolgozott, amit a háborús viszonyokra való tekintettel még szövetségesei orrára sem kötötték ? elég volt egy pillantást vetnie a csillogó szalagokra, hogy megállapítsa, milyen hullámhosszon dolgoznak az angol radarok, hiszen negyed hullámhosznyi nagyságúnak kell lennie a zavaró kötegnek.    

A háborút követően még javában dúlt a vita a negyvenes évek második felében a színes televíziós rendszer bevezetése körül az Egyesült Államokban, amikor Goldmark Péter Károly már egészen más kérdésen töri a fejét: figyelme a hanglemezgyártás felé fordul.  Ebben az időben még csak a törékeny bakelitlemezeket ismerték, amelyek mindössze 3-4 percnyi felvétel elkészítésére voltak alkalmasak. Goldmark 1948-ban szabadalmaztatja a PVC alapú, mikrobarázdás hanglemezt, amely a minőség ugrásszerű javítása és a sztereó hang bevezetése mellett a fordulatszámot percenként hetvennyolcról harmincháromra csökkentette. A magnógyártás beindulása mellett épp a mikrobarázdás hanglemez forradalmasította a huszadik század hangtechnikáját. Az általa bevezetett eljárás egyeduralkodó volt egészen a CD hanglemez 1980-as megjelenéséig.

Az ötvenes évek folyamán a magyar zseni ismét a tévétechnikával kezd foglalkozni. Először a gyomor és a bélrendszer vizsgálatára alkalmas miniatűr tévét alkotja meg, majd a telekommunikációs műholdak és az Amerikában a hatvanas évek folyamán robbanásszerűen terjedő kábeltévés rendszerek kialakításának, összekacsolásának, a műholddal való együttműködés módozatainak műszaki alapjait fekteti le. Oroszlánrészt vállalt az első Holdra-szállás közvetítésének bebiztosításában is.

Tevékenysége bátran összevethető Thomas Alva Edison munkásságának jelentőségével: míg dicső elődje megoldotta az univerzális energiaforrás, a villamosság házhoz szállítását, elindítva ezzel a második ipari forradalmat, addig ő a modern társadalomban nélkülözhetetlen információforrásra kapcsolt rá minden háztatást.  Az információs forradalomban való jelentős részvételével döntő mértékben járult hozzá mai civilizációnk kialakulásához.

Goldmark Péter Károly élete igazi amerikai karriertörténet: tudományos sikereivel egy időben anyagilag és erkölcsileg is elismerik: 1954-től, 1972-ben történt nyugdíjba vonulásáig a világ egyik legjelentősebb elektronikai társasága, a CBS igazgatója, az Amerikai Tudományos Akadémia tagja volt. Korszakos jelentőségű munkásságát Jimmy Carter, az USA elnöke a legnagyobb civil tudományos kitüntetéssel a National Medal of Science (Tudományos Érdemérem) ismerte el.

Amennyire gyors és határozott volt tudományos és műszaki kérdések megoldásában, olyannyira szerette a határozottságot és a gyorsaságot az autópályákon is. Imádta az erős kocsikat, ez okozta a vesztét is: egy nappal hetvenegyedik születésnapját követően, 1977. december 7.-én Port Chester közelében gyorshajtás következtében autóbaleset áldozata lett. Élete és halála akár a zaklatott huszadik század jelképe is lehetne. Viszont tény, hogy tevékenységének, találmányainak köszönhetően legalább akkorát fordult a világ, mint egy-két emberöltővel korábban Edison hatására.