A magyarok száztornyú városa

Prága, Európa ékszerdoboza, a feledhetetlen száztornyú és százarcú város minden korban egyaránt vonzotta a boldogulni vágyókat, a kalandorokat, a művészetek és a tudományok kedvelőit. Amióta IV. Károly cseh király és későbbi német-római császár 1348-ban megalapította a róla elnevezett híres egyetemet, a tanulni vágyók is özönleni kezdtek e csodálatos városba, amit csak fokozott a tizennyolcadik század elején a világ második műszaki felsőfokú intézményének, a mai Cseh Műegyetem jogelődjének a megalapítása.

Felesleges hangsúlyozni, hogy a magyar diákok is gyorsan felfedezték maguknak Prága varázsát, amit az is bizonyít, hogy növekvő létszámban folytatták itt tanulmányaikat; a legjelesebbek közülük történelmünk és a tudomány meghatározó alakjai: II. Rákóczi Ferenc, a nagyságos fejedelem, Görgey Artúr, a magyar szabadságharc fővezére és Selye János, a komáromi magyar egyetem névadója. Rajtuk kívül több ezer magyar, akik jelentős szerepet játszottak és játszanak nemzetünk életében. Önálló szervezeti egységet viszont csak kisebbségbe kerülésükkel, a múlt század húszas éveiben alkotta, ezek közül a legismertebbek a Magyar Akadémikusok Katolikus Köre (MAKK) és a Szent György Kör voltak, amelyeket a cseh főiskolák bezárása, a háború vihara, majd a hontalanság évei, a magyar üldözések nyomtalanul elsodortak. Olyannyira, hogy az ötvenöt évvel ezelőtt megalakuló Ady Endre Diákkör alapítói szinte semmit nem tudtak elődeikről. Viszont a nagy három prágai egyetemi tanár, Blaskovics József turkológus, Rákos Péter és Bredár Gyula hungarológusok segítségének köszönhetően olyan alapokat raktak le, amelyen ? minden hányattatás ellenére ? szilárdan áll az AED épülete. Azé a diákszervezeté, amelynek tagjai a múlt hét végén még Luxemburgból és Brüsszelből is siettek egykori egyetemi városukba megünnepelni e jeles évfordulót.

Elnökök találkozója

A háromnapos ünnepség résztvevői jól elkülönültek a turistáktól: örömükben szertelen diákká visszaváltozva rótták az ódon utcákat, vették számba életük legszebb szakának, ifjúságuknak helyszíneit. Elzarándokoltak egykori campusukba; a Hradzsinba, a világ legnagyobb vár együttesébe; a tudományszeretők megnézték Tycho de Brahe, a jeles csillagász síremlékét, Johannes Kepler és Faustus doktor házát, az Egyszarvúhoz címzett palotát, amelyben egykor Albert Einstein gyönyörködtette el hegedűjátékával Bertha Fanta szalonjának vendégeit; a művészetkedvelők megnézték a világhírű Kisjézust a Karmeliták templomában; az ódon kiskocsmákat benépesítette a vidám magyar szó. A péntek és a szombat este már a nagy közös ?adys? program keretében telt. Az első napon, a Prágai Magyar Kulturális Intézetben Őszi Károly AED elnök és a rendezvényt megtisztelő Szőke László, Magyarország nagykövetének üdvözlő szavait követően komoly, a jövő számára is fontos könyvbemutatóra került sor: Lacza Tihamér Sziget a szárazföldön című, csaknem hatszáz oldalas monográfiája dokumentumokkal és visszaemlékezésekkel tarkítva mutatta be a diákkör küzdelmekkel tarkított, olykor zaklatott ötvenöt éves múltját és jelenét. A Kalligram Kiadó által megjelentetett, szép kivitelezésű mű névjegyzéke kétezer ötszáznál is több nevet tartalmaz, ami pontosan jelzi, hogy milyen széles alapokon nyugvó, komoly munka folyt az elmúlt évtizedekben ebben az alulról építkező, kezdetektől demokratikus szerveződésben. Nem véletlen, hogy a rendszerváltás idején az ?adysok? teremtették meg a fiatal magyar és cseh értelmiség között a kapcsolatot, az egykori tagok pedig a hazai változások élére álltak. Bátran állítható, hogy a legutóbbi hat évtized magyar szellemi áramlatai iránt érdeklődők és a jövő kutatói számára forrásmunka ez a nagyszerűen összeállított kötet.

Az est hivatalos részét az Ady Endre Diákkör elnökeinek a beszámolója zárta. A harminchárom eddigi elnök döntő többsége megjelent, így ? örvendetes módon ? csak két csoportra osztva fértek el a színpadon. Valamennyi résztvevő és a  közönség számára is izgalmas, tanulságos szellemi kalandot jelentett megismerni azt a fél évszázadot, amikor még vagy már nem voltak Prágában, tekintve, hogy mindenki csak a saját ?korszakát? ismerte közelebbről.

Az első Nyitnikék

A Vodickova utcai, Jedová chýše étteremben megrendezett szombati nagytalálkozó csúcspontja Az Ady Endre Diákkör Nyitnikék népi táncegyüttesének és a Tekergők zenekar fellépése volt. A diákkör tagjai számára a múlt század hetvenes éveitől kezdve a táncegyüttes nemcsak a tartalmas szórakozás, de a diktatúra egy szakában az AED létének legfőbb letéteményese volt: a Kozsár Miklós által alapított Nyitnikék legalizálta ? háttérintézményén, a Cseh Műegyetem Gépészeti Karán keresztül – a normalizáció éveiben a rendszeres havi nagytalálkozókat. Nélkülük nemcsak akkor, de ma sincs igazi ünnepi műsor: deresedő fejjel is az egykori lelkesedéssel és kifinomult technikával ropták a táncot a Tekergők pattogó ritmusára. A megérdemelt tapsvihart követően ? mivel pódium az étteremben nem volt – napjaink Nyitnikéke lépett a képzeletbeli színpadra. A fiúk szilaj, feszes tánca, a lányok érzelmekkel tarkított fiatalos hajlékonysága, az együttes magas színvonalon előadott, mély profizmusról árulkodó betétszámai egyértelműen igazolták: a maiak az alapítók méltó utódai. Az egykori adysok dagadó kebellel, lelkesen tapsolták meg őket, látva, hogy a tökéletesen érvényesítik napjainkban is az ötvenöt évvel ezelőtt megfogalmazódott jelszót: tanulni és művelődni.

Az est hátralevő részében kialakult beszélgetések, viták, disputák, személyes tapasztalatcserék újonnan igazolták, hogy ?adysnak? lenni nemcsak rangot, de kötelességet is jelent, önmagunkkal és nemzetünkkel szemben egyaránt. Erről tanúskodik az a tény, hogy a diákkör egykori tagjai jelen vannak a hazai politikai, társadalmi, kulturális, tudományos és közéletben egyaránt, de sokan az európai intézmények, vállalatok, szervezetek életében is fontos szerepet játszanak. Az ötvenöt éves jubileum nemcsak számvetésre volt alkalmas: ismét bebizonyosodott, hogy a nemes hagyomány nem szakadt meg, napjaink prágai magyar diákjai gondolkodásukban, elhatározásukban, tudásszomjukban, tenni akarásukban elődeik példáját követik. Ez pedig fontos jelzés fogyatkozó magyarságunk számára. Fontos üzenet:  van még remény. Van jövő.

A cikk megjelent az Új Szó Szalon rovatában

www.ujszo.com

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>