Pierre Fermat születésének 410. Évfordulóján.
A köznyelvben műkedvelőként az olyan személyt jelölik, aki csak kedvtelésből, saját szórakozására űz valamilyen, általában művészeti, irodalmi, társadalmi, vagy tudományos tevékenységet. Ez a legtöbbször egyben minősítést is jelent: meg sem közelíti a szakmabeliek, a profik színvonalát. Nos, e jellemzés első része érvényes Pierre Fermatra, míg az utóbbi aligha: nemcsak a legmagasabb színvonalon művelte a matematikát, de egyik ágának, a valószínűségszámítás megalapításának társszerzője volt, ráadásul az Isaac Newton és Wilhelm Gottfried Leibnitz által kialakított differenciálszámítás legnagyobb előfutára, míg a róla elnevezett egyik tételt csak a múlt század végén sikerült igazolni, vagyis a huszadik századi matematikában is fontos szerepet játszott. De egy ilyen nagy kaliberű tudóst miként lehet a műkedvelők táborába utalni? Valójában nem is a környezete tette ezt vele, ő maga volt ludas a dologban: egész élete folyamán jogászként, parlamenti képviselőként, sőt bíróként működött, a tudományhoz az vezette el, hogy elzárkózótt a társasági élettől, mivel nem tartotta etikusnak, ha azokkal az emberekkel tart fenn kapcsolatot, akiknek peres ügyeiben döntenie kellett. Erre pedig aligha volt alkalmasabb terület a matematikánál: garantálni lehetett, hogy Toulouse széles környékén nem akadt egy lélek, aki ezirányú kutatásaiban társa vagy vitapartnere lehetett volna.
Gazdag kereskedő családban Beaumont-de Lomagneban született 1601. augusztus 17.-én. Tanulmányait a közeli Toulouse egyetem jogi karán végezte, majd ügyvédi gyakorlatba kezdett. Hamarosan a városi közigazgatás jogi tanácsosává nevezték ki, majd a Toulouse-i Legfőbb Törvényszék tagja lett. Ez a megbízatása volt legfőbb akadálya annak, hogy közelebbi kapcsolatot tartson fenn a város előkelőségeivel. A tudomány nagy szerencséjére. Ugyanis az ókori matematikusok munkáinak tanulmányozása olyan eredeti gondolatokra késztette, amelyek gyakorlatilag napjainkig meghatározzák a számelmélet fejlődését. Meglehetősen eredeti módszert alkalmazott: a lapszélekre, vagyis a margókra készített jegyzeteket. Legnagyobb port felvert tétele a Diophantosz II. könyvének 8. pontjához fűződő megjegyzése, amely eredetileg úgy szólt, hogy egész szám másodiknál nagyobb hatványát ugyanilyen fokú hatványok összegére nem lehet bontani. A megjegyzés ekkép folytatódik: ?én erre egy csodálatos bizonyítást találtam, de a lap széle túl keskeny ahhoz, hogy elférjen rajta?. Saját korában ugyan nem ismerték ezt a Nagy-Fermat tételt, viszont fia öt évvel édesapja halála után, 1670-ben publikálta, amely három évszázadon át tartó versenyt váltott ki a matematikusok körében.
A huszadik század elején Paul Wolfskehl matematika iránt elkötelezett gyáros még százezer márkás jutalmat is átadott a Göttingeni Tudományos Társaságnak, hogy juttassák el a Nagy-Fermat tétel igazolójának. Sajnos a tekintélyes summa pocsékba ment, mivel az első világháborút követő infláció a hatalmas összeget lenullázta. Végül korunk egyik jelentős matematikusa, Andrew Willes 1999-ben minden kétséget kizáróan igazolta Fermat tételének helyességét.
Több egyéb matematikai felvetés is e nagyszerű francia tudós nevét őrzi, melyek közül a legismertebb a Kis-Fermat tétel, a Fermat-számok és a Fermat prímek. Közben a fizika területére is kirándult: a róla elnevezett Fermat-elv arról szól, hogy a fény minden esetben a legrövidebb úton terjed. Ez a felismerése majd Isaac Newton munkásságában teljesedik ki, mivel kulcsszerepe van a fénytörés jelenségének magyarázatában. Ugyancsak úttörő munkát végzett a határértékek és a differenciálszámítás területén, amit szintén Newton, valamint Leibnitz öntött a napjainkban is ismert formába.
1636-ban dolgozza ki a ?Bevezetés a síkbeli és térbeli helyek elméletébe? című értekezését, amellyel megelőzi René Descartes Geometriáját, elsőként alkalmazta a koordináták rendszerét, valamint meghatározta az egyenes és a kúpszeletek egyenletét. Már mindezek az eredmények is bőven elegendők ahhoz, hogy a matematika legnagyobbjai között tartsuk számon. De a véletlen úgy hozta, hogy a valószínűségszámítás egyik megalapozójává váljon.
Blaise Pascalt, kora leghíresebb matematikusát, fizikusát és filozófusát a szerencsejátékos Méré lovag 1654-ben azzal a feladvánnyal keresi fel, hogy miért érdemesebb arra fogadni, hogy egy kocka első négy dobása között a hatos előfordul (ez a felismerés az alapja a népszerű játék, az Ember ne mérgelődj játékindító hatosának), viszont arra fogadni egyáltalán nem érdemes, hogy két kocka esetén az első huszonnégy dobás között két hatos lesz. Az nem fért a lovag fejébe, hogyha egy kockánál a dobások száma (4) úgy aránylik az összes lehetséges eset számához (6), mint két kocka esetén a 24 a 36-hoz, miért nem azonos az előfordulási gyakoriság. Pascalnak volt erre egy magyarázata, amelyet levélben megosztott Fermat-val. Ebből született meg egy hármas levélváltás, amely lefektette a valószínűségszámítás tudományos alapjait.
A ?műkedvelő? matematikus 1665. január 12.-én a Toulous-i Legfelsőbb Törvényszék tagjaként hunyt el. Ezt követően kezdődött igazi tudományos karrierje: fia 1670-ben kiadta legfontosabb tanulmányait, közöttük a már említett Nagy-Fermat tétellel, majd kilenc évvel később összegyűjtött munkáit Opera varia mathematica címen. Tudományos levelezését halála után csaknem kilencven évvel, 1853-ban jelentették meg. Az utókorra gyakorolt hatását pontosan jelzi, hogy 1891-96 között három kötetben Párizsban jelentették meg összegyűjtött munkáit.
Szűkebb pátriája méltón tiszteleg e matematikai zseni emléke előtt: Alma Matera, a Toulous-i egyetem az ő nevét viseli.