Bláthy Ottó Titusz halálának hetvenedik évfordulóján.
Egészen a tizenkilencedik század második feléig az aranykezű, zseniális mesteremberek határozták meg a gépipar fejlődését. A legtöbbjük még iskolába se járt, vagy éppen csak az alapismereteket sajátította el. Ez egyaránt vonatkozik Thomas Newcomenre, a gőzgép feltalálójára, James Wattra, aki e csodálatos berendezés végső alakját megadta, de leginkább George Stephensonra, aki nagyjából a gőzmozdony megszerkesztésével egy időben tanult meg írni-olvasni. De még a villamosságtan megalapozója, Michael Faraday sem koptatta túl sok ideig az iskolapadot. Ennek köszönhető, hogy kísérleteinek eredményeit ékes angol nyelven írta le, tekintve, hogy a képletekkel és egyenletekkel hadilábon állt. Emiatt is csodálta az új generáció legnagyobb alakját, a nála negyven évvel fiatalabb, James Clerk Maxwellt, aki egyetemi tanárként könnyen megoldotta a legnehezebb elméleti kérdéseket is, tudományos alapokra helyezve a villamossági technikát. Így aztán a század második felére egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a kétkezi zseniket felváltják az elméletileg jól képzett szakemberek. Ez fokozatosan érvényesült a gépipar és az elektrotechnika közös ?gyermeke?, a villamos áramfejlesztők és ?motorok területén. Ebben a korban minden bizonnyal kevesen gondolták, hogy az új iparág egyik Mekkája nem Franciaországban vagy Angliában, hanem az elmaradottnak tudott Magyarországon lesz. Ehhez viszont néhány olyan zsenire volt szükség, Mint Jedlik Ányos, Déri Miksa, Zipernowsky Károly, Kandó Kálmán, de legfőképp Bláthy Ottó Titusz, aki több mint ötven éven át ontotta magából a szabadalmakat. 
A magyar villamossági ipar máig legnagyobb alakja 1860. augusztus 11.-én módos kereskedőcsalád gyermekeként, Tatán született. Alap és középfokú tanulmányait szülővárosában végezte. Mivel már zsenge gyermekkorában kitűnt kivételes matematikai képességeivel, beiratkozott a bécsi műegyetem gépészmérnöki szakára, ahol 1882-ben vehette át mérnöki oklevelét. Hazatérve a MÁV gépgyáránál helyezkedett el, ahol tervezési feladatokat bíztak rá. Az elsők között volt, aki felismerte, hogy nemcsak a villamos vezető tanúsít ellenállást a rajta átfolyó árammal szemben, de a mágneses térnek is megvan a maga ellenállása. Ezt a mágneses Ohm-törvénynek nevezett jelenséget alkalmazta az egyenáramú villamos gépek mágneseinek méretezésénél, amivel ugyanakkora gépméret mellett többszörösére növelte a teljesítményt. Ezt követően szabadalmat szerzett az önműködő higanyos feszültségszabályozóra. Tevékenysége persze nem kerülte el Mechwart András, minden idők legnagyobb magyar menedzserének figyelmét, aki 1883-ban átcsábította őt a Ganz művekhez. Nem akármilyen lehetőség nyílt meg ezzel Bláthy előtt: Mechwart a világon elsőként 1878-ban alapította meg egy gépgyár villamos technikai osztályát, azzal a szent meggyőződéssel, hogy ez a jövő iparága. Az ifjú mérnök rendkívül exkluzív társaságba került: Zipernowsky Károly és Déri Miksa munkatársa lett. Az eredmény nem sokáig váratott magára: már a következő évben elkezdték a váltakozó áramú transzformátor kifejlesztését, amely 1885-ben nyerte el ? épp Bláthy javaslatára ? végleges alakját.
Zárt vasmagú transzformátor
A zárt vasmagú berendezés hatásfoka kilencven százalék fölött volt. Ehhez tudni kell, hogy a korabeli szakemberek egyenáramú berendezésekben gondolkodtak. Ez elsősorban minden idők legtöbb szabadalmát bíró amerikai zseni, Thomas Alva Edison hatása volt, aki találmányának birtokában szentül vallotta, hogy egyenáramú dinamókkal kell az áramot fejleszteni. Sorsdöntő tévedése volt, hogy nem ismerte el, alacsony feszültség mellett a vezetékekben nagy hőveszteség lép fel, amely nagyobb távolságokon akár az energia felét is felemészti, míg transzformátor alkalmazásával nagyfeszültségen a kis áramerősség miatt az energia szinte veszteség nélkül átvihető. Ez olyannyira igaznak bizonyult, hogy a Bláthy-Déri-Zipernowsky által szabadalmaztatott készülék hamarosan kilencvennyolc százalékos hatásfokkal dolgozott! Találmányuk a Ganz-gyárat Európa legjelentősebb üzemei közé emelte. Hamarosan megérkeztek külföldről is a megrendelések, köztük az olaszországi igazi kihívást jelentett Bláthy számára: a római Cerchi erőmű tervezésénél feltételként szabták meg a több váltakozó áramú generátor együttműködését. Ez a látszólag egyszerű feladat a maga korában nehezen kivitelezhetőnek tűnt: a párhuzamos kapcsolásokat úgy kellett megoldani, hogy ne keletkezhessenek kóboráramok az áramfejlesztők között, ami túlhevülésükhöz ezzel a veszteségek nagymértékű növeléséhez vezet. Bláthy ezt a kérdést 1886-ban brilliánsan megoldotta, amellyel olyan nagy sikert aratott, hogy öt évvel később őt kérték fel arra, hogy oldja meg a cerchi hőerőmű és a távoli tivoli vízi-erőmű generátorainak összekapcsolását. Ehhez 1891-ben Bláthy egy önműködő vízturbina-szabályozót szerkesztett, amely a későbbiekben az egész világon elterjedt. Már csak amiatt is a szenzáció erejével hatott a megoldása, mivel ez volt a világon az első eset a gőz- és vízturbinák összekapcsolására egyetlen hálózaton belül.
Közben egy sor egyéb szabadalmat szerzett: 1887-ben megszerkesztette a hornyolt armatúrájú egyenáramú gépet, két évvel később pedig a villamos fogyasztásmérőt, vagyis a villanyórát. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy kidolgozta azt az eljárást, amely szerint szétválasztható az órában megjelenő mágnesezési (hiszterézis) és az örvényáramokból eredő veszteség. Ugyancsak az ő érdeme, hogy a transzformátorok veszteségeit azzal csökkentették, hogy a vasmag lemezeit jóval kisebb villamos ellenállást tanúsító alumíniummal ötvözte. 1896-ban hozta nyilvánosságra a turbinák állórészében kialakuló többletveszteségről szóló tanulmányát, amelynek alapján megtervezte az un. tört horonyszámú tekercselést. Ezzel a találmányával elnyerte az 1900. évi párizsi világkiállítás nagydíját. Beindította a magyar turbógenerátor gyártást, majd a négypólusú villamos motor forgórészére szerzett szabadalmat. Ez utóbbi találmányának gyártási jogát a svájci BBC és a berlini SSW gyár szinte a születése pillanatában megvásárolta. A huszadik század elején a tervei által készült nagyfeszültségű generátorok egy része még napjainkban is üzemképes állapotban van.
A múlt század húszas éveinek végén addig elképzelhetetlen teljesítményű berendezéseket tervezett: az általa megálmodott Ganz-féle vízturbinás generátor 26 MVA (millió voltamper), turbógenerátor 44 MVA, a transzformátorok pedig 45 MVA teljesítményen működtek.
Annak ellenére, hogy hetvenegy éves volt Kandó Kálmán halálakor, ez nem akadályozta meg abban, hogy a Kandó-féle mozdony fázisváltójának – zseniális pályatársa által elkezdett – tervezését befejezze. Mint utólag kiderült, ez a rész lett a mozdony legmegbízhatóbb eleme.
A századfordulón elsőként vetette fel az egyiptomi Asszuán-gát megépítésének a tervét. Az általa kidolgozott terv azonban az első világháború kitörése miatt nem valósult meg. Így aztán fél évszázadnyi késéssel vált ? immár az egykori Szovjetunió mérnökeinek közreműködésével ? valósággá.
Elsősorban Bláthy találmányainak köszönhető, hogy a Ganz-gyár évtizedeken keresztül a világ élvonalát képviselte.
Bámulatos emlékezőtehetsége, alkotó szelleme, a matematikában való kivételes jártassága az egyik legősibb szellemi sport, a sakk területén is megmutatkozott: 1891ben Lipcsében publikálta ?Vielzügige Schachaufgaben? című könyvét, amely a világ leghosszabb illegális sakkfeladványát (olyan állást, amely a valóságban nem jöhet létre, tekintve, hogy hat gyaloggal számol, miközben az ellenfélnek már négy tisztje le van ütve) tartalmazza. Ebben kettőszázkilencvenkét lépésben lehet mattot adni. E sportág szenvedélyes űzése miatt rövid ideig a Magyar Sakkszövetség elnökének is megválasztották.
A gépek iránti szenvedélye az autózás rabjává tette: imádta ezt a járművet, egészen 1939. szeptember 26.-án bekövetkezett haláláig szenvedélyes autós volt.
Mint a legtöbb gyakorlati ember, már életében ő is megkapta az elismerést: a Magyar Elektrotechnikusok Egyesülete 1903-ban, a bécsi Műegyetem 1917-ben rendes, a Magyar Tudományos Akadémia 1927-ben tiszteletbeli tagjának választotta. Az olasz király 1907-ben a Koronarend tiszti keresztjével, az MTA 1909-ben Wahrmann-, 1935-ben Marczibányi-díjjal tüntette ki, 1933-ban a magyar kormány a Magyar Érdemrend Középkeresztjét adományozta neki. Tiszteletbeli tagja volt a Magyar Mérnök- és Építész Egyletnek, a Magyar Automobil Klubnak, válaszmányi tagja az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulatnak, a Stella Csillagászati Egyesületnek és számos egyéb tudományos társaságnak. Megérdemelten: szabadalmainak száma meghaladta a kétszázat, legfőképp az ő érdeme a magyar elektrotechnika virágkora.
Az utókor sem feledkezett meg róla: a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 1958-ban ?Bláthy Ottó Titusz-díj? néven évenként kiosztásra kerülő kitüntetést alapított, Budapesten szakközépiskola és gimnázium viseli a nevét.