Ady ?szenvedő testvére?

Fejér Lipót halálának ötvenedik évfordulóján.

Általános a nézet, hogy a művészetek és a matematika meglehetősen távol állnak egymástól, így aztán az egyszerű halandó el sem tudja képzelni, hogy e két terület művelői egyáltalán szót tudnak érteni egymással. Ez a tévhit abból ered, hogy a matematikát a természettudományok közé sorolják. Annak ellenére, hogy már az első fizikai egyenlet megalkotója, Galileo Galilei – négyszáz évvel ezelőtt! – azt vallotta, hogy a természet a matematika nyelvén beszél hozzánk. Ha pedig abba is belegondolunk, hogy az alkalmazott matematika legfontosabb ágát a számítógépes programozási nyelvek alkotják, érthetővé válik, hogy nagyon sok zenész, író, festő gyermekkorában kitűnt az ?isteni tudomány? iránti fogékonyságával. Ennek fényében már nem is olyan meglepő, hogy egymásra tud hangolódni a művész az egzakt tudományág művelőjével. Ennek ellenére a magyar irodalom jó ismerőit is minden bizonnyal meglepi, hogy épp a legszertelenebb, leginkább önpusztító életet élő Ady Endre keveredett életre szóló barátságba egy szemlélődő, visszahúzódó természetű matematikussal. Az érintett haláláig az íróasztalán őrizte a költőfejedelem arcképét az alábbi dedikáció kíséretében: ?Fejér Lipótnak, testvéremnek a nagy szenvedésben, a hiábavalóban, mellyel meg akarjuk, meg akarnók mutatni magunkat a világnak, s megimádtatni a világgal, melyet néha csaknem úgy lenézünk, mint önmagunkat ? igaz barátja: Ady Endre?. Találkozásuk, egymásra hangolódásuk sorsszerűnek is mondható: a huszadik század legnagyobb hatású magyar költője lett szellemi partnere annak a zseninek, akit csak amiatt  nevezhetünk a második legnagyobb magyar matematikusnak, mert saját maga nevelte ki az elsőt Neumann János személyében. Már e két adat miatt is érdemes közelebbről megismerkedni a személyével, holott ennél sokkal többet tett: saját kutatásokat végzett, önálló felfedezéseket tett, matematikai tételeket neveztek el róla, kialakította a világhírű magyar matematikai iskolát, fél évszázadnyi pedagógiai munkássága alatt matematikatanárok ezreit képezte ki. Szellemi kisugárzása napjainkig tetten érhető. Lényével, borotvaéles eszével nemcsak tanítványait nyűgözte le, de még az író Ottlik Géza is ájult tisztelettel írt róla: ?Kívülállónak nem lehet elmondani, hogy milyen volt Fejér Lipót. Óriás volt. Földöntúli vigasztalás a puszta lénye. Aki nem ismerte, az valamit nem tud a világról, és sohasem fogja megtudni.?

Polgári családban, Pécsett született 1880. február 9.-én. Édesapja mindkét fiának a lehető legjobb nevelést biztosította, bár a kis Lipót esetében úgy tűnt, hiábavaló a fáradozása: házitanítót kellett fogadni mellé, nehogy elhasaljon az iskolai feleleteknél. Mint a később kivételes képességeiket felmutató nagy szellemek esetében, minden valśzínűség szerint csak azt tanulta, ami érdekelte. Iskolai előmenetele alapján megállapítható, hogy az osztálytermekben folyó munkát halálosan unta. Az áttörésre negyedikes gimnazista korában került sor, amikor tizennégy évesen elkezdte olvasni a Középiskolai Matematikai Lapokat. Ettől a pillanattól kezdve tudása kozmikus sebességgel gyarapodott: hamarosan a lap eredményes feladatmegoldója lett. Matematikatanára, Maksay Zsigmond ekkor komolyan kezdett vele foglalkozni, aminek eredményeként tizenhét évesen második lett a Mathematikai és Physikai Társulat országos döntőjén. A díjat az elnök, a legendás magyar fizikus, Eötvös Loránd kezéből vehette át.  Ezzel megnyílt előtte a Műegyetem kapuja, még csak felvételiznie sem kellett. A gépészmérnöki karon kezdte tanulmányait, viszont hamarosan tudatosította, hogy hiányzik belőle a műszaki érzék, ellenben matematikatanárainak ? König Gyulának, Rados Gusztávnak és Kürschák Józsefnek a kedvencévé vált – így átpártolt a ?szomszédvárhoz?: a Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. Itt Beke Manó vette szárnyai alá. Töretlen fejlődése hamarosan kikényszerítette, hogy Berlinben folytassa tanulmányait, ahol a kor legjobb matematikusai: Georg Frobenius, Immanuel Fuchs és Hermann Amadeus Schwarz tanítottak. Különösen ez utóbbi foglalkozott sokat Fejér fejlesztésével. Ő hívta fel a figyelmét a Fourier-sorok összegezhetőségének korlátaira. Ennek a kérdésnek különösen a rezgések területén, az elektronikában és a hangtechnikában lett a későbbiek folyamán óriási jelentősége. Az általa kidolgozott összegzési eljárás annyira újszerűre sikeredett, hogy hamarosan csak Fejér-tételnek kezdték nevezni.  Megoldásának jelentőségét az is aláhúzta, hogy a kor vezető tudományos kiadványa, a Francia Tudományos Akadémia lapja, a Comptes Rendus  1900-ban közölte a mindössze húszéves tudósjelölt tanulmányát. Ennek az elméletnek a továbbfejlesztésével szerezte meg doktorátusát a budapesti tudományegyetemen huszonkét éves korában.

Nem maradt sokáig idehaza: 1902 őszén a matematika másik fellegvárába, Göttingenbe utazik, viszont a következő év tavaszán már Párizsban találjuk.  Hazatérve anyaintézményénél helyezkedik el, mígnem két év múltán kinevezik a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem tanárának. Ekkor kezd behatóan foglalkozni a függvényelmélet több ágával.  Tevékenységének jelentőségét szinte publikációi megjelenésével egy időben elismerik: mindössze huszonnyolc évesen megválasztják a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának., egy év múltán pedig a Circolo Matematico di Palermo igazgatótanácsának a tagja lesz, sőt rábízzák a társaság által kiadott folyóirat szerkesztését is.

1911-ben lesz a budapesti Tudományegyetem nyilvános rendes tanára. Ekkor kapja élete legizgalmasabb magántanári feladatát: Rátz László, a világhírű fasori evangélikus gimnázium tanára,  a magyar matematikaoktatás megreformálója úgy érzi, hogy már nem sokat tud adni a kis Neumann Jancsinak, így beprotezsálja őt Fejér Lipóthoz. A harminckét éves tudós ekkor csillogtatja meg először kivételes pedagógiai képességeit: a kis Jancsiból a huszadik század legnagyobb hatású matematikusát faragja. Nemcsak magyar, de világviszonylatban is. Ő nevezi el a pöttömnyi gyereket ?hazánk legnagyobb Jancsijának?. Ez a kedves becenév azóta is közszájon forog.

Külföldön is gyorsan emelkedik a csillaga: 1912-ben felkérik őt a Cambridgei Nemzetközi matematikai kongresszus alelnökének, a következő évben megválasztják a göttingeni  tudományos akadémia, hamarosan a bajor és a Lengyel Tudományos Akadémia tagjának, valamint a calcuttai matematikai társaság tagjává válik.

Az első világháború idején a matematika és fizika egy nagyon fontos kérdésével, az interpolációelmélettel foglalkozik. A gyakorlatban arról van szó, hogy egy adott számsor közé olyan számokat lehet ékelni, amelyek a sor logikáját nem bontják meg. Vannak égitestek, amelyek időnként egy másik test árnyékába kerülnek. Ez vonatkozik a naprendszer valamennyi bolygójára. Az interpoláció arra szolgál, hogy pontosan előre meghatározhassuk, egy adott pillanatban a megfigyelt test épp hol helyezkedik el. Az erről szóló tanulmányával 1918-ban elnyerte az MTA nagydíját.

Ezt követően a francia matematika egyik nagy csillaga, Achim Maria Legendre elméleteit fejlesztette tovább.

Újabb publikációinak elismeréseként 1930-ban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának választotta, három évvel később egyike lesz a chicagói világkiállításra díszvendégként meghívott négy matematikusnak, ebből az alkalomból a Brown Egyetem díszdoktorává avatják.  1946-ban az MTA tiszteletbeli örökös tagjává választják, majd két évvel később megkapja a legnagyobb országos kitüntetést, a Kossuth-díjat.

Kutatásai mellett dicső elődeiről sem feledkezett meg. Talán ő tette a legtöbbet Bolyai János munkásságának külföldi elismeréséért. De utódokról is gondoskodott: egyrészt több ezer matematikatanár került ki a keze alól, de barátjával, az ugyancsak világhírű Riesz Frigyessel megalapította azt a matematikusiskolát, amelyet napjainkig tisztelettel emlegetnek a világ négy táján.

A szó szoros értelmében nem volt jó előadó. Az óráira soha nem készült fel, csak bejött az előadóterembe, felvázolt egy problémát, amúgy hangosan gondolkodva megoldotta.  A szemináriumokat ugyanígy vezette, ami igazi szellemi kalandot jelentett diákjai számára. Rossz nyelvek szerint nem ezért, hanem vizsgáztatási módszere miatt volt tanítványai kedvence. Alig tette fel a kérdést, a diák még el sem kezdett rajta gondolkodni, amikor saját maga kezdett válaszolni. A diáknak csak az volt a dolga, hogy értelmes képet vágva bólogasson.

Hetvenkilenc éves korában, 1959. október 15.-én huny el. Élete utolsó pillanatáig az Eötvös Loránd Tudományegyetem megbecsült tanára volt.

Gazdag tevékenységét pontosan jelzi százkilenc tudományos tanulmánya. Eközben világhírű matematikusok, kutatók tucatjait, középiskolai matematikatanárok ezreit nevelte fel. Munkamódszerét bizonyosan sokan elirigyelnék tőle: fekve tudott a legjobban alkotni. Ezt bejárónője jellemezte a legjobban, amikor egy alkalommal felháborodottan kérdőre vonta: ?Az egyetemen leadja azt a pár órát, ha hazajön, akkor meg lefekszik és a plafont bámulja, hát mikor dolgozik a méltóságos úr??.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>