Az első magyar női olimpiai bajnok, Csák Ibolya halálának tizedik évfordulóján
Ilyen sem volt még: egy obsitos sportoló csak úgy besétáljon az olimpiai válogatóversenyre, ráverjen az egész mezőnyre, majd kiutazva az olimpiára hazahozza a magyar női sport első aranyérmét. Ugyanabból a városból, ahonnan szűk száznyolcvan évvel korábban Hadik András kétszáztizenötezer aranytallér hadizsákmányal távozott. Ez a huszárvágás Csák Ibolya nevéhez fűződik, aki a dicső hadvezérrel szemben csak egy aranyat hozott haza, de az annál értékesebb volt, mivel sporttörténelmet írt vele: az első magyar nő volt, akinek nyakába akasztották.
Hat évnyi sikeres sportpályafutás után, 1935-től – amikor bekötötték a fejét –, nagy ívben elkerülte a sportpályát. Mindenki lemondott róla: egy veterán, aki abbahagyta a magasugrást, foglakozzon már a gyerekneveléssel. Csak egy apróságról feledkezett meg mindenki: a sportcipőt szögre akasztó asszony mindössze huszonegy éves volt a berlini olimpia idején. Még szép, hogy nem fért a bőrébe: van aki ebben a korban jut csak fel a csúcsra, így Csák Ibolya is fel-felhúzta azt a bizonyos cipőt és titokban hűvösvölgyi házuk kertjében csak úgy kikapcsolódásként ugrálgatott. A távolugrást is gyakorolta – tekintve, hogy előzőleg magyar bajnokságot is szerzett, de ennél sokkal jobb volt magasugrásban. Annál is inkább, mivel ezt a maga által kidolgozott technikával tette. Napjainkban a világhálón is megcsodálhatóak a róla készült fényképek, amelyek arról tanúskodnak, hogy fékező kitámasztással biztosította a lendületet, az ugrás síkjára merőlegesen, ollózva jutott át a lécen.
Köztudott, hogy az első újkori olimpiai játékokon 1896-ban az első, sőt a második magyar aranyérmet is Hajós Alfréd szerezte meg, aki a későbbiekben híres építészként aratott babérokat. Ezen a világversenyen ugyan – ókori mintára – csak férfiak versenyeztek, viszont a négy évvel később Párizsban, a legközelebbi játékokon már a hölgyek is rajthoz állhattak. Szinte hihetetlen, de igaz: több mint egy emberöltőt kellett várni, hogy a magyar nők is feliratkozhassanak az aranyérmesek listájára.
Csák Ibolya 1915. január 6.-án, mintegy vízkereszti ajándékként Budapesten jött a világra. Tizennégy éves korától volt a Nemzeti Torna Egylet tornásza, de amikor 1932-ben megalakult az egyesület atlétikai szakosztálya, átlépett, mivel ekkor már távol- és magasugrással is kísérletezett. A következő évben meg is szerezte a magasugró bajnoki címet, amelyet zsinórban még hatszor megismételt. Pályafutása alatt, 1931 és 1939 között összesen tizenöt centiméterrel javítja meg a magyar csúcsot, közben távolugrásból egy kicsit gyengébb: „csak” két bajnoki címmel dicsekedhet.
Magasugrói karrierje rakétasebességgel ível felfelé: 1935-ben 153 centiméteres ugrásával már a világranglista ötödik helyén tanyázik. Ezért is érthető a sportszerető közönség megrökönyödése, amikor férjhez ment, majd eltűnt a szemük elől. A következő évben viszont az ifjú menyecske Kádár Lajosnéként jelentkezett az olimpiai válogatóversenyen, amit azon nyomban meg is nyert, így kijutott a berlini világjátékokra.
Az utókor sportrajongója elsárgult újságlapokon nyomon követheti a nyolcvan évvel ezelőtti világesemény egyes részleteit. Viszont napjaink műszaki csodája, a világháló ennél sokkal többre képes: megtalálható rajta és ingyenesen hozzáférhető a zseniális dokumentarista rendező, Leni Riefenstahl Olympia című háromrészes filmje, amely számunkra rendkívül kellemes részletekkel szolgál: a negyvenkettedik perctől kezdve a női magasugrás döntőjéről számol be. Láthatjuk rajta a huszonegy éves nyakigláb Csák Ibolyát, és azt a módot is, ahogyan fokozatosan diadalmaskodik ellenfelei fölött.
A magasugrás döntője a szokásos drámai körülmények között zajlott: a léc emelésével a tizennyolc induló közül egyre többen kiestek, 162 centiméternél már csak hárman maradtak: a német Kaun, az angol Odam és Kádárné Csák Ibolya. Egyiküknek sem sikerült a három kísérlet. Mivel nem kívántak hármas holtversenyt hirdetni, a döntőbizottság javaslatára kaptak még egy negyedik lehetőséget. Elsőként Odam verte le a lécet, őt ugyanezzel az eredménnyel Kaun követte. Ekkor a nézőtérről felhangzik az ősmagyar harcosok oly ismert harci kiáltása: “huj, huj, hajrá!” Csák Ibolya nekifut és simán, érintés nélkül átsiklik a léc fölött! Ezzel megszerezte az első női magyar olimpiai bajnoki címet. Az már csak hab a tortán, hogy amint boldogan integet a dobogó legfelső fokáról, aláfestésként a Himnusz poroszos, katonai indulóvá “nemesített” változatát hallja a néző.
Hazatértekor fergeteges ünneplésben részesítették. Érdemes még elmondani, hogy az olimpiai aranyért mindössze ötven(!) márka pénzjutalmat kapott, amit idehaza még egy évre szóló színház- és mozibérlettel egészítettek ki. Ezek után szó sem lehetett arról, hogy abbahagyja, annál is inkább, mivel továbbra is kirobbanó formában volt. A csodaugrót senki sem tudta megszorítani, ennek ellenére néhány napig maga is úgy tudta, hogy elvesztette veretlenségét.
Az 1938-as bécsi Európa-bajnokságon a második helyre szorult, Dora Ratjen német sportoló mögött. Csakhogy fény derült a turpisságra: Dorát Hermannként anyakönyvezték, vagyis valójában férfi; a titok leleplezéséből világraszóló botrány lett. Így aztán Csák Ibolya néhány héttel a verseny után a postástól vehette át Európa-bajnoki aranyérmét. Ezzel nemcsak veretlenségét őrizte meg, de a versenyen elért 164 centiméteres ugrását – amely csupán egy centiméterrel maradt el a világcsúcstól – hivatalosan Európa-csúcsként ismerték el. Egyébként az idézett Riefenstahl film egyik pikantériája, hogy Ratjen “kisasszony” részt vett a berlini olimpián is, csakhogy nem tudta teljesíteni a 162 centiméteres magasságot, így nem jutott az éremesélyesek közé. Ekkor még senkinek sem jutott eszébe firtatni az ismert sláger mintájára: “Micsoda nő ez a férfi!”
Hogy mennyire a magyar élmezőny fölé magasodott Csák Ibolya, arra ékes példa, hogy ezt a magasságot huszonnégy éven át senki sem tudta hazájában túlszárnyalni.
Másodszor – immár véglegesen – 1939-ben vonult ki a sportéletből; még ekkor is csak mindössze huszonnégy éves volt. Ezt követően a civilek hétköznapi életét folytatta: fiát és lányát nevelte, nyugdíjaztatásáig, 1970-ig a Magyar Pénzjegynyomdában dolgozott, ezt követően hetvenhét éves koráig egy orvosi rendelőben volt asszisztens.
1990-ben újjáalakult a Nemzeti Torna egylet, amelynek tiszteletbeli elnöke Csák Ibolya lett, 1994-ben megkapta az 1928-as szellemi olimpiai győztesről, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjáról Mező Ferencről elnevezett emlékérmet.
Kilencvenegyedik születésnapjának előestéjén Dömötör Zoltán, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke és Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára üdvözölte, ebből az ünnepélyes alkalomból átadta Csák Ibolyának a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Fair Play-díját.
Egy hónap sem telt el, amikor lakásában olyan szerencsétlenül esett el, hogy combnyaktörést szenvedett. Néhány nappal kórházba szállítása után, 2006. február 9.-én elhunyt a magyar női sport első nagy büszkesége, a kivételes atléta, aki soha nem talált legyőzőre.
Ozogány Ernő
A cikk megjelent az Új Szó Presszó című rovatában