Blaha Lujza halálának kilencvenedik évfordulóján
A tizenkilencedik század utolsó harmadában a vidékiek első dolga Budapesten az volt, hogy jegyet biztosítsanak maguknak a Népszínházban, mivel az a mondás járta, hogy Pestre jönni és Blahánét meg nem nézni annyit jelent, mintha valaki Rómában járva nem látja a pápát. Ennek fényében aligha csodálható, hogy még életében az eposzok mintájára epitheton ornansként – állandó jelzőként – kijár neki a “nemzet csalogánya” megtisztelő cím és hetvenedik születésnapján elnevezik róla a főváros egyik központi terét. Amiatt is érdemes közelebbről megismerkedni e sajátos magyar színészegyéniség életével, mivel a véletlen úgy hozta, hogy szűkebb pátriánkban, Rimaszombatban született.
Reindl Sándor katonatiszt Nyíregyházán ismerkedett meg a gyönyörű Ponti Lujzával. A hirtelen fellobbanó szerelemből 1848 februárjában lett házasság. A hadseregtől épp megvált ifjú férj úgy dönt, hogy bihar-megyei birtokukon fog gazdálkodni. Csakhogy a forradalom szele magával sodorja, beáll a híres vörös-sipkásokhoz, ahol őrmesterként küzdi végig a szabadságharcot. A nemzeti küzdelem elbukása után a katonai hatóságok elől menekülve vándorszínésznek áll, Várai Sándor néven szerepel, e sajátos bujdosásba felesége is követi.
A Láng Boldizsár által vezetett vándorszínház 1850 szeptemberében losonci szereplését követően Rimaszombat felé veszi az útját. A város határában az áldott állapotban levő Reindl-Várainé rosszul lesz. Manczel József csizmadiamester és felesége fogadja be a vajúdó asszonyt, aki e városszéli kis zsindelyes iparos házban hozza világra a első gyermekét, a kis Ludovikát.
A kislány, szülei életmódjából kifolyólag a színpad árnyékában nő fel, hiszen nincs kire bízniuk. Mivel csodálatos énekhangjára már kiskorában is felfigyelnek, mindössze ötéves, amikor a kis Várai Lujzika már szerepel, emlékiratai szerint a Káka tövén költ a ruca című
dallal mutatkozik be a közönségnek.
Gyermekkora korántsem felhőtlen. Annál is kevésbé, mivel a következő évben elveszti édesapját: a vándortársulat kassai szereplése alkalmával Reindl Sándor a városban kitörő kolerajárvány áldozata lesz.
Nyolcéves korában kapja első jelentős szerepét, ekkor neve felkerül a színlapra is: Kölesi Lujzaként játsza el a Csepregi László által magyarított francia Koldusnőben a kislány, Mari szerepét. Névváltoztatásának oka, hogy az előző évben édesanyja férjhez ment Kölesi Antal díszletfestőhöz. Oly meggyőzően játszik, hogy még a kritikusok is felfigyelnek rá: Győri vendégszereplésük alkalmával a helyi újságban az éles szemű Kovács Pál az alábbi, váteszi jövendölést közli: “Szívem mélyéből ajánlom Kölesi Lujza szüleinek, hogy ezt az ügyes kis fekete lányt szorgalmasan képezzék, mert az ilyen bimbókból nyílnak később a büszke rózsák”.
Szegedi vendégszereplésük alkalmával látta először a magyar színpad ifjú csillagát, Tamássy Józsefet, aki iránt gyerekszerelemmel lobban fel. E könnyen felejthető epizódnak az ad különös jelentőséget, hogy később évtizedeken keresztül e kiváló színész legközelebbi munkatársa, színpadi szerelme lesz. 
A fővárosban először tizennégy évesen szerepel a legendás Molnár György által vezetett budai Népszínházban, Szigligeti Ede A csikós című népszínnművében. Az Arany János által szerkesztett Koszorúban megjelent kritika külön kiemeli egyszerű játékát, szépen csengő hangját. Csakhogy a színház hamarosan csődbe jut, így a már egyre ismerttebb Lujzának Sipos Károly, a szabadkai színház igazgatója szerződést kínál. Nem akármilyen munka várja a gyereklányt a délvidéki városban: hetente tartanak új bemutatót. Ebben az időben sajátítja el azt a rohamtempót, amelyben egész életében – nem egyszer akarata ellenére – élnie kell.
A bemutatókat a városban állomásozó, Lichtenstein lovasezred katonazenekara kíséri. Már az első előadások után felkeresi Lujza szüleit a fess kiállású, tipikus magyarbajszú karmester, a cseh-osztrák Jan-Johann Blaha, hogy felajánlja segítségét: a rendkívül tehetséges Lujzát tanítani és taníttatni kívánja. Magyarleckéinek első gyümölcse a fiatal művésznő féltő intése: “Fraulein, muszáj danulni!”.
Lujza nagy tisztelettel viseltetik jótevője iránt, így némi anyai unszolás után igent mond házassági ajánlatára, amikor megkéri a tizenöt éves színésznő kezét. A huszonegy év korkülönbség ellenére házasságuk annyira sikeres, hogy – egy rövid időszakot leszámítva – élete végéig megőrzi férje nevét, halhatatlanná téve e derék cseh embert a magyar kultúrtörténetben.
Jan Blaha szenttül hitte, hogy ifjú hitveséből világhírű operénekesnő lesz. Ennek érdekében bécsi gyógykezelését felhasználva – mivel egyre jobban elhatalmasodott rajta tüdőbaja – meghallgatásra vitte Franz Suppéhoz, az oretettfejedelemhez. Néhány dal eléneklése után a kimért zeneszerző felpattant a zongorától: “Isteni! Csodás!” – lelkendezett és azonnnal behívatta a Carltheater főrendezőjét, hogy beszéljék meg a legközelebbi előadások szereposztását. Csak nagy nehézségek árán sikerült Lujzának kibújnia a szerződés alól, mivel senki sem értette, miért akar ő éppen magyar színésznő lenni, amikor nyitva állnak előtte Bécs és Párizs művészvilágának kapui.
Alig tizenkilenc évesen özvegysorsra jut: negyvenéves férje tüdőbajban meghal. Mivel Lujza ekkor már a debreceni színház tagja, Jan Blahát a civis városban helyezik örök nyugalomra. Halálának évfordulóján sírjára hálás felesége minden évben koszorúkat küld. Annál is inkább érthető e gesztus, mivel mint utólag bebizonyosodott, Blaha volt az életében az egyetlen férfi, aki nemcsak szerette őt, de mindent meg is tett az érdekében.
Mindössze húszéves, amikor megízleli a sztárszerep ízét: kolozsvári vendégszereplése alkalmából, ahol az elnyűhetetlen Tündérlak Magyarhonban főszerepét játszotta, olyan fogadtatásban részesül, amely számtalanszor megismétlődik későbbi pályája folyamán: rajongói kifogják kocsijából a lovakat, hogy maguk húzzák végig diadalmenetben a városon. Ugyanebben a darabban figyelnek fel rá a pesti színházi nagymogulok. “Palivali bácsi”, a nagyhírű színházi szakember, Paulay Ede évi négyezer forintos, kiemelt fizetéssel ad szerződést a Nemzeti Színházhoz.
Huszonegy évesen lépett először a Nemzeti deszkáira a már említett Tündérlakban, a gyerekkori bálvány, Tamássy József partnereként. Ekkor kezdődik a csaknem négy évtizedig tartó közös sikersorozatuk, amely haló poraiból támasztotta fel a népszínművet.
A közönség és a kritika egyaránt lelkesen fogadta. Egyetlen kivétel Rákosy Jenő volt , aki nem rejtette véka alá véleményét, amely szerint csak e bájos fiatal színésznő tartja életben e romanticizáló műfajt. A sors sajátos ellentmondása, hogy fél emberőltő múltán épp ő lesz a népszínműveket műsorára tűző, újonnan megynyílt Népszínház igazgatója, akinek első dolga Blaha Lujzát és Tamássy Józsefet leszerződtetni.
1874-ben a Nemzeti Színház országos turnéja közben Blaha Lujza beleszeret egykori debreceni színészkollégájába, a frissen szerződtetett Vízvári Gyulába. Ő azonban Szigligeti Ede lányának, Ferikének (Franciska) csapja a szelet. Az érzelmeiben megalázott díva meggondolatlen cseledetre szánja magát: színpadi szerepei mintájára zajos, cigányozó mulatozásokon vesz részt. Egy alkalmi ismerettség után igent mond az őt ostromló földbirtokos Soldos Sándornak. A házasság sorscsapás a magyar színészet számára: a férj kiköti, hogy felesége mondjon búcsút a színpadnak. A “Maradj a miénk” szalagokkal díszített, babérkoszorúkkal elhalmozott Blaha Lujza 1875 szeptember 26-án búcsúzik kedves közönségétől, Tóth Ede A falu rossza című népszínművében. Hogy csak a férji akarat érvényesítése miatt volt hajlandó e tettre, pontosan bizonyítja hogy a tizenegy nappal korábban megnyitott Népszínházhoz szerződés köti.
Szerencsére Soldos Sándornak a kezdetektől fogva nincs módja az akaratát érvényesíteni. Annál is kevésbé, mivel a korabeli pletykák szerint az ifjú párt birtokukra megérkezvén az ünneplő személyzet helyett a végrehajtók várták, akik még a hintójukat is lefoglalták. Tehát Lujzának dolgoznia kell.
Néhány év múltán, amikor kitörő sikerrel szerepelt a Theater an der Wien színpadán, az igazgató habozás nélkül szerződést kínált neki. A harmincéves primadonna kérdésére, hogy mégis melyik színházhoz szerződtetné, a legendás Launer lelkesen válaszolt: építünk magának egy színházat. Blaha Lujza mosolyogva háríthatta el e királyi gesztust: neki öt évvel korábban Budapesten már emeltek színházat. Ugyanis a drámákat és operákat egyaránt műsoron tartó Nemzeti Színház kevésnek bizonyult a népszínművek műsoron tartására is, ezért a frissen alakult főváros, Budapest vezetősége úgy határozott, hogy e műfajnak és két legkiválóbb képviselőjének, Blaha Lujzának és Tamássy Józsefnek külön színházat emel. Ebben az épületben, az egykori Népszínházban alakította a “nemzet csalogánya” legjelesebb szerepeit, a Sárga csikóban, a Piros bugyellárisban, A betyár kendőjében, egy sor operettben, végül a Nagymamában.
Móricz Zsigmond eleinte vonakodott rábízni parasztkomédiájának, a Sári bírónak a címszerepét, mondván, hogy a galamblelkű, kedves Blaháné nem lesz képes hitelesen eljátszani a házsártos, ravasz asszonyt. Ám Blaháné huncut, eszes és furfangos bírónéja teljesen levette lábáról az írót. Eredetileg ugyan nem ilyennek képzelte a figurát, de elismerte, hogy a színésznő alakítása telitalálat volt.
Négy éven át viselte második férje nevét, ekkor Soldosné Lujzaként szerepelt a színlapon. Házasságuk végképp megromlott, ennek eredményeképp 1879-ben elvált. Ettől kezdve haláláig megőrizte első, önzetlen társának, Jan Blahának nevét.
Az 1870-es évek végén, Törr tábornok párizsi estjén aratott óriási sikeréről hasábos cikkeket írtak a párizsi lapok.
Nemcsak Bécs színházsszerető közönsége, hanem az uralkodó is a hódolói közé tartozott. Ez sajátos módon derült ki egy tragikus ügy kapcsán: 1881-ben a Népszínház bécsi, Burgtheater-beli vendégszereplésén a második felvonásban Blaháné letérdelt az udvari páholy elé, és egy rögtönzött szövegű dallal kegyelmet kért tizenhárom magyarnak, akiket Galíciában lázadás címén halálra ítélt a katonai bíróság. Halálos csend támadt a zsúfolt nézőtéren. Ferenc József lefordíttatta magának a dal szövegét, majd intett: megkegyelmez a katonáknak.
A színháztörténet másik pikantériája, hogy a közönség szinte hisztérikus rajongása ellenére Rákosy Jenő unokaöccse, Beöthy Zsolt is lesújtó kritikát írt Blaha Lujzáról. Véleményét később megváltoztatta a művésznőről, de nem annak hatására, hogy a veje lett. Ugyanis Blaháné lányától, Soldos Sárikától később elvált. Évekkel később, a Nemzeti Szinház igazgatójaként kijárta egykori anyósának a színház örökös tagságát, ami állandó bevételt biztosított Blaha Lujzának. Akinek harmadik házassága sem volt felhőtlen: Splényi Ödön báró szeretetreméltó férj volt, aki imádta feleségét, csakhogy folyamatos kártyaadósságokba keveredett, zavaros pénzügyeihez Lujza írta alá a váltókat. Minden alkalommal, amikor adóssághegyet halmozott fel, a nemzet imádott “blahusa” kénytelen volt hangversenykörútra indulni, hogy lerázhassák magukról a hitelezőket.
Hivatalosan férje halála után, 1910-ben vonult vissza a színpadtól. Ekkor már ismét a Nemzeti művésznője volt, mivel két ével korábban a Népszínház csődbe ment. Ettől kezdve – tekintve, hogy az egykori Nemzeti épületét az Astoria mellett lebontották – a Blaha Lujzának épített színház lett az ország első színháza.
Viszont filmezett! Ugyan 1901-ben, A tánc című, első magyar alkotásban csak epizódszereplő volt, viszont Csiky Gergely Nagymamájában ő játszotta a címszerepet. A rendező pedig nem akárki: a hamarosan világhírre szert tevő Korda Sándor. Sajnálatos módon csak töredékek maradtak fenn az utókor számára ebből az alkotásból.
A nemzet ünnepelt színésznője, akinek döntő szerepe volt a világvárossá fejlődött Budapest magyarrá tételében, 1926. január 18-án hunyt el. Élete utolsó éveit az EMKE épületének első emeleti lakásában töltötte, erkélye az 1920-ban róla elnevezett térre nyílott, szemben a Nemzeti Színházzal, amelyet a későbbiekben – 1965-ben – meggondolatlanul lebontottak.
Hihetetlenül hosszú, több mint hetven éven át tartó színészpályája során csaknem ötszáz darabban, több mint háromezerszer lépett színpadra. Megismételhetetlen teljesítményén túl sokkal fontosabb a magyar kultúrában betöltött szerepe.
Páratlan népszerűségének a titkát a magyar történelem egyik legnagyobb alakja, Kossuth Lajos fedte fel: “Blaha Lujza kifejezi a köznép géniuszát”.
Ozogány Ernő