Nikolaus August Otto születésének száznyolcvanadik évfordulóján.
Ritkaságszámba megy, hogy egy csaknem százötven éves műszaki találmány fennmarad egy olyan korban, amelyet a viharos változások jellemeznek. Az meg végképp meglepő, hogy e találmányra felépült gyár az eltelt másfél évszázadban folyamatosan termeljen, sőt termékeinek kínálatát az idők folyamán állandóan bővítse. Ez a bravúr Nikolaus August Ottonak sikerült, akinek négyütemű motorja ma alapiskolai tananyag. Aligha túlbecsülhető a szerepe az ipartörténetben, arról nem is beszélve, hogy találmánya a mai világ számára is nélkülözhetetlen: az utakon és síneken futó, a vizeken sikló közlekedési eszközök mintegy kilencvenkilenc százalékát az általa megalkotott négyütemű motorokkal, illetve azok mások által tökéletesített változataival üzemeltetik. Emiatt is érdemes közelebbről megismerkedni e műszaki zseni tevékenységével. 
Egy pici német faluban, Holzhausen an der Haide-ben száznyolcvan évvel ezelőtt, 1832. június 14.-én látta meg a napvilágot. Édesapja kocsmáros és a helyi posta bérlője volt. Miután fia kereskedőnek tanult, ezt követően pedig Kölnben kupeckedett, hosszú út vezetett számára a műszaki találmányok felé. Viszont egyre inkább lekötötték a gépek az érdeklődését, olyannyira, hogy huszonnyolc évesen megvásárolta az első használható robbanómotor műszaki leírását.
Étiénne Lenoir francia mérnök 1860-ban szabadalmaztatta a világítógáz üzemeltetésű motort. Erről tudni érdemes, hogy mindkét oldalán zárt hengerrel működött. A dugattyú beindulás előtt a henger közepén foglalt helyet. A beáramló gázt villamos szikrával gyújtották meg, amely a dugattyút az alsó állás irányába lökte. A túloldalon ugyancsak robbanásra került sor, így a motor oda-vissza üzemmódban működött. Bár ez a gép meglehetősen robusztus és aránylag drága volt, a kisiparban és a törpeüzemekben nagy népszerűségnek örvendett, Ráadásul volt még egy számottevő hiányossága is: óránként egy lóerőnyi teljesítményre három köbméter világítógázt fogyasztott. Ennek ellenére vitték, mint a cukrot. Otto az eredeti dokumentáció alapján megszerkesztett motort tanulmányozva jött rá, hogy a gázfogyasztás radikálisan csökkenthető, ha nem csak beáramoltatja az üzemanyagot, hanem szívást alkalmaz. Valóban: a harmadára sikerült letornásznia a felhasznált világítógáz mennyiségét. Találmányával részt vett az 1862-es londoni ipari kiállításon, ahol ugyan felhívta magára a figyelmet, mégis keserű szájízzel távozott: tudatosítania kellett, hogy komolyabb sikerre csak akkor számíthat, ha pénzt és munkatársakat tud szerezni, tekintve, hogy a Lenoir-motor fejlesztésén egy egész csapat dolgozott. Hazatérve rámosolygott a szerencse: megismerkedett Eugen Langer tehetős mérnökkel, aki azonnal felismerte az atomszférikus motor előnyeit, sőt arra buzdította a feltalálót, próbálja olyan irányban továbbfejleszteni a motort, hogy mérete csökkenjen, teljesítménye pedig megnőjön. Otto számára az igazi főnyereményt az jelentette, hogy gyárat alapíthatott, amelybe neki csak az ötletet kellett vinnie, a pénzt társa biztosította. Langer szerénységét bizonyítja, hogy még a nevét sem kívánta a cég nevében feltüntetni. Így született meg 1864-ben Kölnben a világ első motorgyára, az N.A. Otto és társa, amelyet hamarosan új telephelyre költöztettek, a kölni városrész neve alapján 1869.-ben Gasmotorenfabrik Deutznak kereszteltek át. Közben Otto szorgalmasan dolgozott találmánya fejlesztésén, amellyel elnyerte az 1867-es párizsi világkiállítás aranyérmét. A megnövekedett érdeklődés és természetesen a megrendelések hatására a kis vállalat egyre nagyobb üzemmé nőtte ki magát. Olyannyira, hogy hamarosan főkonstruktőrt is alkalmaztak, az autótörténet egyik legnagyobb alakját, Gottlieb Daimlert, akinek keze alatt dolgozott egy ugyancsak technikatörténeti nagyság, Wilhelm Maybach. Otto – eredeti foglalkozásával összhangban – a gyár kereskedelmi igazgatója lett. Persze árgus szemekkel figyelte a fejlesztési munkákat, nem egy esetben nemtetszését fejezte ki a főkonstrüktőr tevékenyégével szemben, aminek eredménye az lett, hogy Maybach és Daimler távozott a vállalattól, hogy a technikatörténet számára oly fontos, saját gyárat alapítson.
Ma már tudjuk, annak ellenére, hogy az első autómotort Daimler és Maybach tervezte meg 1893-ban, műszaki megoldásában Ottonak kritikai észrevételei közben igaza volt: az ő találmánya alapján szerkeszthették meg a sajátjukat. Ugyanis Otto jött rá arra, hogy a teljesítmény radikálisan növelhető, a méretek pedig csökkenthetőek, ha a gép négy ütemben működik. A mai napig is érvényes a szívás, sűrítés, robbanás és kipufogás elve a belsőégésű motoroknál. Otto persze nem maradt meg az ötletnél: 1876-ban kifejlesztett négyütemű motorjára a következő évben megszerezte a szabadalmat. Mi sem bizonyítja jobban találmánya jelentőségét, hogy a mai napig Otto-motornak nevezik.
A négyütemű Otto-motor
Gyakorlati fontosságát a tudományos körök is elismerték azzal, hogy bár nem volt semmilyen komoly iskolai végzettsége, 1882-ben a würzburgi egyetem díszdoktorrá avatta. Pedig a java még hátra volt: 1884-ben szabadalmaztatta a kisfeszültségű mágnes-elektromos gyújtást, amely lehetővé tette a folyékony üzemanyag használatát. Ezzel megszületett a benzinmotor. A világítógázt, gyúlékonysága miatt, nem lehetett tartályokba sűríteni, emiatt Otto új találmányáig csak helyhez kötött erőgépeket lehetett előállítani. A gyújtás forradalmi megváltoztatása megnyitotta az utat az autó kifejlesztéséhez, amire hamarosan sor is került: már a következő évben megszerkeszti Gottlieb Daimler és Wilhelm Maybach a motorbiciklit, Carl Friedrich Benz pedig az első, háromkerekű autót. A teljesség kedvéért érdemes hozzátenni, hogy 1894-ben Daimler szabadalmat szerez a gyorsjárású motorra, amely hamarosan elterjed, bár az Otto-féle lassújárású benzinmotor is tökéletes: Benz ezzel szereli fel a világ első gépkocsiját. A későbbiek folyamán a fejlődés a nagyobb fordulatszámnak kedvez, bár ez mit sem von le Otto érdemeiből, hiszen csak apró változtatásokat végeztek az ő találmányán. Ráadásul halála után két évvel Rudolf Diesel az ő szabadalmára támaszkodva szerkeszti meg az új motortípust, ezért nyugodtan állítható, hogy a dízelmotor az Otto-motor kisöccse: ugyanúgy négyütemű, egyként szívó és kipufogó szelepeket és főtengelyt alkalmaz, a különbség csak annyi, hogy nyersolajjal működik, ami feleslegessé teszi a porlasztó alkalmazását, valamint sűrítési aránya húszszorosa a benzinmotorénak, emiatt nincs szüksége külön gyújtásra, az üzemanyag-keverék magától berobban.
A huszadik század tízes éveiben született meg Felix Wankel találmánya, a forgódugattyús motor, amely sem a maga korában, sem azóta nem volt képes megrendíteni az Otto-motorok egyeduralmát. Kisebb példányszámban gyártják ugyan, de ez csupán a világtermelés pár százalékét teszi ki.
Otto magánélete is szerencsésnek mondható: társa, Anna Gossi – akit tízévi kapcsolat után feleségül vett – hét gyermekkel ajándékozta meg. A technikatörténet e jeles alakja ötvenkilenc éves korában, 1891. január 26-án Kölnben hunyt el. Nemcsak műszaki találmányai, de szervezői zsenijének terméke, gyára is időtállónak bizonyult: a Deutz A.G. napjainkban is a világóriások egyike, amely erőgépeket, építőipari, mezőgazdasági, bányászati berendezéseket és világhírű hajómotorokat gyárt.
A város, amelyet a gépipar élvonalába emelt, gondosan ápolja emlékét: a Köln-Deutzi vasúti pályaudvar előtt helyezték el Nikolaus August szobrát barátja és munkatársa, Eugen Langer társaságában. Szellemi termékét – bár kevesen tudják – milliárdnyian naponta használják, amikor olyan közlekedési eszközzel utaznak, amely Otto-motor segítségével biztosítja a helyváltoztatást.